Szerzők

Ada Ushpiz izraeli filmrendező dokumentumfilmje az izraeli palesztin gyermekek világába kalauzol el minket, három fiatal lány történetén keresztül. A gyermekek személyes történetein keresztül bepillantást nyerünk a palesztin kiskorúak világába, melyben a mindennapok része az erőszak, a megaláztatás, a katonákkal és telepesekkel való összeütközés. A film megmutatja, hogy szereplői hogyan találják meg a módját, hogy megbirkózzanak egy erőszakos konfliktus érzelmi kihívásaival.

Egyszer olvastam valahol egy öreg kínai átkot, ami így szólt: kívánom, hogy egy izgalmas korban élj. Először nem értettem, hiszen miért akarna bárki is egy unalmas korban, unalmas környezetben élni. Aztán eszembe jutottak azok a történelmi korszakok, amiket én izgalmasnak tartok: jobb esetben óriási változások, rosszabb esetben háborúk kora. A béke időszaka unalmas, és gyakran elfeledett.

A film, amiről írni készülök, egy épp ilyen, “izgalmas” történelmi konfliktus darabkáját mutatja be. Ahhoz, hogy a filmben szereplők helyzetét megértsük, nekünk, nézőknek is szükséges ismernünk a konfliktus történetét. Éppen ezért beszámolómat egy rövid történelmi összefoglalóval kezdeném.

Miután az első világháborút követően az Oszmán Birodalom összeomlott, Nagy-Britannia megkapta Palesztinát, mint mandátumterületet. A második világháborút követően megsokszorozódott a zsidó kivándorlás Palesztinába, növelve a helyi arabok és zsidók közötti konfliktust. Hogy a konfliktust enyhítse, az ENSZ 1947-ben kidolgozott egy tervet Palesztina kettéosztására, és meg abban az évben létre is jött Izrael, a zsidó állam, illetve az arab többségű Palesztina. Ez természetesen konfliktust szült: hetvenes évekig öt arab-izraeli háború zajlott. A film szempontjából legfontosabb ezek közül az 1967-es arab-izraeli, hatnapos háború, melyben Izrael olyan területeket vont ellenőrzése alá, amelyek az ENSZ-féle koncepció szerint a palesztin államhoz tartoztak volna. A megszállt területek egy részéről zsidó állam később kivonult, de az önálló Palesztina jelentős része a mai napig megszállás alatt van. A megszállásra válaszul 1987-1993-ban kitört az Első Intifada, ami arabul felkelést jelent és amelyet 2000-2005 között egy második követett. 2015-ben kitört az úgy nevezett “Kés-Intifada”: fiatal gyerekek, főként lányok késsel támadnak izraeli katonákra, ez a konfliktus máig tart. “Csak 2019-ben 28 kiskorú vesztette életét, és több mint 1000 kerültek börtönbe” – olvashatjuk a film nyitó képsoraiban.

Ebben a konfliktusban helyezkedik el a három főszereplő, Dima (12), Jenna (11) és Dareen (6).

A film Dimaval kezdődik, és az egész film során vele töltjük a legtöbb időt. Kisétál a börtönből, szülei és a riporterek karjai közé, akik mindenképp próbálnak egy épkézláb, politikai felhangú állítást kinyerni a sokkos kislányból. Mielőtt hazatérhetne, még el kell mennie a tv épületébe is, hogy a híradóban nyilatkozzon. Az ő történetének a későbbiekben is ez lesz a középpontja: az egyáltalán nem önazonos mártírszerep, és az ezzel járó, kéretlen média-jelenlét, ami nem hagyja elfelejteni a börtönben átélteket, továbblépni és felnőni.

Dareen (Gyerekek, Ada Ushpiz, 2020)

Másodjára Dareennel ismerkedünk meg. Rajta keresztül nyerünk bepillantást az izraeli kormány ellenőrzése alatt lévő iskolák mindennapjaiba. Ő képviseli az abszolút gyermeki szemszöget: hol keserves zokogását láthatjuk, hol meglepő tisztánlátással beszél az őt körülvevő életveszélyről, aminél neki csak a kígyók ijesztőbbek. A film sok időt tölt Dareen családjával, ezen keresztül mutatva be generációs különbségeket: apja és bátyjai sem a megoldás mibenlétében, sem eszközeiben nem értenek egyet.

Harmadjára Jennával ismerkedünk meg, aki a környezete konfliktusait videózza és tölti fel Agora fórumára. Ismertségét arra használja, hogy felhívja a figyelmet a palesztinok helyzetére, az őket érő igazságtalanságokra. Ő az egyetlen, akinek Dima szívesen ad interjút. Az ő történetszálának ez a kifejlődő barátság, és a tanúságtétel a középpontja.

A filmben jól használt, visszatérő szimbólum a játék. Ez egyrészt őszinte gyermeki játék, másrészről pedig a mód, amivel a filmben szereplők megbirkóznak a félelmeikkel. A játék által el lehet venni az események súlyosságát, következménynélkülivé tehetők. El lehet játszani hogy egy rendőr és egy kígyó közé szorulsz, el lehet játszani, hogy elvisznek a rendőrök kihallgatni, és játék közben lehet a halálról könnyen beszélgetni, olyan dolgokról elmélkedni amiről a szülők szoktak.

A felnőttek motívuma a két elv között megrekedtség. Dima anyja a lánya érzései és a mártírállítás elvárása között, Dareen apja a békés együttélés eszméje, és a mindennapok realitása között, a tanárnő pedig az izraeli és a palesztin narratíva között rekedt meg. És ez a kettősség a gyermekekre is hatással van, erodálja a család stabil hátterét.

A Gyerekek egy érzékeny portré egy olyan korosztályról, akiknek még háborús filmet, sőt, a szóban forgó dokumentumfilmet sem szabadna megnéznie, nemhogy szerepelnie, élnie benne. Ez a portré részletesen megmutatja, milyen gyermeknek lenni, és annak maradni, ha minden inger idejekorán felnőtté akar tenni. A film főszereplői gyermekek, és mint minden gyerek, megérdemelnék, hogy egy unalmas, elfeledett korban éljenek.

Agócs Boróka

Az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszék hallgatója