Blog

kedd, 11/14/2017

A Verzió nyitófilmje egy iraki kórházi ápolóról szól és arról, hogyan élte túl a az ISIS és más iraki milíciák között zajló háborút. Kifejező nyitánya ez egy olyan fesztiválnak, ahol a körülöttünk lévő társadalmi problémákkal, a terhes múlttal és a saját legemberibb dolgainkkal nézhetünk szembe.

kedd, 11/14/2017

A Verzió viszonylag kis csapata lelkes, elhivatott tagokból áll, akik a fesztivál előkészítésén dolgoznak néhány nagyon intenzív hónapon keresztül – vagy éppen egész évben. Miniinterjú sorozatunkban bemutatunk néhány, a kulisszák mögött dolgozó stábtagot, hogy kicsit jobban megismerjük kapcsolatukat a Verzióval és a dokumentumfilmekkel.

hétfő, 11/13/2017

Amikor egy dokumentumfilmes saját családtörténetének feltárásába kezd, egyszerre könnyíti és nehezíti a saját munkáját. Személyes érintettsége magával vonja mások számára hozzáférhetetlen, belső történetek ismeretét, ugyanakkor megakadályozza, hogy kellő távolságból vehesse szemügyre az előásott információtöredékeket, így az is kétséges, hogy végül a helyükre tudja, vagy meri-e illeszteni őket. Andrés Lübbert emberi jogi kérdésekkel foglalkozó, belgiumi születésű rendező is ilyen dilemma elé állítja magát: választania kell tizenkét éve tartó kutatómunkája befejezése, vagy a családja méltóságának megőrzése között.

hétfő, 11/13/2017

A Verzió viszonylag kis csapata lelkes, elhivatott tagokból áll, akik a fesztivál előkészítésén dolgoznak néhány nagyon intenzív hónapon keresztül – vagy éppen egész évben. Miniinterjú sorozatunkban bemutatunk néhány, a kulisszák mögött dolgozó stábtagot, hogy kicsit jobban megismerjük kapcsolatukat a Verzióval és a dokumentumfilmekkel.

vasárnap, 11/12/2017

szombat, 11/11/2017

A Verzió viszonylag kis csapata lelkes, elhivatott tagokból áll, akik a fesztivál előkészítésén dolgoznak néhány nagyon intenzív hónapon keresztül - vagy éppen egész évben. Mini-interjú sorozatunkban bemutatunk néhány, a kulisszák mögött dolgozó stábtagot  - kicsit jobban megismerve kapcsolatukat a Verzióval és a dokumentumfilmekkel.

csütörtök, 11/09/2017

A Verzió viszonylag kis csapata lelkes, elhivatott tagokból áll, akik a fesztivál előkészítésén dolgoznak néhány nagyon intenzív hónapon keresztül - vagy éppen egész évben. Mini-interjú sorozatunkban bemutatunk néhány, a kulisszák mögött dolgozó stábtagot  - kicsit jobban megismerve kapcsolatukat a Verzióval és a dokumentufilmekkel.

szombat, 10/28/2017

Mindjárt indul a Verzió – kevesebb, mint három hét! Rengeteg izgalmas filmet lehet majd megnézni mi már láttunk néhányat a Nemzetközi Panoráma programjából, és most két olyan alkotást ajánlunk, amelyek témájukban is kapcsolódnak egymáshoz. Mindkettő családokról, női sorsokról és generációkról szól – nagyon különböző kontextusban.

péntek, 10/13/2017

Arról, akit csodálunk, képesek vagyunk újra és újra nézni filmjeit, tűkön ülve várjuk a következő alkotását, és találomra belevonjuk a nevét beszélgetésekbe, könnyű portrét írni, nemde? De hogy lehet besűríteni pár oldalba egy film- és dokumentumfilmrendező, fényképész, festő, író, aktivista, installációmester, örök gyűjtögető és egyben életművész karakterét? A kezdeti enyhébb pánikot, hogy az összes filmjéről mélyreható és egyedi elemzést kéne formálnom, feladtam, inkább arról írok, engem miért bűvölt el. Agnès Varda ebben az évben ünnepelte a 89. születésnapját és egyben legújabb dokumentumfilmjének – Visages, Villages – bemutatását. A rengeteg elismerés mellett jövőre az életművéért járó tiszteletbeli Oscar-díjjal is dicsekedhet első rendezőnőként a filmtörténelemben.

csütörtök, 10/12/2017

Egy hirtelen ötlettől vezérelve, a lenyűgözően olcsó Budapest - Pristina repülőjárat lehetőségeit megragadva, és Dóra korábbi szuper élményeire alapozva augusztusban elmentünk a DokuFest-re, egy dokumentumfilm fesztiválra Prizrenbe. Teszteltük - sokáig tudnánk sorolni az élményeinket, úgyhogy inkább összeszedtük őket közösen.

Oldalak