Espana 36
Jean-Paul Le Chanois, 1936, spanyol, 35 perc
1936 szeptemberében a köztársaság külügyminisztériuma Luis Bunuelt bízta meg, hogy a párizsi spanyol nagykövetségen népszerűsítse a republikánusok ügyét. Feladatai közé tartozott, hogy az 1937-es világkiállításon megszervezze a spanyol pavilon filmprogramját. Ekkor készült el ez a film is. A különböző operatőrök képsoraiból, fényképekből és egyéb dokumentumokból összeállított alkotás kerül minden forradalmi elköteleződést, hogy szembehelyezkedhessen a demokratikus államok be nem avatkozási politikájával, viszont hangsúlyozhassa a német és az olasz intervenció tényét. A film a köztársaságot működés közben mutatja be: a Nemzetközi Brigádok fogadását, az ellenállást (a madridi csatát és Dolorés Ibarruri párizsi útját). A francia nézők megnyerése érdekében azzal zárul, hogy "Madrid Európa Verdunje lett", és a nemzetközi békét veszélyeztető háború befejezését sürgeti.

Espana Heroica (A spanyol polgárháború képei)
Joaquín Reig, Paul Laven, Fritz C. Mauch, német & spanyol, 1938, 86 perc
Joaquín Reig a nacionalisták megbízásából, propagandafeladatok ellátására érkezett Berlinbe a polgárháború első évében. Elsősorban német operatőrök által forgatott híradós képsorokból dolgozott, de felhasználta az ellenfél anyagait is, amelyeket például Moszkvába tartó repülőgépekről koboztak el Berlinben a német hatóságok. A film a nacionalista felkelést egyfajta kommunistaellenes nemzeti önvédelmi mozgalomként állítja be: a rasszista ízű kísérőszöveg szerint az ország a spanyol "néplélektől idegen politikai erők" szorításában vergődik. A monarchia 1931-es bukásától kezdve számol be a spanyolországi eseményekről. Kétségbe vonja az 1936-os választásokon hatalomra jutott népfrontos kormány legitimitását, és nem kevés pátosszal állítja, hogy a nacionalisták jogosan, a spanyol haza érdekében lázadtak fel.

A spanyol föld
Joris Ivens, amerikai, 1937, 50 perc
A Contemporary Historians (A Jelen Történészei) produkciós céget azért hozták létre, hogy megteremtsék az anyagi feltételeket a spanyol polgárháborúról készülő dokumentumfilm helyszíni forgatásához. Joris Ivens John Ferno és John Dos Passos, majd az ő helyére lépő Ernest Hemingway társaságában a Madrid melletti Fuenteduenában forgatott, a köztársaságiak állásaiban. Így született meg a spanyol polgárháborúról készült egyik legfontosabb film, amely Ivens karrierjének is az egyik csúcspontja lett. Sok más művéhez hasonlóan itt is kiegyensúlyozottan mutatja be a mindennapi életet és a túlélésért folytatott küzdelmet. (A polgári hátterű, kommunistává lett Joris Ivens /1898-1989/ több mint 30 országban több mint 80 filmet készített. Ellentmondásos alakja a művészet és a politika viszonyáról zajló viták középpontjában áll.) A karakteres operatőri munka, amely főként John Fernót dicséri, Helen Van Dongen határozott vágásai és Hemingway kísérőszövege igen erőteljessé teszi a filmet. A szöveget először Orson Welles olvasta fel, de miután személyes konfliktusba keveredett Hemingway-vel, kiszállt a produkcióból, és maga az író lépett a helyére.

