Kinshasa Makambo // Verzió X ELTE
Bárcsak korábban kiabálhattam volna, de „néhány évvel ezelőttig szinte semmit sem tudtam Kongó történelméről”[1]. Nem mondott sokat Lumumba, Mobutu, de II. Leopold belga király neve sem, nem ismertem az ország anti-kolonialista küzdelmét, a háborúkat, az egy évszázada Kongóban lezajlott népírtást és sosem hallottam a milíciákról, a bányákról, az emberi áldozatokról, a gyerekkatonákról, a megerőszakolt nők ezreiről, nem követtem az elmúlt években lejátszódó politikai és társadalmi krízisek megrázó sorozatát, amit a kongói emberek nap mint nap átélnek, és nem láttam meg az elnyomás és kizsákmányolás hús-vér áldozatait, akik saját életüket kockáztatva vagy feláldozva szállnak szembe a hatalmasokkal, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság egy napon ne csak nevében legyen demokratikus, és az emberek békében, biztonságban és szabadságban élhessenek.
Sok minden megváltozott a pár évvel ezelőttiekhez képest. Sokat köszönhetek ezért a Kinshasa Makambonak és legfőképpen rendezőjének Dieudo Hamadinak, és bár nem ez a film volt az egyetlen, amely a kongói társadalmi küzdelmek történetébe invitált, de mindenképpen további kutatásra, tájékozódásra és akcióra sarkallt. Nem beszélve arról, hogy az egyik legfelkavaróbb alkotás, amit ebben az évben láttam.
fotó: Kinsasha Makambo
A filmben három főszereplő sorsán keresztül követhetjük nyomon a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshasában történő utcai zavargásokat, tüntetéseket, a kialakuló politikai küzdelmet az ország jobbátételéért és a jelenlegi hatalom leváltásáért. Ben az Egyesült Államokbeli kényszerszáműzetéséből szökik vissza az országba, Jean-Marie a börtönből szabadulva tér haza családjához, míg Christian a rendőrökkel való mindennapi utcai összecsapásokban vesz részt. Először egymástól függetlenül tevékenykednek, de a közös cél miatt összefogásra kényszerülnek, hogy leváltsák Kabilát, az ország vezetőjét, aki nem írja ki a következő választást, mivel az alkotmány szerint már nem vehetne részt azon, és így elveszítené hatalmát.
A három szereplő élete a kibontakozó utcai ellenállás, az agitátori tevékenység, az ellenálló csoportok szervezése és vezetése, valamint a különböző akciócsoportok ötletelgetései és találkozásai alatt fonódik össze. Kinshasa utcáin rendszeres tüntetések és rendőri túlkapások történnek, miközben zajlik a hétköznapi élet a piacokon vagy a központtól távolabb eső utcákban, ám ezeken a helyeken is szerveződnek ellenzéki összejövetelek. Folyamatos az utcai agitálás, szónoklás, szórólapozás, plakátolás és falfeliratok készítése.
fotó: Kinsasha Makambo
Hamadi olyan helyekre is eljut kamerájával, amely a hétköznapi emberek számára láthatatlan. Betekinthetünk a tüntetések kulisszái mögé, és megismerhetjük a szervezők háttértevékenységét, például annak az egyik legnagyobb ellenzéki problémának megválaszolásával kapcsolatban, hogy miként szervezzék meg önmagukat, és milyen ellenállási formákat kell és lehet választaniuk. Megtudjuk, hogy az Etienne Tshisekedi körüli csoportok a békés utat követik, azonban megjelennek mellettük az erőszakos fellépésre bíztató hangok. Mindez ugyanakkor érthető, hiszen az ország keleti felében egyre intenzívebb háború dúl a kormányerők és különböző milíciák között, míg a fővárosi tüntetések feloszlatásánál a rendőrség szintén nem csak könnygázt használ, hanem rendszeresen éles lőszerrel lőnek a tömegbe. Láthatjuk, milyen borzalmasan érzik magukat a szervezők attól, hogy a tüntetések forgatókönyve újra és újra ugyanaz. Felvonulás, tömegbe lövetés, menekülés, a halottak összegyűjtése és eltemetése. Különösen átélhetően tapasztalhatjuk meg mindezt a kamerakezelésnek, a vágásnak, valamint a brutalitásra bizonyítékként szolgáló képeknek köszönhetően. A rendező által a néző is része lesz a tömegnek. Hátborzongató érzés egyszerre átélni a rezgő kamerán keresztül a menekülés minden izgalmát és szörnyűségét, abba pedig belegondolni is nehéz, hogy Christiannek ez afféle rutin már, csak egy újabb “átlagos nap”.
Hamadi azt a szomorú tényt láttatja meg velünk Ben, Jean-Marie és Christian sorsán keresztül, hogy nincs kiút Kongó válságából. A film végével ráadásul egyértelműen utal az ellenállás és egyben az egész ország nem túl fényes jövőjére. Mindezt igazolni is látszanak az azóta bekövetkező történések, Kabila hatalomban maradása, a fokozódó háborús helyzet és milliónyi embertársunk elviselhetetlen nyomora.
Itt az ideje, hogy egyre többen kiabáljuk.
Villás Bertold
az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszék hallgatója
[1]Utalás Adam Hochschild: King Leopold’s Ghost című könyv bevezetőjének soraira, a könyv foglalkozik II. Leopold belga király alatti Kongói Szabadállamban lezajló népírtással és az ország koloniális történetével.
