Szembesítés - Made in China // Verzió X ELTE

A három év forgatási munka eredményeként létrejött Szembesítés című dokumentumfilm egyéni sorsokon keresztül mutatja be a különböző elektronikai cégek alkalmazásában álló kínai emberek kilátástalan munkakörülményeit. A jobb megélhetés érdekében milliók érkeznek vidékről a nagyvárosokba; ezeket a „migránsokat” általában nyugati szemmel felfoghatatlan beosztásban foglalkoztatják, mintha robotok lennének, akár napi 36, vagy még több órán át, hétvégi pihenőnap nélkül, ráadásul megdöbbentően kevés fizetésért.

A dolgozóknak különféle mérgező kémiai vegyületek jutnak a szervezetükbe a nem megfelelő munkahelyi állapotok miatt. A vezérfonál Yi Yeting, egy leukémiás férfi, aki a hozzá hasonló helyzetbe került társain próbál segíteni. Nem csak azért küzd, hogy elérje ezeknek a kémiai szereknek (benzol, hexán) a betiltását, hanem, hogy a munkáltatóktól kompenzációt harcoljon ki a megbetegedett dolgozóknak. Nem könnyű vállalkozás: Kína még a mai napig nem írta alá az 1971-es benzol egyezményt, a nagy vállalatok vezetői pedig tagadják a probléma létezését. Ennek ellenére Yi Yeting, más elhivatott aktivistákkal, önkéntesekkel együtt, a változásért küzd.

Heather White és Lynn Zhang közös rendezői munkájának eredeti angol címe – Complicit – igencsak provokatív, és többféle konnotációt is megenged a befogadónak. A „bűnrészesség” jelentésen keresztül gondolhatunk a nagy vállalatokra (Apple, Samsung, Nokia, stb.), melyeknek vezetői az emberi jogokat semmibe véve, méltatlan módon kihasználják a kínai munkaerőt a piaci érvényesülés és profit érdekében. Azonban ez a bűnrészesség kiterjed a nagy cégek kis leányvállalataira, azok szállítóira, azok különböző médiafelületeken kezelt kommunikációjára, és így tovább. Gondolhatunk azokra az egészségügyi dolgozókra, akik szembesülnek nap mint nap a helyzettel, ezekkel az irreális esetekkel: egészséges fiatalok tömeges neurotikus, vagy épp rákos megbetegedését, szervi elváltozását diagnosztizálják. Folytathatnánk a sort, mígnem elérünk a vásárlók hatalmas tömegéhez és a kapitalizmus ideológiájához. Mindez súlyos etikai dilemmát vet fel, amivel nehéz mit kezdeni. Nem kell messzire menni, hogy feltegyük a kérdést, hol a határ? Tömegesen dobjuk el elektronikai eszközeinket, mert tudjuk, kikkel, milyen kondíciók mellett készíttették? Ironikus, hogy nekik maguknak is „mérgező” eszközeiket kell használniuk, hogy érvényesítsék álláspontjukat, felhívják a figyelmet a velük történtekre. Más megközelítésből, a complicit „tettestárs” jelentése kapcsán eszünkbe juthat Yi Yeting felesége, Huihui, aki vállalva a kockázatot, beépül, munkát vállal az egyik cégnél, reménykedve, hogy így többet segíthet. Azonosíthatjuk az alkotókat is cinkostársakként, akik ötletükkel, filmes akciójukkal a Labor Action China-hoz, vagy a Nan Fei Yan Social Service Center-hez hasonlóan az emberekért harcolnak, mintegy szócsőként részt vállalva az aktivisták törekvéseiben.

A siker érdekében elengedhetetlen kitágítani a diskurzust, ezt a globális jelleget a konferenciák segítségével (szervezés, részvétel) érik el. A San Francisco-ban megrendezett Global Meeting on the Responsible Use of Chemicals in Electronics konferencián sikerült egy előrelépést tenni: internacionális környezetbe helyezték a kérdést. Az egyik résztvevő, Pauline Overeem, az amszterdami Good Electronics munkatársa fogalmazza meg, hogy nem bizonyos cégek elleni támadásról van szó, hanem az általános emberi jogok védelméről.