Visszatérés az életbe
Herbert Kline, Henri Cartier-Bresson, amerikai, 1937, 44 perc
Dokumentumfilm a köztársasági Spanyolországban felállított amerikai kórházakban folyó orvosi és jótékonysági tevékenységről. Az antifasiszta hangvételű alkotást az amerikai Herbert Kline és a francia Henti Cartier-Bresson közösen rendezte. Kline a 30-as években vált ismertté, mint a szociofotós és -filmes csoport, a New York Film and Photo League tagja. Ô volt az egyik első amerikai, aki megörökítette a spanyol polgárháború kitörését követő borzalmakat. A világhírű fotóművész, Cartier-Bresson a 30-es években, egy amerikai látogatása idején kezdett érdeklődni a film iránt, a fotográfus Paul Strand, Kline és az említett csoport hatására. Mindnyájan rokonszenveztek a kommunista pártokkal, és többen - így Cartier-Bresson is - Spanyolországba utaztak önkéntesként. Ô maga egy csoport gyereket filmezett játék közben, megragadva felhőtlen boldogságukat. Cartier-Bresson számára a gyermeki kötetlenség a szabadság jelképévé emelkedett. Később úgy tartotta, hogy a filmkészítés döntően befolyásolta művészi látásmódját.

A Vizcayai Front és július 18.
Production FET and de las JONS, spanyol, 1937, 45 perc
A polgárháború az 1936. július 18-i nacionalista felkeléssel kezdődött. Spanyolország kettészakadt, a filmipar a köztársaságiak ellenőrzése alatt álló országrészben összpontosult. Így a nacionalisták aligha versenghettek ellenfeleik propagandájával, akik közben nemzetközi támogatást is nyertek Le Chanois, Joris Ivens és Cartier-Bresson személyében. A nacionalisták csupán két stúdióban, Cádizban és Córdobában gyártották propagandafilmjeiket lisszaboni, berlini és római filmstúdiókkal együttműködve. Itt végezték a Spanyolországban forgatott háborús anyagaik utómunkálatait is. A Vizcayai Front és július 18. az egyik első falangista propagandafilm. A marokkói Tetuánban július 18- án az 1936. februári választásokon vesztes Franco mellé állnak a marokkói spanyol protektorátus egységei. Ôk a nacionalista hadsereg első csapatai. Franco szózatot intéz a spanyol néphez. "Spanyolországban napról napra kritikusabb a helyzet. Anarchia ütötte fel a fejét vidéken és a falvak többségében. Az emlékművek és a kulturális kincsek a céltáblái a forradalmi hordák leghevesebb támadásainak, akik külföldi útmutatásoknak engedelmeskedve cselekszenek. Kiszolgáltathatjuk Spanyolországot a haza ellenségeinek, gyáva és áruló módon, harc és ellenállás nélkül? Nem! Tegyék ezt az árulók, de mi, akik felesküdtünk a haza védelmére, nem teszünk így!" Később, 1943-ban július 18-át a "Vitézség Napjának" nyilvánította Franco. A film a "hősies" falangista felkelés első hetvenkét óráján túl bemutatja Guernica elpusztításának falangista verzióját is. Eszerint a "vörösök" által megtévesztett asturiai bányászok robbantották fel a várost. A német állam alig tíz évvel ezelőtt ismerte el, hogy német gépek voltak felelősek Guernica bombázásáért.

Spanyolország
Esfir' Shub, 1939, szovjet, 85 perc
A szovjet kormány igyekezett kihasználni a spanyol polgárháborúban rejlő filmkészítési lehetőségeket. Az SZKP Központi Bizottsága 1936 augusztusában Spanyolországba küldte Roman Karmen rendezőt és Borisz Makaszejev operatőrt. 11 hónapon át dolgoztak a köztársaságiak mellett, 18 000 méternyi felvételt forgatva, amiből 22 híradó készült A spanyolországi eseményekről (K szobütyijam v Iszpanyii) címmel. 1937 júliusában hirtelen vége szakadt a sorozatnak, de a forgatott anyagot később több dokumentumfilmben is felhasználták. Ezt a filmet maga Roman Karmen állította volna össze, de őt Kínába küldték, így a feladatot Esfir' Shub (1894-1959) kapta meg, aki korábban szovjetunióbeli terjesztésre szánt külföldi filmek átszerkesztésével foglalkozott. Később olyan filmmontázsokat készített, melyekben narrációs és dokumentációs elemeket használt fel. A Spanyolország forgatókönyvét Vszevolod Visnyevszkij, egy ideológiai szempontból megbízhatónak tekintett író és dramaturg írta.

