Blog

Mindössze néhány kilométer választja el egymástól Tel-Sheva és Omer városkáit Dél-Izraelben, a két település között mégis hatalmas kulturális, szociális és gazdasági szakadék tátong. Az arab ajkú muszlim beduinok lakta Tel-Shevát a szegénység és rossz közbiztonság uralja, becsületgyilkosságok is előfordulnak, patriarchátus a jellemző; míg Omer, ahogy azt filmünk egyik szereplője is leírja, talán a „legaskenázibb és legcionistább” izraeli város, melyet héberül beszélő ortodox zsidók laknak.

A három év forgatási munka eredményeként létrejött Szembesítés című dokumentumfilm egyéni sorsokon keresztül mutatja be a különböző elektronikai cégek alkalmazásában álló kínai emberek kilátástalan munkakörülményeit. A jobb megélhetés érdekében milliók érkeznek vidékről a nagyvárosokba; ezeket a „migránsokat” általában nyugati szemmel felfoghatatlan beosztásban foglalkoztatják, mintha robotok lennének, akár napi 36, vagy még több órán át, hétvégi pihenőnap nélkül, ráadásul megdöbbentően kevés fizetésért.

A városszéli munkástáborok teljesen izolált, emberi valóságoktól megfosztott társadalmában nincs olyan, hogy valaki hazamehet. Katar – a világ leggazdagabb országa – 2022-ben vendégül látja a FIFA Világbajnokságot. A torna viszont életekbe kerül: férfiak tízezrei végeznek rabszolgamunkát és építik fel a stadionokat és az infrastruktúrát, hogy a leginkább privilegizált osztály részére színvonalas szórakozást nyújthasson.

A Lindy Lou, Juror Number 2 című film betekintést nyújt abba, milyen következményekkel jár egy olyan súlyos döntés, mint a halálbüntetés. A címszereplő, Lindy Lou életében meghatározó esemény volt esküdtszéki tevékenysége, mely során 11 másik esküdtszéki taggal együtt halálraítélt egy embert. Az esetre, amely mély sebeket és megbánást hagyott hátra benne, 20 évvel később sem tud békével gondolni. Ezért elhatározza, hogy felkeresi a korábbi esküdtszéki tagokat, annak reményében, hogy válaszokra és együttérzésre talál, és valamifajta megnyugvásra, amit annyi év után sem sikerült elérnie.

Alisa Kovalenko dokumentumfilmje ukrán lakótelepre, hatalmas paneltömbök közé vezeti a nézőt, ahol a rossz életkörülmények között egy Hamupipőke-történet szövődik össze a komor valósággal – ám míg az arany futball cipőit kereső királylány a gyerekeknek mese, addig a film főhőse számára maga a valóság. A Hazai pályán egy olyan tehetséges focistalány, Alina története, aki korosztályának egyik legnagyobb reménysége; számára a futball nemcsak sikerélmény, de menekülés a családi gondok elől, anyja ugyanis hosszú ideje börtönben ül. Fiatalabb öccsének és húgának gondozása így részben az ő feladata. Kovalenko filmje ezért tud szólni egyszerre karrierről, anyaságról – és azok hiányáról.

Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című filmje a modernkori rabszolgaság jelenségét mutatja be a történet „főszereplője”, Maris hétköznapjain keresztül. A történet egy főiskolai feladat témájából (Egy ember egy napja), nőtte ki magát és formálódott egész estés filmmé. Az ötvenes évei elején járó Maris modernkori rabszolgaként él olyan embereknél, akik folyamatos fizikai és lelki terror alatt tartják, megfosztják identitásától (új nevet adnak neki), elvégeztetik vele a házimunkát, ingyen dolgoztatják egy gyárban, hiszen az ott megkeresett fizetését, az utolsó forintig elveszik tőle. Első hallásra a rabszolgaság jelensége idejétmúlt, de legalábbis harmadik világbeli problémának hangozhat az emberek számára, azonban a statisztikai adatok világosan mutatják, hogy korunk egyik égetően fontos problémájáról van szó, amely rohamosan terjed és korántsem csak a tőlünk távolabb eső, elmaradott országokat érinti.

Anastasiya Miroshnichenko orosz rendezőnő a nagy sikert aratott Crossroads (Kereszutak, 2014) című első filmjével vált ismertté, melyben egy már több, mint húsz éve az utcán alkotó hajléktalan festőművész, Valery Liashkevich életét és mindennapjait mutatja be. Legújabb dokumentumfilmje a Debut – Az első szerep egy női börtön falai mögé enged bepillantást.

Nem egy szokványos dokumentumfilm. Ebben az biztosan egyetért mindenki, aki megtekinti legalább egyszer a két osztrák rendező (Matthias Krepp, Angelika Spangel) Homok és vér (Sand and blood, 2017)című filmjét. A történetét tekintve mondhatnánk azt, hogy egy manapság sajnálatos módon szokványos témát dolgoz fel, ez pedig a szír és az iraki helyzet a Közel-Keleten. 

No Obvious Signs (Alina Gorlova, 2017) won 5 awards, but what makes this movie really worth to watch is its in-depth content, a honest, natural portrait of a traumatised person. The first salient thing we notice is Alina Gorlova’s line of vision: there is a notable non-large-scale lens shot with a camera, which creates the emotion of claustrophobia, belonging to the protagonist.
 

Dawson City Kanada észak-nyugati sarkában, a Yukon folyó partján épült egy őslakos halásztelepülés helyén, a XIX. század végén. A város alapításának egyetlen oka volt: a folyóból elő-elő tűnő aranymorzsák. Ez volt a kezdete az 1869-ben kirobbant Klondike aranyláznak. Az arany delejező fénye tízezreket vonzott a városba. Aranyásókat, mérnököket, művészeket és üzletembereket. Egy közös volt bennük: mind gazdagságot és sikert reméltek a várostól, a pár ezres lélekszámú településtől, mely egy év alatt negyvenezer ember otthonává vált.