Sötét álmok - Káin leányai

A Sötét álmok 2016-ban (a Tűz a tengeren című filmmel megosztva) elnyerte az Amnesty International díjat a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. A magyar közönség a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon láthatta először az alkotást, ami több kategóriában a Nyugdíjas és a Diákzsűri díjakat is elnyerte. 

“Dokumentumfilmrendezőként az a legfontosabb számomra,
hogy olyan emberekről készítsek filmet,  akikkel senki nem törődik.”

Mehrdad Oskoulei

A film elején látjuk, ahogy Teherán külvárosában egy csapat fiatal lány hóembert épít és vidáman kergetőzve hógolyózik. Ezután a rendező megmutatja a gyanútlan nézőnek a fegyveres őröket, az őrtornyokat és a szögesdróttal megerősített magas falakat. Mehrdad Oskoulei iráni dokumentumfilmes hét évet várt arra, hogy engedélyezzék a forgatást a lányok számára fenntartott fiatalkorúak börtönében. A lopásért, rablásért, kábítószerkereskedésért, vagy gyilkosságért elítélt kamaszlányok bensőséges interjúiból kirajzolódik az élettörténetük, aminek középpontjában családjaik vagy férjeik által elkövetett sorozatos érzelmi, fizikai és szexuális bántalmazások állnak. A film előrehaladtával azonban egyre közelebb engedjük magunkhoz a szereplőket és sokkal inkább tekintjük őket gyermekkoruktól megfosztott áldozatoknak, mint bűnözőknek.

2sotetalmok.jpg
fotó: Sötét álmok

Mehrdad Oskoulei két korábbi filmje is fiatalkorú fiú bűnözőkkel foglalkozik, az It’s Always Late for Freedom, 2007 (A szabadságért mindig késő) és a The Last Days of Winter, 2011 (A tél utolsó napjai) is hasonló dramaturgiát követve személyes interjúkon keresztül mutatják be a kamaszfiúkat, akikkel a rendező szeretetről, Istenről, terveikről, álmaikról és zűrös múltjukról beszélget. Oskoulei a filmek kapcsán tudta meg, hogy lányok számára fenntartott intézet is létezik és ez vezetett el a sorozat harmadik darabjához, a Sötét álmokhoz. A forgatás kezdetén levetítette a lakóknak a korábbi alkotásait és ez is hozzásegítette ahhoz, hogy könnyedén megbízzanak és megnyíljanak a szereplők a kamera előtt. Oskoulei nem egy légy a falon (fly-on-the-wall) dokumentumfilmet akart készíteni, hanem a megfigyelői szerepből kilépve, megnyugtató hangú interjúkérdésekkel kíséri végig a filmet. A kis stábbal összesen csak húsz nap forgatásra kapott engedélyt, de azalatt a rövid idő alatt is olyan bensőséges baráti kapcsolatot alakított ki az ott élőkkel, hogy olyan érzése támad a nézőnek, mintha a kamera nem is létezne.

Az interjúk mellett a jelenetek nagy részét a börtön egyetlen közösségi terében vették fel, ahol a lányok hosszú sorokba rendezett emeleteságyakon alszanak, itt esznek,  imádkoznak és élik mindennapjaikat. A szegényes berendezésű, de rendezett, tiszta teremben élő elítélteket először akár táborozó gyerekeknek is nézhetjük, közösen végzik a házimunkát, együtt énekelnek. Az egyik szereplő ki is mondja, hogy itt elfogadják egymást, nem számít, ki mit követett el. Az a fordított helyzet alakul ki, hogy a fiatalkorúak börtöne egy biztonságot nyújtó központtá válik, és az okozza a legnagyobb félelmet a lányokban, hogy vissza kell térniük a családjukhoz, és ezzel újra visszakerülhetnek az utcára. Az egyik szereplő szabadulása hírére azt mondja,  „otthon csak verés és lánc vár.”

harmadik_.jpg
fotó: Sötét álmok

Hét, nagyon különböző személyiségű lány börtönbe kerülésének okát és családi történetét ismerhetjük meg. A csapat legszókimondóbb tagja „Senki"-nek nevezi magát, aki őszintén és egyenesen vall az elkövetett lopásokról és drogkereskedelemről, de amikor meghallja, hogy a rendezőnek egy vele egykorú lánya van, könnyekben tör ki, mert vele ellentétben az a lány szeretetben nőtt fel.

A lányok között a legnagyobb bohóc és képregénykedvelő „Tintin”, aki vicceivel és énekeivel mindig jó kedvre deríti környezetét. Szabadidejében füzetébe rajzolgat és képekben meséli el félelmeit, önmagát mosolygó akasztott pálcikaemberként ábrázolja, és elmeséli, hogyan fogja megölni magát, ha szerelme elhagyja őt.

„651” a börtön legszelídebb és legzárkózottabb tagja, nevét onnan kapta, hogy ennyi gramm kokaint találtak nála, amikor elfogták és letartóztatták. Lassanként nyílik meg a rendezőnek, elmeséli, hogy titkolja családja előtt, hogy börtönben van. Később bevallja, hogy nagybátyja molesztálta őt és, amikor otthon bevallotta, senki sem hitt neki. Szabadulása napján „651” izgatottan csomagol és várja, hogy újra láthassa nővérét. A kamera a börtön kerítéséig követi, mosolyogva visszainteget, és elnyeli egy fehér autó. A néző aggódva követi a tekintetével és csak reménykedhet, hogy biztonságban lesz.  

utolso_kep_-_starless.jpg
fotó: Sötét álmok

 

A lányok többsége, miután kikerül a börtönből, lehetőségek nélkül, a munkanélküli drogfüggő család vagy esetleg férjük elnyomásának hatására újra az utcán köt ki. Ebben az ördögi körben az iráni társadalom kitaszítottjaként kérdés, hogy lemoshatják-e magukról Káin bélyegét. Mehrdad Oskoulei-nak nem célja az ítélkezés vagy a meggyőzés, ő csak nevet akar adni a névteleneknek, hangot akar adni azoknak, akiket sosem kérdeztek.

Következő filmjében olyan helyekre jut el kamerájával, ahol még sosem filmeztek. Halálra ítélt anyákról és a fiatalkorúak börtönében lévő lányaikról forgat, akik közösen tervelték ki, hogy meggyilkolják apjukat és férjüket. A gyilkosságokhoz általában az embertelen fizikai és szexuális bántalmazás vezetett.

 

 

Orosz Anna