Remény
André Malraux, 1939-45, francia & spanyol, 90 perc
André Malraux francia regényíró a köztársaságiak legelső támogatói közé tartozott. 1936 nyarán önkéntes nemzetközi repülőszázadot szervezett, amelyet ő maga irányított. A Remény az egyetlen filmje, amely polgárháborús élményeit rögzítő, azonos című regényéből készült. A beavatkozást ellenző, francia népfrontkormánnyal fenntartott kapcsolatai révén sikerült hozzájutnia néhány régi harci repülőgéphez, és ő maga is részt vett bombázásokban, mielőtt a csoportját spanyol ellenőrzés alá helyezték, hogy aztán róla nevezzék el. A köztársasági légierő rossz állapotban lévő, kiszuperált gépek hevenyészett flottája volt, akciói pedig inkább a harci morált erősítették, különösebb stratégiai haszon nélkül. Malraux mégis emlékezetes portrét rajzol a hősökről, akik az erőszak és a zűrzavar közepette is megőrzik méltóságukat és emberségüket. A film a háború idején készült, részben eljátszott, részben valódi harci jelenetekkel. Az elkészült tekercseket a nácik által megszállt Párizsba vitték. A filmet csak Franciaország felszabadulása után mutatták be, és a legmagasabb filmes kitüntetéssel, Louis Delluc-díjjal tüntették ki.

A Kék hadosztály
Víctor de la Serna, Joaquín Reig, 1946, spanyol, 37 perc
1941. június 22-én a náci Németország megtámadta a Szovjetuniót. A Franco-rendszer propagandistái az 1936- ban Spanyolországban kezdődött kommunizmus elleni harc folytatásaként értékelték az offenzívát. Két nap múlva a spanyol kormány bejelentette, hogy feltétel nélkül támogatja Németországot, és megkezdte a toborzást. A Kék hadosztály (La División Azul) július 16-án lépett orosz földre, és Franco 1943 októberében rendelte vissza. Ekkorra a szövetségesek kerültek fölénybe, és Franco már kevéssé elszántan hirdette a Szovjetunió elleni harcok szükségességét. A Kék hadosztályt csendben, diszkréten hozta haza. Ez az egyetlen dokumentumfilm, mely a hadosztály kiküldésének körülményeit bemutatja. A narrátorszöveg szerint az "halhatatlan faj embereit", akik készen álltak, hogy a "Spanyolországnál fellobbantott kommunista fáklyával felperzseljék a tiszteletre méltó Európát", legyőzte a "fiatalság hadserege". Most ez a hadsereg helyet kér "Németország oldalán a kommunizmus elleni harcban", hogy megfékezze "korunk hitetlenségét, a bolsevizmust, amely - akárcsak Dzsingisz kán tatárjai egykor - Európát fenyegeti". A kék hadosztály készen áll megakadályozni, hogy Európa ezeréves kultúráját "felfalja az ázsiai szörny: Sztálin".

Nem törnek át!
László Bokor, 1961, magyar, 20 perc
A polgárháború kitörésének 25 éves évfordulója alkalmából állította össze a szocialista propagandafilmek rendezője ezt a filmet, melynek fókuszában a nemzetközi brigádok hősiessége áll. A film a fasiszta vadászgépek pusztításának képsoraival kezdődik, majd azt mutatja, hogy Dolores Ibarruri hiába megy segítségért Franciaországba. Spanyolország csak az "ezernyelvű, egyszívű" brigádokban bízhat. De lecsap a Condor-légió! Jelszavuk: "Perzselni jöttünk, nem világítani!" A film megidézi a Franco-Hitlertalálkozót, majd felvillantja a fasiszták második világháborús pusztításait. A történet 1956-ban fejeződik be - a kor szellemének megfelelő interpretációt adva az eseményekről.

