Rólunk

A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált 2004-ben az OSA Archívum munkatársai alapították, a Fesztivált 2005 óta a Verzió Film Alapítvány szervezi. Az alapítók célja az volt, hogy az országban elsőként létrehozzanak egy olyan kreatív fórumot nemzetközi dokumentumfilmek számára, mely központi témájának az emberi jogi ügyeket tekinti. A Verzió programjai 19 év alatt több mint 200,000 látogatót vonzottak Budapest, Pécs, Szeged, Kecskemét, Debrecen és Szombathely mozijaiba, és a 2020-ban elindított online streaming oldalnak (festival.verzio.org) köszönhetően pedig az országból bárhonnan elérhetővé vált több tucat, a Verzión már vetített film. Két fesztivál között a Verziótékából évközben is több mint 50, a fesztiválon bemutatott film kölcsönzhető.

A Verzió a dokumentumfilmes szakma és a filmszerető közönség fontos találkozási helye. Budapesten a Toldi, a Művész és a Corvin mozikban, a Blinken OSA-ban, és a CEU-n tartunk filmvetítéseket, beszélgetéseket és más kísérőprogramokat, ahol hazai és nemzetközi filmkészítőkkel és szakértőkkel lehet találkozni. Vidéki állandó partnereink a pécsi Apolló mozi, a Grand Café Cinema és a Megálló Közösségi Ház Szegeden, az Otthon mozi Kecskeméten, a Savaria mozi Szombathelyen, a debreceni AltKöz egyesület a Malterben, valamint 2023-tól a Kinodomino csapata is szervez vetítéseket Miskolcon.

A novemberben megrendezett Fesztiválon és az online elérhető Verziótékán kívül év közben is aktívan részt veszünk a hazai és nemzetközi dokumentumfilmes körforgásban és kulturális életben. Évente több tucat ingyenes vetítést szervezünk az ország számos pontján oktatási keretek között, valamint filmklubok és kulturális fesztiválok keretein belül. A hagyományosan tavasszal megrendezett Re:Verzió ráadás vetítéssorozat a legutóbbi fesztivál kedvenceit és díjnyerteseit vetíti újra a Blinken OSA Archívumban. 2023 tavaszán először rendeztük meg a Bécsi Verziót, nyáron pedig a CEU Rooftop Cinema vetítéssorozatot.

A Verzió Blog az ország egyetlen, kizárólag dokumentumfilmmel foglalkozó kritikákat és ajánlókat közzétevő platformja. Az UniVerzió programban és a Young Critics workshopon született alkotások is itt jelennek meg.