A spanyol polgárháború emlékezete
Retrospektív szemlénk a spanyol táborokról szóló filmhíradók és propagandafilmek mellett bemutatja a háború során és utána készült dokumentumfilmeket is, melyekből megtudhatjuk, hogyan vélekedett a világ a polgárháborúról. A válogatás a filmfelvételek újraértelmezésének, újraolvasásának, új kontextusba helyezésének széles skáláján mozog. Egyes filmekben a történelmi anyag kortárs politikai célokat szolgál, mások az igencsak eltérő háborús visszaemlékezéseket őrzik meg az utókor számára. Van-e az archív filmfelvételnek elidegeníthetetlen üzenete? A választ nézőink fogják megadni - s mindenki a maga módján.
Ezt a programot a Magyar Nemzeti Filmarchívummal közösen rendeztük. A Verzió csapatának nevében szeretném megköszönni Tanner Gábor és Fejes Katalin kedves együttműködését.
Oksana Sarkisova
A spanyol polgárháború képei világunk rémtett-arzenáljának központi elemévé váltak, sőt, néha egymagukban testesítik meg a háború rettenetét. A háborús képek mára eltávolíthatatlanul beleégtek a nyugati kultúra képzeletébe, akárcsak a náci haláltáborokról készült felvételek, amelyek néhány évvel később bukkantak fel a Nyugat döbbent tekintete előtt. Noha azóta sincs hiány ember okozta katasztrófákban, és a háborúk sem lettek szelídebbek, mégis megállapíthatjuk, hogy szimbólumrendszerünket e két háború képei és filmfelvételei alakították ki, és hogy az új háborúk új képei ezen már nehezen tudnak változtatni. Képi univerzumunk jó néhány közhelye már az 1930-as évek ikonográfiájában megjelenik: a polgári lakosság bombázásának, a városokból menekülő családok exodusának képei, a számkivetettség ábrázolása. A korabeli filmhíradókban látható csatajelenetek, melyeket akkor még nem élőben közvetítettek, a technika segítségével szinte tapintható, addig elképzelhetetlen közelségbe hozták a háborút. Így a spanyol polgárháború ábrázolásában emblematikusak a cordovai Muriano-hegyi katonáról készült Robert Capa-képek, vagy azok a szemek, melyek a szovjet operatőr, Roman Karmen felvételén pásztázzák a német gépek szántotta madridi égboltot. Ugyanilyen Picasso Guernica festménye is, amely elvontsága és plasztikus avantgard jellege ellenére paradox módon dokumentáris értékek hordozója lett.
A kollektív képzelet ilyen fokú meghatározása a 30-as évek tömegtájékoztatásának látványos fejlődéséhez kapcsolható: a képes újságok, például a Vu, a Regards, a Time, a Life és a Picture Post a szöveggel szemben, vagy azt kiegészítve a képre helyezték át a hangsúlyt. A spanyol polgárháborúról szóló filmhíradók addig ismeretlen módon és mértékben árasztották el háborús képekkel a világot - ezeket később a szembeálló felek újra- és félreértelmezték, végtelen számban újrahasznosították, nemegyszer az eredetivel teljesen ellentétes üzenettel. A spanyol polgárháború alatt készült, majd hamarosan nemzetközivé vált felvételek bemutatása nagyszerű alkalmat kínál arra, hogy áttekintsük 20. századi képi gyűjteményünket, s megkeressük azokat a gyökereket, amelyekből a rémtettek dokumentálásának módszerei kisarjadtak. A filmek történeti áttekintése arra is alkalmat ad, hogy megvizsgáljuk, az egyes korszakok hogyan kezelték ezeket a felvételeket, és meglepjük a közönséget az ismétlődő minták feltárásával: milyen új kontextusba helyeződnek a régi felvételek, milyen új üzenetet hordoznak narratíváik. A ciklikus ismétlődés abból fakad, ahogyan a visszaemlékezés képei, a történelmi dokumentumok és a politikai, esztétikai vagy kulturális szándékok egymásra hatnak.
Míg az Espana 36 tragikus hangú felhívás a Köztársasággal való nemzetközi szolidaritásra, az Espana heroica (A spanyol polgárháború képei) pontosan ugyanazokat a módszereket (az archív felvételek vágását) felhasználva a nemzeti oldal támogatását élvező örök Spanyolország narratíváját teremti meg. Míg a Spanyol föld az északamerikai társadalom (az ideális befogadóközösség) számára dramatizálja a hősies nemzet küzdelmét, addig a Remény a republikánus kormány megrendelésére egy megtörtént eseményt emel a fikció szintjére, hogy pars pro toto-ként képviselje a konfliktus végső értelmezését. Ugyanebben az időszakban a Spanyolország heroikus formába önti a felvételeket, melyeket a két szovjet operatőr, Karmen és Makaszejev süvítő srapnelek között forgatott, hogy a világ azt a Spanyolországot lássa, amelyet a szovjet filmhíradók dicsőítettek 1936 és 1937 között. Ezt a sort folytathatnánk akár a mai napig. Nem tudunk minden spanyol polgárháborús filmet bemutatni, de ahhoz kétség nem férhet, hogy ez a válogatás jóval több, mint értékes és érdekes mintavétel.
Vincente Sanchez-Biosca, Valenciai Egyetem