Meghalni Madridban
Frédéric Rossif, 1962, francia, 85 perc
A híradókból és más archív felvételekből összevágott filmet Frédéric Rossif és Madelaine Chapsal írta. Felhasználták Georges Bernanos, André Malraux, Antonio Machado, Arthur Koestler, Ernest Hemingway és Federico García Lorca szövegrészeit is. A vállaltan elfogult montázs dicsőíti a köztársaságiakat és elítéli a be nem avatkozás politikáját. A film tisztelgés Malraux cselekedetei és munkássága előtt. Fédéric Rossif a montenegrói Cetinjében született, ahonnan a családja a II. világháború alatt Görögországba menekült, a háború után pedig Franciaországban települt le. A Meghalni Madridban lelkes nemzetközi fogadtatása jelzi, mekkora hatása volt a közvetlen politikai üzenetnek a hatvanas évek francia és más baloldali értelmiségére. Bár Rossif neve a francia televíziózás hőskorában készült művei révén vált ismertté, ezt a nemzetközi díjakkal kitüntetett filmjét mégis csak 1975-ben mutatták be a televízióban.

Miért kellett meghalni Madridban?
Eduardo Manzanos, spanyol, 1966, 70 perc
A spanyol polgárháborúhoz kapcsolódó nemzetközi propagandaháború évtizedekkel az események után is folytatódott. Frédéric Rossif francia rendező 1963-ban készítette el "Mourir a Madrid" (Meghalni Madridban) című dokumentumfilmjét, amelyből elfogult rokonszenv áradt a köztársaságiak iránt. Ebben az időben a hivatalos spanyol álláspont már elsősorban a külföldet, a nemzetközi brigádokat kárhoztatta a polgárháború szörnyűségeiért. Manzanos filmje is ezt az álláspontot igyekszik alátámasztani, a másik fél "igazságának" megfelelően újravágva, kiegészítve és kommentálva Rossif alkotását.

Emlékek a múltból
Jaime Camino, 1977, spanyol, 165 perc
Franco 1975-ben bekövetkezett halála után filmek, regények és egyéb műalkotások egész sora nyúlt úgy a polgárháború témájához, ahogy az korábban még tilos volt. Jaime Camino kitűnő alkotása is ezek közé tartozik, ráadásul az emlékek felidézésének a mechanizmusát is elemzi. Miközben az archív képsorokat olyan túlélők visszaemlékezéseivel szövi egybe, akik ezeken a képsorokon vagy maguk is megjelennek, vagy szó esik róluk, feltárja azokat az ellentmondásokat, amelyek a rögzített tényeket elválasztják a rájuk vonatkozó emlékeinktől. A változó politikai összefüggések, utólagos felismerések és jelenkori viszonyulási minták döntően meghatározzák a múlt megismerését. A filmben a korszak olyan főszereplői szólalnak meg, mint Primo de Rivera egykori diktátor, a keresztény szociáldemokrata Gil Robles, az anarchista Frederica Montseny vagy "La Pasionaria", a Moszkvába emigrált kommunista Dolores Ibárruri.

Spanyolország!
Peter Nestler, nyugatnémet, 1973, 43 perc
Külföldi önkéntesek beszámolói, akik a köztársaságiak oldalán harcoltak a spanyol polgárháborúban. A forgatócsoport beutazta Svéd-, Finn- és Németországot, hogy felkeresse a nemzetközi brigádok egykori tagjait. Olyan emberekkel találkozunk, akik arra törekedtek, hogy a nemzetköziség szellemében éljenek, akik felelősséget éreznek a világban zajló eseményekkel kapcsolatban. Budapesten is jártak, itt Jász Dezsővel találkoztak, aki Juan de Pablo tábornok néven vett részt a harcokban. A stáb Spanyolországban máig eleven, fájdalmas háborús emlékekkel szembesült. A Munkástanácsok fiatal tagjai a Franco-féle elnyomásról beszéltek. Az interjúk közé vágott archív képsorok, dokumentumok az emlékek múltbeli rétegeit mutatják meg. Peter Nestler 1937-ben született, első filmjeit még az akkori Nyugat-Németországban készítette, majd 1966- ban áttelepült Svédországba.