_xya_high_res.jpg
fotó: Szembesítés

A Szembesítés személyes hangvételű dokumentumfilm, annak ellenére, hogy globális problémával foglalkozik – vagy épp ezért. Bár a válaszokat, a reakciókat megelőző kérdéseket sosem halljuk, személyessége a filmezett arcokban rejlik. Érződik az emberek viselkedésén, hogy a forgatás alatt alkotók és áldozatok szövetségessé váltak egy fontos ügy érdekében. Egyrészről a film a legriasztóbb tényeket, statisztikai adatokat insertekben közli – ezek időzítése érzékeny dramaturgiai szerkesztésre utal: elérik nyomasztó hatásukat, mégsem hatásvadászok, hiszen a valóság részleteivel szembesítenek. Másrészről, egy lényeges szempont, az empátiaébresztés is teljesül: munkahelyükön egészségkárosodást szenvedett személyek osztják meg velünk terhüket, történetüket, mesélnek beteljesületlen vágyaikról, félelmeikről, dühükről. Talán ez a két elengedhetetlen összetevő: a társadalmi érzékenységet és a személyes érintettséget kiváltó eszközök, elemek variálása, elrendezése. Képi világában változatos, mozgalmas dokumentumfilm: az „élesben” forgatott akciók, ezeknek biztonságos, szervezett és gerilla változatai szerveződnek egy egésszé, kiegészülve a beltéri, nyugodt körülmények között zajló interjú helyzetekkel, illetve a néhol indokolatlannak tűnő ételekre fókuszáló képekkel és a tájat pásztázó drónfelvételekkel. Persze, a két utóbbi megoldást is könnyen lehet magyarázni: a drónhasználat praktikus információközlő és hatásos formai megoldás, az ételek pedig amellett, hogy kulturális elemként funkcionálnak (illetve a vidék-város ellentét leképeződéseként értelmezhetők), beemelik a befogadót a szereplők intim szférájába. Ezen az értelmezésen túl az étkezés bemutatása az egészségre, a tápláló jellegre hívja fel a figyelmet: a leépülés látványával, a szervezet kizsákmányolásával szemben, az egészséget és erőt hivatott szimbolizálni.

A Szembesítés ereje abban rejlik, hogy a lezárás nem ment meg, és nem is oldoz fel senkit.  Az alkotók nem teszik könnyeddé befejezést: az egyre frusztráltabb állapotba került nézőt benne hagyják ebben a dermesztő világban, elérik, hogy a látottak a befogadó jelenévé váljanak. Nem számít, földrajzilag milyen távolról kapcsolódunk be, mert közös az élmény. Azzal kell szembesülnünk, hogy sem a dolgozóknak, sem a fogyasztóknak nincs választási lehetősége, alternatíva hiányában pedig nem könnyű bármiféle változást elérni – ezt a film végi insert mutatja meg talán a legtisztábban: vannak, akik visszamennek dolgozni abba a gyárba, ahol hexán mérgezést kaptak.

Bár ez utóbbi felirat kiábrándító és kilátástalanságot sugall, a film mégsem mondható pesszimista hangvételűnek. Eléri sokkoló hatását, de célt formál, kimozdít a komfortzónánkból, a burokból, aminek védelmét élvezve nem veszünk tudomást a párhuzamos valóságokról. Az alkotók mind egy, az egész világra kiható probléma pontos megértésén, megértetésén és feloldásán dolgoznak, toleránsabb, átláthatóbb és felelősségteljesebb körülményekért harcolnak. Erre ösztönöz minket is a film, hogy mi is kapcsolódjunk be a diskurzusba, hogy elgondolkodjunk a borzalmon és a (milliókat érintő) emberi tragédiákon túl a lehetőségeken is – mint ahogy azt Yi Yeting, vagy Xiao Ya is teszik.

Somogyi Liza
az ELTE BTK Filmtudomány Tanszék hallgatója

[1]Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1971. évi 56. ülésszakán elfogadott 136. számú Egyezmény a benzolártalmak elleni védekezésről

 

Rendező: Heather White & Lynn Zhang, Operatőr: Sun Shaoguang, Vágó, író: Christopher Seward
Producer: Heather White, Executive Producers: Diana Holtzberg, East Village Entertainment, Dal LaMagna & Dale Rodrigues, Nyelv: Mandarin Chinese & English, Felirat: Angol, Hossz: 89 perc