Hol van ma a földi pokol?

Nyilván több válasz is lehetséges erre a kérdésre, de a sok esélyes között a Szodomának hívott Agbogbloshie (Ghána) elektronikai hulladéklerakó biztosan ott lesz. Az Üdvözöljük Szodomában (Welcome to Sodom, 2018) című dokumentumfilm rendezői Florian Weigensamer és Christian Krönes ennek a helynek a mindennapjait mutatja be. Nem foglalkozik azzal a rendező, hogyan keletkezett Szodoma vagy azzal, hogy érdeke-e valakinek a fennmaradása, egyszerűen csak tényként fogadja el, hogy nagyjából 40.000 ghánai ember él az óriási szeméthegyen.

Azok a körülmények, amelyek között ezek az emberek élnek nem megfelelőek az egészséges emberi élethez. A mérgező hulladékkal átitatott talaj és az égetett műanyag füstje által szennyezett levegő mellett még a szemetet legelő állatok húsának fogyasztását is ki kell bírni Szodomában az életben maradáshoz. Nem csak ettől pokoli azonban ez a hely. A Szodomában rendelkezésre álló munka- és lakhatási körülmények is gyilkolják az embereket. Mégis, a lehetőségek sokaknak reményt adnak a kitörésre, mert persze mindenki el szeretne menni a földi pokolból.

Az őrült prédikátor és a feltörekvő kisvállalkozó ugyanúgy felbukkan az apokaliptikus díszletek között, mint a sok kizsákmányolt munkás. A nyomornak is megvan a maga rétegződése és hierarchiája. Vannak, akik sok-sok reménytelen órát töltenek azzal, hogy némi fémre akadjanak az óriási szemétdombon és vannak, akik képesek összetettebb üzleti modellt is kialakítani az elektronikai hulladékok újrahasznosítására. A kapitalizmus a pokolban is tökéletesen működik.  

0l9a9993.jpg
fotó: Üdvözöljük Szodomában

Minden szereplőben közös, hogy a mérgezett környezetet tényként fogadja el.  Az ő helyzetüket és gondolataikat végül a rendező a szereplők néha álomszerű szavainak segítségével eljuttatja a nézőkhöz. A karakterek nem a kamerába beszélnek, hanem élik a mindennapi életüket és mi, nézők az ő hangjukon halljuk, hogy mire gondolnak, mi jár a fejükben.  Így ugyan megértjük őket, az azonban már teljesen ránk van bízva, hogy hozzáképzeljük a filmhez azt a globális láncot, aminek a végén mindez megtalálható. Nem is olyan régen még Magyarországon is leégették a kábelről a műanyagot. Vajon az történt, hogy nekünk már sikerült úrrá lennünk ezen a problémán vagy az, hogy már a mi kábeleinket is Ghánában égetik? Erre nem kapunk választ a filmből, de ez nem is baj, mert a sokkoló képek mellett nem érünk rá gondolkodni. A morális és egyéb kérdéseinket tegyük fel majd a filmet követő beszélgetésben.    

 

Szabó Attila