Spanyolország a szívben - Hans Beimler és a többiek
Karlheinz Mund, keletnémet, 1985, 42 perc
Kelet-Németországban a 70-es, 80-as években megélénkült az érdeklődés a spanyol polgárháború iránt, amit irodalmi utalásokban, filmbeli hivatkozásokban és a népszerű Wolf Biermann dalaiban is érzékelni lehetett. Ez a film a polgárháború ötvenedik évfordulójára, hivatalos megrendelésre készült. A rendező interjút készített többek között Heinz Priess-szel és Willi Burgerrel, a nemzetközi brigád egykori tagjaival; Dolorés Ibarruri, Pere Ardaica, valamint Avelino Hernandes pedig beszámol háborús tapasztalatairól és az egykori kommunista Reichstag-képviselőhöz, Hans Beimlerhez fűződő emlékeiről. Hitler hatalomra kerülése után Beimlert letartóztatták, és egy hónapot a dachaui koncentrációs táborban töltött. A spanyol polgárháború kitörése után csatlakozott a nemzetközi brigádhoz, és a Thaelmann zászlóalj politikai komisszárja lett. 1936 decemberében, Madrid védői között halt meg. A karizmatikus antifasiszta nemzedékről kibontakozó filmbeli kép mögül felsejlik a megmerevedett keletnémet vezetés burkolt kritikája. Ez akkoriban az államszocializmussal szemben egyfajta lehetséges alternatívát is sugallhatott.

Köztársasági gyerekek a Szovjetunióban
Jaime Camino, 2001, spanyol, 93 perc
A polgárháború idején a köztársasági harcosok gyermekeit a Szovjetunióba menekítették. A két utolsó hajó 1937 júniusában hagyta el Bilbao, illetve Gijón kikötőjét. Amikor a gyerekek Leningrádba érkeztek, a lakosság lelkesen fogadta őket, és a hatóságok felügyelete mellett megfelelő ellátást kaptak. Amikor a németek megtámadták a Szovjetuniót, az Urálba menekítették őket, s hazatérésük a távoli jövőbe tolódott. A háború után visszatértek a moszkvai és leningrádi "gyermekházakba". Sokan ekkor már szakmát tanultak, de továbbra sem tudták, mikor utazhatnak haza. És így volt ez egészen 1956-ig, amikor Spanyolország és a Szovjetunió megegyezett a visszatérésükről. Ekkorra néhányan már családot is alapítottak. A megindító film a történelmi összefüggésekbe ágyazza bele az egyéni sorsokat. A Barcelonában élő Jaime Caminónak ez már a negyedik filmje a polgárháborúról.

El perro negro - A fekete kutya. Történetek a spanyol polgárháborúból
Forgács Péter, 2004, magyar, 84 perc
Aprólékosan összerakott amatőr felvételekből bontakoznak ki a személyes drámák és a mozgalmas történelem a polgárháború előtti és alatti Spanyolországban. A frontvonal két oldalára került emberek felvételei, fényképei, levelei kiegyensúlyozott képét adják a fasizmus, a sztrájkok és az egyre mélyebb anarchia által felforgatott országnak. Egy katalán gyapjúkereskedő és fia, akiket hat nappal a háború kitörése után gyilkol meg egy anarchista. Egy baloldali, aki figyelmeztetett egy papot a köztársaságiak közeledésére, emiatt bebörtönözték, és itt, a börtönben készített filmfelvételeket. Ezek a képek ragadták meg a rendező képzeletét. "Ez a parázsló osztály- és kultúrharc telis-tele volt szenvedéssel, nyomorúsággal, káosszal és kölcsönös véres megtorlásokkal. Teljesen új megközelítések kínálkoztak a filmásatásaim során, mennél jobban elmerültem a spanyol krízisben, s egyre több történetet és különleges filmeket találtam. A kihívás nőttön nőtt, hogy a sosem látott látomás, a személyes tapasztalatok érzékletessége felé haladjak."