Keressük ingyenes iskolai programunk szponzorait!

Hiszünk abban, hogy a világ történeteken keresztül ismerhető meg. A kreatív dokumentumfilmek személyes történeteken keresztül, színvonalas filmélményt nyújtva közelebb hozzák a világot.

Segítsen Ön is, hogy tovább működhessen Magyarország egyetlen emberi jogi dokumentumfilm fesztiválja!

Kik és hányan látogatják a Verziót?

  • Az elmúlt 15 évben több mint 100,000 látogatónk volt.
  • Közönségünk 50%-a 25-35 év közötti fiatal értelmiségiek közül kerül elő, 20% 35 év feletti és 30% 25 év alatti.
  • A tavalyi, 15. Verzió látogatottsága rekordot döntött, több mint 10,000-en látogatták programjainkat, melyeknek skálája igén széles, a vetítésektől kezdve, a beszélgetéseken és workshopokon át a koncertekig és kiállításokig terjed. Nemzetközi vendégeink, a hazai szakma legjava és a folyamatosan bővülő programkínálat évről évre egyre több látogatót vonzanak, idén célunk 12,000 főt vendégül látni és még változatosabb és innovatívabb programokat szervezni mind a szakma, mind a közönség számára.
  • 2018-ban 4 egyetemmel, ENSZ és EU szervezetekkel és több tucat civil szervezettel dolgoztunk együtt azért, hogy az emberi jogokat kreatívan bemutató filmjeink minél több emberhez eljussanak és minél szélesebb körben alakuljon ki diskurzus a közvetlen környezetünkben is pozitív változásokat hozva.

Miért érdemes a Verziót támogatni?

  • kiváló marketing és pr lehetőség: magas nézőszám és kiemelt médiafigyelem
  • vállalkozását egy világosan körvonalazott közönségnek mutathatja be
  • társadalmilag tudatos és kulturális elköteleződése szimpátiát generálhat célközönségében
  • támogathatja a médiaműveltséget és a civil gondolkodást
  • kimutathatja támogatását a hazai dokumentumfilm-ipar számára, kapcsolatokat építhet az iparágon belül
  • kiaknázhatja egyedi vállalkozásokra szabható, rugalmas ajánlatainkat

Hogyan segíthet, ha cégvezető vagy egy céget képvisel?

Számtalan támogatási és együttműködési lehetőséget dolgoztunk ki, hogy mindenki megtalálja azt, ami vállalata profiljába illeszkedik.

A támogatás mértékétől függően és egyéni megegyezés alapján válhat a fesztivál Főtámogatójává, kaphat saját szekciót a programban, adhat át különdíjat, vagy veheti szárnyai alá a szakmai és oktatási programjainkat:

Egy saját szekcióban az Önök által kiemelten fontosnak tartott, és az arculatba is illő téma körüli filmek bemutatását támogathatják. Közel 600 nemzetközi filmből nagyjából 40 alkotást választ ki az előzsűri a fesztiválra, mind az emberi jogok témakörében. Egy blokk támogatásával az abban szereplő 5-6 film vetítési jogainak megvásárlásához és a rendezők meghívásához járulhatnak hozzá. Lehetőség nyílik tartalmi együttműködésre is (kerekasztal beszélgetések, interjúk, saját vendég, stb.).

Különdíjat adhatnak a fesztiválműsor alkotásai/alkotói közül annak, aki az Önök "szívéhez" legközelebb áll: például Legjobb Női Rendező / Legjobb Elsőfilmes / Legjobb Fenntarthatósági Problémával Foglalkozó Film / Legjobb Bármi ... Önökre van bízva, megegyezés kérdése. A díjátadás ceremóniája az Önök képsivelője által, beszéddel kiegészítve is történhet, kiemelt figyelmet biztosítva cégük számára.

A filmszakma mecénásává válhat a mesterkurzus támogatójaként. Nemzetközileg elismert szakemberek által vezetett kurzusok segítségével igyekszünk hozzájárulni emberi jogi ügyeink és a filmszakma közös, nemzetközi fórumának kialakításához, mellyel a hazai dokumentumfilmesek egyedülálló lehetőséget kapnak a nemzetközi vérkeringésbe történő bejutásra. A fesztivállal egyidőben sorra kerülő programon a beválogatott tehetségek fejleszthetik készségeiket a projektmenedzsment és forgatókönyvírás területén, megismerhetik a filmgyártás folyamatát, mind kreatív, mind pénzügyi szempontok felől közelítve. 

