Magyar panoráma

Mielőtt leszáll az éj

Mint a programból látható, az idén az előző évekhez képest jóval kevesebb film szól égető napi problémákról, közülük is elsősorban a menekültválságról, s az annak ürügyén felszított mocskos gyűlöletkampányról. Márpedig Magyarországról – sajnos – a világban most ez jut az emberek eszébe. Ha a hiány okait keressük, csak találgathatunk. Az egyik, hogy olyan dermesztő gyorsasággal követik egymást az események – amikor ezeket a sorokat kopogom, éppen a legnagyobb példányszámú ellenzéki napilap lemészárlása folyik, de lehet, mire olvassák, már újabb kormányzati bestialitáson kell hüledeznünk –, hogy ezeket legföljebb a híradók, net-tudósítások, blogbejegyzések képesek követni. Már fölháborodni sincs idő, nemhogy higgadtan rögzíteni, netán elemezni. A napi politika megőrzésre érdemes történéseiből igazából csak a pedagógusok lázadása formálódott emlékezetes dokumentumfilmmé: erről szól a Kockás forradalom, Kresalek Dávid és Soponyai Dóra munkája. Horváth Balázs filmje, a Dizájneren aprólékos munkával követi végig néhány droghasználó honfitársunk sorsát, Trencsényi Klára Reményvasútja pedig, címével ellentétben, nem csupán az Úttörővasút önmagában is érdekes múltjával és jelenével foglalkozik, hanem egy család kilakoltatásának történetét is elbeszéli. A mai tárgyú művek közül remény csupán Czakó Adorján Balujából csendül ki, amelynek két hőse állhatatos harcot folytat súlyosan beteg gyermekükért. Ám a filmek jó fele nem a jelenről szól, hanem a múltról – nem mai tanulságok nélkül. Csodálatos idős asszonyok mesélnek Dombrovszky Linda Volt egyszer két balerinájában és Pálffy Zsuzsától A túlélés táncában. Őket – többek között – a tánc szenvedélye segítette abban, hogy átvészeljék az elmúlt évszázad vérzivataros magyar történelmét, míg a Soul Exodus klezmer zenészeit, akárcsak őseiket, a muzsika. A reményről szól Mészáros Márta dokumentumfilmje is, az Anyám levelei Sztálin elvtárshoz, igaz, az előzőekkel ellentétben, a csalfa reményről, amelynek történelmünkben mindig több volt a realitása, mint a beteljesült várakozásnak. A Verzió tavalyi katalógusában a fokozatosan besötétülő horizontról írtam; nos, az ég fölöttünk azóta még komorabb lett. Mégis, az évszázad poklát megjárt idős asszonyok méltósága, az évezredes üldöztetést génjeikben hordozó zsidó muzsikusok életvidám éneke tanulságul és vigaszul szolgál. Godard írja: „Az én szememben az alkony inkább a remény hordozója, nem a reménytelenségé… A legszebb sétáinkat nem az éjszaka leszálltakor tesszük, amikor már jelen van a másnap reménye?”

Báron György
a Magyar Program kurátora

Pálffy Zsuzsa Magyarország 2016 21min magyar
Segíthet a tánc a túlélésben? Fahidi Éva holokauszt-túlélő táncosnő a tánc nyelvén mesél karrierjéről és személyes sorsáról.
Toldi
nov 11, 15:15
angol felirat
Toldi
nov 13, 14:00
angol felirat
Mészáros Márta Magyarország 2015 52min magyar & kirgiz
Mészáros Márta nyomozása a kirgiz száműzetésbe férjét követő édesanyja sorsáról. A szerelem és a kitartás drámája a sztálinizmus legsötétebb éveiben.
Toldi
nov 11, 15:15
angol felirat
Toldi
nov 12, 14:30
angol felirat
Czakó Adorján Magyarország 2016 30min magyar
Egy tragikus baleset következtében a kis Balu teljes mértékben szülei segítségére szorul. A film a feltétel nélküli szeretet és teljes odaadás története.
Toldi
nov 13, 14:00
Horváth Balázs Magyarország 2016 90min magyar
Geri függő. Egy fűtetlen foglalt házban él, mikor megbetegszik és kómába esik. Felépül, de visszatér a kábítószerekhez. Tudja, hogy az életével játszik, ezért elvonóra megy. Vajon ezúttal valóban tiszta lesz-e?
Toldi
nov 10, 16:00
angol és magyar felirat
Toldi
nov 13, 14:15
angol és magyar felirat
Takács István Gábor Magyarország 2016 90min angol & spanyol & orosz & német & indonéz
Hét ország szerhasználói és aktivistái közösen készítettek filmet nyolc emberről, akik illegális drogokkal élnek. Egy film a droghasználatukról, küzdelmeikről és arról, hogyan hat életükre a drogháború, hogyan tudnak aktívan részt venni az őket érintő döntések formálásban és javítani közösségük életkörülményeit.
Toldi
nov 12, 12:00
Kresalek Dávid Magyarország 2016 56min magyar
A közelmúltban a tanárok tüntetéseket és sztrájkokat szerveztek Magyarországon, tiltakozva az oktatási reformok ellen. Vajon sikerül elérni a céljukat?
Toldi
nov 13, 14:00
angol felirat
Trencsényi Klára Magyarország 2015 79min magyar
Egy érzékeny dráma három kamasz felnőtté válásáról, akik az élet megpróbáltatásai elől a Budapesti Gyermekvasút gyermek-vasutasaiként találnak menedéket.
Művész
nov 10, 20:00
angol felirat
Toldi
nov 12, 16:30
angol felirat
Bereczki Csaba Magyarország 2016 92min angol & magyar
Négy amerikai és egy orosz klezmerzenész elhatározzák, hogy felkutatják saját gyökereiket. Útra kelnek, hogy ráleljenek zenéjük eredetére, és szüleik, nagyszüleik múltján keresztül jobban megismerjék magukat és zsidó identitásukat.
Toldi
nov 10, 20:15
Kino
nov 13, 16:00
Dombrovszky Linda Magyarország 2016 26min magyar
„Azt kell keresni, ami szeretnivaló. És akkor az ember lelke nyugodt”- vallják a 95 éves Kolozs-ikrek. Az egykor világhírű balerinákat ez az életfilozófia tartotta életben, miután átélték a 20. századi történelem valamennyi borzalmát.
Toldi
nov 12, 14:30