Munkáskupa - „Megvágta a lábam, mert haza akart menni. Nem volt őrült, egyszerűen csak haza akart menni.” // Verzió X ELTE

A városszéli munkástáborok teljesen izolált, emberi valóságoktól megfosztott társadalmában nincs olyan, hogy valaki hazamehet. Katar – a világ leggazdagabb országa – 2022-ben vendégül látja a FIFA Világbajnokságot. A torna viszont életekbe kerül: férfiak tízezrei végeznek rabszolgamunkát és építik fel a stadionokat és az infrastruktúrát, hogy a leginkább privilegizált osztály részére színvonalas szórakozást nyújthasson.

A címben is szereplő idézet egy bekötözött lábú férfitól származik, aki azért szorul ápolásra, mert korábbi szobatársa elkeseredésében nem látott más kiutat a helyzetből és a katari táborból, mint egy másik ember megsebesítése. Miközben a sztárfocisták, edzők és csapattulajdonosok milliárddolláros összegekből élik mindennapjaikat, munkások tömegével bánnak úgy, mintha legalábbis nem a 21. században élnénk.

161108_twc_stills08.jpg
fotó: Munkáskupa

A film egy csoport férfi néhány hetét-hónapját követi végig. A 21 éves ghánai Kenneth-et az ügynöke hazugsággal bírta rá, hogy Katarba utazzon. Profi focistának készült, ehelyett egy kizsákmányolt, modernkori rabszolgamunkára kényszerített munkássá vált. Amikor csapata (főként afrikai és ázsiai bevándorló kollégáiból) összeállt, hogy a Workers’ Cupon (Munkások Kupája) a cégük színeiben játsszon, identitások váltak szét: elnyomott és embertelen körülmények közé kényszerített munkások és hősként ünnepelt focisták párhuzamosan létező személyiségekként vannak jelen; a cég menedzsere, amikor a meccsre érkezik, szívélyesen, mint régi barátokat, üdvözli a csapat tagjait. Másnap az egyik férfinak engedélyt kell kérnie, hogy egy randevú erejéig elhagyhassa a tábort és Dohába mehessen. A tőke tehát nemcsak a munkaidejük, hanem a szabad- és pihenőidejük felett is bír, és kénye-kedve szerint játszik vele és szab neki határokat.

team.jpeg
fotó: Munkáskupa

A kupa soha nem a munkásokról szólt. A kupa arról szólt, hogy a csúcson pörgő kapitalizmusban elhiggyék, hogy részei lehetnek a FIFA-nak. Arról, hogy a válságot kicsit késleltetve eltereljék a figyelmet a kínlódásról és arról, hogy ezeket az embereket a táborokban megfosztották a jogaiktól, hogy éveket rabolhassanak el az életükből és az erőforrásaikat gátlástalanul használják. Az elidegenedésről szól és a profitról. Hiszen ameddig nem lázadnak vagy válnak másként veszélyessé, semmi mást nem szolgálnak, csak a tőke gyarapítását, tehát folyamatosan profitot termelnek, akkor is, amikor éppen nem munkavédelmi sisakban a katari társadalomtól elvágva, bekerítve és eldugva dolgoznak egy új stadion alapzatán, hanem éppen a gólkirályt ünneplik, akit a munkaadó cég egy néhánydolláros kuponnal jutalmaz meg a kiváló szerepléséért. (A kupont egyébként meglehetősen nehéz úgy beváltani, hogy a táborból csak szigorú szabályok szerint és engedéllyel lehet kijutni, és nincsen sem autó, sem busz, amivel a dolgozók a városba juthatnának.) 

Fiatal, egyedülálló férfiak, férjek, többgyerekes apák mindennapjait látjuk. Utóbbiak talán azért szerencsésebbek, mert míg az előbbiek nap mint nap céltalanul végzik a robotmunkát megalázó fizetésért és embertelen körülmények között, azok, akiknek van családjuk, számolhatják a napokat és várhatnak az újratalálkozásra. Ha máshogyan nem is, de legalább az esti telefonálások alkalmával egy kicsit visszakaphatják emberi lényük egy-egy darabkáját, egzisztenciájuk még el nem veszett részeit, életüknek azt a részét, amit a felettük uralkodó cégek még nem tudnak a termelés és profitmaximalizálás érdekében bekebelezni. 

A kupa mint program tehát eléri a célját. Mindazt azonban eltagadni, hogy - ahogyan a filmben azt ki is mondják -, kiugrást nyújt az eddigiekhez képest, nem lehet. Hiszen a csapat sikeres. Hosszan láthatjuk a meccseket, az örömöt, az izgalmat és barátságok is szövődnek. Kennethék megtanulni együtt dolgozni, edzenek, fejlődnek és örülnek. Együtt gondolkodnak: a film egyik leghatásosabb jelenetében a szabadságról beszélnek, arról a szabadságról, amit a táborokban és az építkezéseken nem kaphatnak meg, de a verseny és a sport öröme révén újra közelítenek hozzá, ha máshogy nem is, de mint (múltban és jövőben is) távoli lehetőségként jelen van. A kupa erejéig nem csak önmaguk, hanem társaik, szurkolóik és a cégük is focistaként, hősként tekintenek rájuk. Hogy ez mennyiben kárpótolja őket vagy morálisan mennyire illeszthető be a keretrendszerbe, amit a tőke önmaga állított fel és amit a néző (mint a kapitalista világrendszer aktív résztvevője) kénytelen elfogadni, nem ördögtől való kérdés. 

sxcvb.png
fotó: Munkáskupa

A FIFA vidám, ünnepi és magasztos tornája és nemzeteket összekovácsoló ereje mögött korrupciós és más botrányok is állnak, amelyek felett milliók nemcsak szemet hunynak, hanem részt is vesznek azokban. A FIFA (és a többi hasonló szervezet) sikeresen a kapitalista elnyomás részeivé váltak – és ezzel a kizsákmányolt, tönkretett és csendben elmúlt emberéletekért is felelőssé lettek, mi pedig ünneplünk, fütyülünk, énekelünk és vonulunk, ha valakinek sikerül rúgnia egy gólt. 

 

Kornis Vivien
Az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszék hallgatója