Álljon ki a következő generációkért! A kizárólag középiskolásoknak szóló rendezvénysorozatunk elképesztően sikeres, tavaly közel 1000 diákot fogadtunk a délelőtti ingyenes vetítéseinken. A Verzió sikeres partner az iskolai médiaoktatásban és az emberi jogi nevelő munkában.

Minden vetítést egy véleményformálást bátorító beszélgetés követ, tanárok, kritikusok, a helyszíneket megjárt újságírók és emberi jogi aktivisták közreműködésével. A program indulása óta több mint 7000 diák vett részt a vetítéseinken. Programunk egyre népszerűbb. Nap, mint nap jelentkeznek iskolaigazgatók, hogy hozzájuk is látogassunk el filmjeinkkel.  Páratlan lehetőség ez számukra, hiszen sok iskola nem tud kifizetni egy mozi látogatást diákjainak.
Az Ön cége is segíthet, hogy idén is folytatni tudjuk ingyenes vetítéssorozatunkat középiskolás diákok számára.

Mit kap mindezért tőlünk?

Megjelenés

Íme néhány példa, hogyan jelenhet meg támogatóként a Verzió Filmfesztivál előtt és alatti kommunikációs, marketing és PR kampányunkban, az Önök igényéhez igazítva:

  • kiemelt megjelenés a honlaponkun,
  • sajtóközlemény az együttműködésről,
  • PR aktivitás a közösségi médiában,
  • Molinó/rollup kihelyezése a fesztivál helyszíneken,
  • logók feltüntetése (plakátjainkon, kulturális intézményekben, egyetemeken, mainstream és alternatív szórakozóhelyeken és kávézókban, mozikban, köztéri plakátokon)
  • reklámfelület a katalógusban és a 7000 példányban kiadott programfüzetben
  • megjelenés a filmek előtt lejátszott videószpotokban.

Exkluzív vetítések

Szívesen szervezünk exkluzív vetítéseket, ahova elhívhatják munkatársaikat vagy ügyfeleiket, akár a fesztivál ideje alatt, vagy azon kívül is. Szakképzett moderátorainkkal a vetítéseket követően lehetőség nyílik a filmek által bemutatott témák részletesebb megvitatására is. Szívesen adunk tanácsot a legmegfelelőbb film kiválasztására is.

Tipp a válogatáshoz: Blinken OSA Film library

A fesztivál ideje alatt meghívott vendégeinkkel, rendezőkkel vagy producerekkel személyes találkozóra is lehetőség nyílik.

Személyre szabott tárlatvezetés a Blinken OSA Archívum gyűjteményében

A történelem és politika iránt érdeklődőknek igazi csemege, másképp biztosan nem elérhető program.  Szűk körű túrát szervezünk Önöknek a Verziót alapító és a fesztiválirodának is helyet adó Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Alapítvány Archívumába.

Itt található a világ egyik legértékesebb hidegháborús gyűjteménye. A magyar, a lengyel, a volt szovjet és csehszlovákiai szamizdat mozgalom tárgyait, eszközeit, dokumentációját is itt őrzik. Itt van a Szabad Európa Rádió teljes hanganyaga, többek között a Nagy Imre per 72 órányi hangfelvétele is valamint a szovjet, lengyel és magyar szamizdatirodalom több sorozatát is itt őrzik, amelyek együtt a világ egyik legnagyobb nemzetközi szamizdatgyűjteményét adják. A megőrzés mellett az archívum munkatársai társadalmi és emberi jogi mozgalmak dokumentálását is végzik, gyűjtik és felhívják a figyelmet az emberi jogi sértésekre és háborús bűnökre is. Ezek közül a legfontosabbak a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló ENSZ szakértői bizottság, az Emberi Jogok Nemzetközi Helsinki Szövetsége, az Index on Censorship, és az Orvosok az Emberi Jogokért jelentései és dokumentumai.

A túrát a gyűjtemény egyik szakavatott munkatársa vezeti.

http://www.osaarchivum.org/