Retrospektív

Retrospektív
Folyamatos múlt: A második világháború emlékezete

A program szakmai körökben nagy elismerést szerzett, mégis kevéssé ismert filmeket tár a közönség elé, amelyek a második világháború gyökereivel, történéseivel és utóéletével foglalkoznak. Ezek a filmek változatos képet adnak arról, hogyan élték meg a háborút az emberek, és hogyan emlékeznek rá. Megkérdőjelezik a bevett sémákat: ismeretlen tényeket tárnak föl, vagy új megvilágításba helyezik az ismert eseményeket. A háború vége új reményeket ébresztett, amelyek befolyásolták a múltról és a jelenről alkotott képzeteket. A reményekről és sokkoló felismerésekről szóló beszámolók fontos dokumentumai annak a kornak, amelyre a nagy háború emléke vetett árnyékot. A retrospektív így arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a világháború tapasztalata még hat évtized távlatából is kulcsfontosságú kulturális és politikai referencia a felnövekvő nemzedékek számára.

A programban helyet kaptak többek között a brit Humphrey Jennings "tömeggyilkosság-rekonstrukciói," amelyek egyszerre kérdőjelezik meg és gazdagítják a dokumentumfilm műfaját: a Hitchcock által összeállított, náci koncentrációs táborokat bemutató sokkoló felvételek, a nürnbergi per különféle perspektívából készített feldolgozásai, melyek a szövetségesek fokozatos elhidegülését dokumentálják, illetve a háború utáni Németország brit és szovjet megszállási zónáját elválasztó határ mentén a "megfelelő" és "nem megfelelő" menekülteket szortírozó határőröket bemutató, nyerseségében a maga nemében páratlan alkotás. Joris Ivens, a híres holland kommunista művész a nácizmus feletti győzelemtől ihletve a háború utáni megújulás reményeit vetítette a kelet-európai népi demokráciákra, kerülve a szembenézést a valósággal: szakadék tátong a hirdetett elvek és a gyakorlat között. A nyugat-német új hullám klasszikusai, Alexander Kluge és Peter Schamoni filmjeikben a velünk élő múlt nyomaira koncentrálnak, Melanie Spitta munkája pedig a filmes médiumot használja a sokáig elhallgatott közösségi trauma, a romák világháborús üldöztetésének kibeszélésére. Amíg Spitta számára a személyes emlékezések az egyre növekvő történeti távolság áthidalására szolgálnak, a japán film fenegyereke Shohei Imamura a magán- és köztörténelmet vetíti egymásra, egy madám történeteit az amerikai megszállást ábrázoló mozgókép felvételekkel szembeállítva. Claude Chabrol és Hartmut Bitomsky mesterművei a filmművészet filozofikus potenciálját példázzák, nemcsak a háború elbeszélésének módozataira, hanem a vizuális médium erejére is reflektálva. A varsói gettófelkelés túlélőjének visszaemlékezései, a fronttól távoli területek Forgács Péter filmjében feltűnő látszólag "békés" életének dokumentumai, vagy Harun Farocki légifelvétel-meditációi pedig azt illusztrálják, milyen változatos módon viszonyulnak a múlthoz azok, aki maguk is átélték az eseményeket, és azok, akik tárgyi töredékeiből igyekeznek egy kort rekonstruálni.

A retrospektív a Verzió fesztivál és a Magyar Nemzeti Filmarchívum és az Örökmozgó szervezésében jött létre. A fesztivál szervezőinek nevében ezúton is szeretnék köszönetet mondani Surányi Verának, Berkes Ildikónak és Löwensohn Enikőnek a közös munkáért.

Oksana Sarkisova
programigazgató