„Harcos önzetlenséget tanultam Tamástól” - Talum Fruzsinát első dokumentumfilmjéről, a Shivamantráról kérdeztük.

A Shivamantra című dokumentumfilm befejező képsorait nézve, ahogy a bicikliző főszereplő a HIV-vel élő aktivista, pszichológus és szinkrontolmács Bereczky Tamás távolodó alakját figyelem, azon tűnődöm régen találkoztam olyan karizmatikus és kiszámíthatatlan hangulatú főszereplővel, aki az egyik jelenetben még magabiztosan és teljes természetességgel „játszik” a kamerának, majd a következő pillanatban kíméletlen őszinteséggel vall félelmeiről és múltjáról.

- Hogyan találtál rá a főszereplődre, Bereczky Tamásra? Hogyan fogadta a hírt, hogy dokumentumfilmet szeretnél róla forgatni?

Ebben a véletlen is közrejátszott. Filmes tanulmányaim és munkám mellett évek óta egészségügyi szakújságíróként dolgozom. 2015-ben az egyik HIV/AIDS témával foglalkozó riportomhoz kerestem háttéranyagot, megszólalókat, ekkor bukkantam rá Tamás www.hivpozitiv.hu és http://shivamantra.blogspot.hu/ című oldalára. Az oldalon megadott elérhetőségen írtam „Shivamantrának”, aki azonban már Bereczky Tamás néven válaszolt, hogy szívesen részt venne egy riport vagy  dokumentumfilm elkészítésében. Az első személyes találkozónk az AIDS-világnapján, 2015. december 1-én volt, majd egy rövid beszélgetést követően az aznap esti előadását a Gödör Klubban már rögzítettem is. Nem kellett sokat beszélgetnünk, a kölcsönös bizalom, szimpátia már az első forgatáson kialakult, a célunk pedig azonos volt: hangot adni Tamásnak és hangot adni a munkának, amit végez.

- Az volt az érzésem a film nézése közben, hogy egy összetett karaktert szeretnél bemutatni, a magabiztos aktivistán keresztül, a démonaival küzdő érzékeny emberig. Tudatosan építetted a karakterábrázolást a filmben?

Az összetett jellemábrázolás közös célunk volt, ez tett emberi mélységet a kijelentések és üzenetek mögé. Úgy gondolom, hogy Tamás egy rendkívüli ember, aki bátor annyira, hogy fel meri vállalni mások előtt is gyengeségeit, bizonytalanságát, esetlegesen érzelmi, lelki mélypontjait. Ezt a bátorságot pedig fontosnak tartottam megmutatni. A leghangsúlyosabb karakterformáló elemként az önreflexió eszközét használtam. Nem én, hanem Tamás mutatja be hitelesen önmagát.

- Mennyi ideig követted nyomon Tamás életét? Mi volt számodra a legnehezebb a forgatás során?

Majdnem egy éven keresztül forgattunk. Tamás számára egy érzelmileg impulzív időszak volt. Az éveken át biztonságot nyújtó anonim aktivista munkából ki mert lépni a „valóságba”, nyíltan vállalva HIV fertőzöttségét.  Úgy érzem, a legnehezebb az volt, hogy időről időre megerősítsem benne azt, hogy bízzon bennem és a filmben.

- Egy dokumentumfilm elkészítéséhez rengeteg türelem kell, sokszor egy jelentéktelennek tűnő jelenet során nyílik meg neked a főszereplő. Találkoztál ilyen meghatározó élménnyel a forgatáson?

Igen, már az első forgatáson is. Az AIDS-világnapi előadás közel 2 órás volt, 1,5 óra után leállítottam a kamerámat. Egy nézői kérdés olyan heves reakciókat váltott ki Tamásból, ami aztán a filmben is kiemelt szerepet kapott. Fél percen belül ismét forgott a kamera.

Hasonlóan emlékezetes pillanat volt, amikor a film jövőjéről beszélgettünk az otthonában és nem a kamerának, hanem nekem  sorolta  kijövetelével és a dokumentumfilmmel kapcsolatos félelmeit, aggodalmait. Számomra ez egy nagyon őszinte és intim pillanat volt, csakúgy, mint amikor az öngyilkossággal kapcsolatos gondolatairól beszélt a Pride kapcsán.

- A filmben Bereczky Tamás őszintén mesél a HIV fertőzéssel szembeni sztereotípiákról, megelőzésről, és a betegség gyógyszeres kezeléséről. Fontos volt számodra, hogy a néző megkapja a megfelelő tájékoztatást? Mit gondolsz a Magyarországon élő HIV fertőzöttek helyzetéről?

Az első HIV/AIDS eseteket hazánkban 1986-ban regisztrálták, 2015-ben Magyarországon csaknem 3000 HIV-fertőzöttet tartottak nyilván. A még nem felismert HIV fertőzöttek számát megbecsülni sem tudjuk. A HIV fertőzés megelőzhető. A betegség napjainkban sem gyógyítható,  korszerű kezelés mellett a fertőzöttek teljes életet élhetnek. A HIV fertőzés eltérő mértékben ugyan,  de világszerte,  így hazánkban is komplex társadalmi és egészségügyi probléma. Ma Magyarországon a HIV/AIDS betegség legkorszerűbb terápiája hozzáférhető, ám a fertőzést övező tájékozatlanság és stigmarendszer az elmúlt 30 évben alig változott. Tamás sorsán keresztül szerettem volna bemutatni, hogy milyen ma Magyarországon nyíltan vállalni a fertőzést, mennyire változtatja meg  a mindennapi életet, milyen eredményekkel lehet egyéni és szervezeti szinten küzdeni az AIDS-es betegek stigmatizációja és kirekesztettsége valamint a tudatlanság ellen. Úgy akartam a néző elé tárni a filmet, hogy ne az ismeretterjesztő riportok vonásait viselje, hanem azokat csupán narratívaformáló eszközként alkalmazza.

- Mik a további terveid a jövőben? A Shivamantrának milyen jövőt jósolsz?

Szeretnék továbbra is dokumentumfilmkészítéssel foglalkozni, jelenleg következő filmem előkészítő fázisánál tartok.

Ami a Shivamantrát illeti, szeretném Tamással tartani a kapcsolatot és néhány év múlva ismét visszatekinteni, összegezni, hogy mi változott az életében, illetve Magyarországon a HIV/AIDS prevencióval, megítéléssel kapcsolatban. Bízom benne, hogy a film minél több emberhez el fog jutni, különösképpen a fiatalokhoz, mert nem csupán a stigmák leküzdésében lehet szerepe, hanem a fertőzés megelőzésében is.

 

Orosz Anna