A nevem Silvia. „Gyermekeink szegénysége az anyjuk méhében kezdődik.” // Verzió x ELTE
Ezáltal hamar szülővé és háziasszonnyá is válnak, miközben még maguk is gyerekek, így később szinte esélytelen, hogy visszatérjenek az iskolapadba, és befejezzék a tanulmányaikat. Az egyetlen lehetőségük, hogy ékszereket készítsenek, melyeket leginkább az Amboseli Nemzeti Parkot látogató turisták számára adnak el.
Fotó: A nevem Silvia
Silvia küldetésének érzi, hogy támogassa az oktatástól távolmaradó lányokat. A film során többször is beszél a törzs többi tagjához, nőkhöz és férfiakhoz egyaránt, a változások fontosságát kihangsúlyozva, igazi vezetői szerepben. Emellett egy olyan családhoz is ellátogat, ahol egy fiatalon anyává vált lányt biztat arra, hogy menjen vissza az iskolába, amint teheti. Itt az édesapa hozzáállása is szembeszökő: a lánya házasságon kívül szült gyermeket, ennek ellenére támogatná őt, és pénzbeli megtérítést követelne a fiútól, aki teherbe ejtette, az összeget pedig a lány tanulmányainak folytatására költené.
Fotó: A nevem Silvia
A film során felmerülhet bennünk a kérdés a női sorsot és értékeket illetőleg. A törzsön belüli házasságok mind a fiú-, mind a lánygyermekek beleegyezése nélkül történnek. Amikor egy lány bekerül a "házasságra késznek" nyilvánított életkori szakaszba, egy általában jóval idősebb férfi az, aki rendelkezik a megfelelő fizikai ellenértékkel, hogy elvegye őt – legtöbb esetben ez pedig általában egy szarvasmarhát jelent. A maszáj közösségben természetesnek vett és elfogadott tény, hogy egy nő értéke mindössze annyi, hogy feleségként hozományt biztosítson a családja számára. Ezzel megkérdőjeleződik bennünk az emberi méltóság mibenléte, hiszen számunkra talán felfoghatatlan az, hogy hogyan válhat egy nő egyenrangúvá egy haszonállattal. Emellett pedig a női nemi szerv csonkítása is a test teljes kiszolgáltatottságát igazolja. A körülmetélés során, amit ünnepi rituálé keretében hajtanak végre, nemcsak fizikai, hanem érzelmi és mentális traumát is okozhatnak az alig tizenkét-tizenhárom éves lányoknak. A filmben megszólaló nők közül, akik a műtétet végzik, többen is egyetértenek abban, hogy nem mindig megfelelőek a higiéniai körülmények a beavatkozáshoz, ugyanakkor szoros része a hagyományoknak, így az ettől eltérő gondolkodás és beszéd nem túl elterjedt.
Fotó: A nevem Silvia
Silvia történetének hallatán felbuzdulva megkérdeztem egy közeli ismerősömet, hogy mi jut eszébe, ha el kell képzelnie egy nőjogi aktivistát. Válaszként ez érkezett: fehér, középosztálybeli nő, általában valamilyen nyugati kultúrából, aki részt vesz a politikában, akár tüntetéseket szervez, és gyakran megjelenik a médiában. Az elmélet meglepett, ugyanis a valóságban számos olyan kiemelkedő alakkal találkozhatunk, aki akár egyik kategóriába sem illik bele a fent leírtak közül. Gyakran olvashatunk például olyan aktivistákról, mint a pakisztáni Malala Yousafzai, aki Silviához hasonlóan szintén a lányok oktatási lehetőségeiért küzd a hazájában. A földrajzi távolság miatt talán messzinek – és sokak számára ezért elképzelhetetlennek – tűnik az élethelyzet, amelyen ezek a lányok és fiatal nők keresztülmennek, és emiatt sokszor kevésbé kapnak teret az ide tartozó hírek és fontos ügyek a médiában. Egy másik ok, hogy a törzsön belüli konfliktusokra úgy tekinthet a média, hogy azok hagyományokra és a kultúrára épülnek, amelyekbe külsőleg beleavatkozni nem lehet és nem is kell. A filmben azonban jól látszik, hogy ezek a problémák igenis valósak, és az, hogy nem tudunk róla, nem teszi meg nem történtté ezeket a női sorsokat. Silvia a nőiség társadalmi elismertségéért és méltóságáért küzdve, a saját közösségéből kiemelkedve, egyfajta "Erős Hangként" (Strong Voice), a törzsön belül veszi fel az aktivista szerepét. Mivel ő maga is átélte a női nemi szerv csonkítását, a személyes fellépés a beavatkozás ellen méginkább valóságossá teszi a problémát.
Fotó: A nevem Silvia
A 2016-ban forgatott film Max Benyo vizsgamunkája volt a potsdami egyetemen, ahol forgatókönyvíróként végzett, inspirációként pedig a rendező személyes tapasztalata szolgált, amit a pár évnyi tanzániai tartózkodása alatt szerzett.
Király Dóra
Az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszék hallgatója
