Ingyenes terápia mozivásznon – Csúszópálya // Verzió X ELTE
Így született meg a Csúszópálya, mely a rendező gyerekkorától rögzített felvételeken, majd később egyre tudatosabb, megkomponált, profi filmkészítési szándékkal felvett jeleneteken keresztül dokumentálja Bing és barátai felnövésének történetét. Azt, ahogyan a traumákat átélt kisfiúkból érett, múltjukkal szembenéző felnőttekké váltak. A nehézségek elől gördeszkázásba menekülő fiatalok számára nyújt segítséget Bing kamerája, így az egyre többet jelentő forgatás a traumaoldás eszközeként életük fontos részévé válik, olyannyira, hogy Bing kérdésére, miszerint mit jelent neki ez a film, az egyik szereplő nemes egyszerűséggel válaszolja: „Ingyen terápia, haver!”.
A film teljeskörű betekintést enged Keire, Zack és maga a rendező, Bing életébe. A három fiú családi erőszak áldozataiként, édesapjuk szigora, nevelőapjuk abúzusai elől menekülve találtak rá a megnyugvásra és egymás barátságára a helyi gördeszkapályán. A gyerekkorból kilépve viszont sűrűsödnek körülöttük a felelősségvállalás nehézségei és magukkal hordozott traumájuk kivetülései felnőtt életükre. Zack a film elején válik édesapává, aminek hatására egyik pillanatról a másikra kell felnőnie a tinédzserkort éppen elhagyó, lélekben még felkészületlen fiúnak. Cselekedeteiben saját gyermekkori traumájának borzalmai kezdenek kiütközni, így amikor a gördeszkázás mellett egyre gyakrabban az alkoholhoz fordul segítségért, immár elkövetője és nem elszenvedője lesz az erőszaknak. Mivel számos alkalommal bántalmazott barátnője végül elhagyja, Zack egyre ritkábban látja gyermekét is, mígnem olyannyira nem találja helyét, hogy elköltözik szülővárosából. A kitörés reményében dolgozik mosogatóként és alkalmi munkásként éjt nappallá téve Keire is, aki nem csak édesapja hiányával és szigorának megbocsátásával próbál megbirkózni annak halála után, de saját identitását is igyekszik megőrizni feketeként egy főleg fehérekből álló környezetben. A szálakat pedig Bing fűzi össze, aki nevelőapja agressziója miatt magával hordozott traumáit igyekszik feloldani barátai és saját tapasztalatainak és múltjuknak megértésén keresztül.
Fotó: Csúszópálya
Barátainak bemutatása nem csak személyes, de tudatos is a rendező részéről. Bing traumaoldásának eszközeként használja Zack és Keire történetét, rekonstruálva általuk saját élményeinek tükröződéseit. A Binget és édesanyját bántalmazó nevelőapa Zack képében manifesztálódik a történetben, míg Keire-ben önmagát látja a rendező, ahogy ezt nyíltan el is árulja a fiúnak. Barátja ugyanis szintén nagyon fiatalon apa nélkül maradt, és ugyanabból a toxikus környezetből igyekszik kitörni, melyből Bingnek a filmkészítésen keresztül sikerült, ami jelen esetben a traumaoldás eszközeként is szolgál. A Csúszópálya az események újrajátszásának eszközeként használja Zack és Keire traumáját, hogy Bing a két fiút közelről vizsgálva kaphasson válaszokat saját gyermekkorának kérdéseire. A két barát számára pedig egy fórumot biztosít a film saját problémáik kibeszélésére, megértésére. A kamera tanúként való állandó jelenléte teszi lehetővé számukra az események értelmezését, aminek fokozott őszintesége Bing személyes érintettségéből adódik. Mivel a rendező gyerekkoruk óta állandó résztvevője a szereplők életének, ezért nem okoz feszültséget a filmkészítés folyamata. Az egykori deszkás trükkök archív felvételeit váltották csak fel a feloldozásra vágyó felnőttek képsorai, hogy a hobbiba való menekülés a dokumentumfilm képkockáin keresztül érjen végül célba.
Miután a rendező gyakorlott operatőr, így a film képi világát és megkomponáltságát tekintve is szépen kidolgozott. A folyamatos kézikamera-használat által egységessé válnak a deszkázós archív felvételek a „jelen történéseivel” és sokkal közelebb kerülünk a szereplőkhöz, szinte belépünk a személyes terükbe. A résztvevői dokumentumfilmes ábrázolásmód által a rendező kiléte sem maradt leplezetlen a néző számára, és az interjúhelyzetek révén – mivel a film készítője közeli barátságban áll a szereplőkkel – intim és őszinte pillanatoknak, beszélgetéseknek lehetünk tanúi. Bing a film túlnyomó részében a kamera mögül követi az eseményeket, ám mikor saját családi traumája kerül elő, saját arcát felvállalva néz szembe démonjaival. Ezáltal a nézőt bevezeti a kamera mögött megbúvó történésekbe is – ilyen például a hang és kép szinkronba hozása, illetve a szemünk elé tárul az is, hogy nem egyszemélyes stábként dogozik a filmen. A rádiós és tévéhíradós bevágások fokozzák a feszültséget, amelyet a családon belüli erőszak filmbeli állandósult jelenléte teremtett – ezekkel a tudósításrészletekkel a film helyszínét, az Illinois-beli Rockford lakosságának reális helyzetét, a családi erőszak hétköznapiságát is megismerhetjük.
A traumákkal való szembenézést követően a szereplők élete a rendes mederbe terelődik. Keire elköltözik otthonról és új munkát talál, Zack boldogan él új barátnőjével, miközben előléptetik és fizeti a gyerektartást, fia és volt barátnője saját házba költöznek, Bing elkészíti a dokumentumfilmet, amiért Oscar-díjra jelölik, édesanyja pedig újra megházasodik. Habár az egész filmet a trauma és annak feldolgozása szövi át, a történet végül amerikai módra happy enddel végződik. Felmerül a kérdés, hogy mennyire függ ez össze Bing hollywoodi filmes karrierjével. A stáblistába beékelt feliratok és vidám arcok kísértetiesen hasonlítanak egy hollywoodi játékfilm-narratíva lezárására – ezzel enyhe becsapottságérzetet és számos kérdést hagyva a nézőben. És bár ez a problémák megoldását sugalló befejezés zavaró lehet, ez mit sem csorbít azon, hogy a Csúszópálya drámai és árnyalt képet fest a világban helyüket kereső fiatalokról.
Lubianker Dávid – Tasnádi Karina
Az ELTE BTK Filmtudományi Tanszék hallgatói
Csúszópálya (Minding the Gap, Bing Liu, 2018)
