Végkimerülésig // Verzió X ELTE
Csehországban 2017-ben a lakosság majdnem 20%-a dolgozott kevesebb, mint 83 cseh korona/óráért (1043 Ft). A minimálbér pedig (11000 CZK=138 000 Ft) a korábbi évek emelése ellenére is az ötödik legalacsonyabb az Európai Unióban. Ezek az információk megadják a fogalmi keretet a később látotttakhoz. Ugyanakkor ezek csak számok – a minimálbér megszerzéséhez szükséges munkahelyek körülményeiről, magáról az „emberi tényezőről” ezekből nem kapunk képet. Ezért is vállalkozott arra Sa Saša Uhlová cseh újságírónő Apolena Rychliková rendezővel, hogy testközelből mutasson be olyan munkahelyeket, melyek a társadalom számára elengedhetetlen áruk és szolgáltatások előállításában játszanak szerepet. Külsejét megváltoztatva jelentkezett különböző állásokra, ahol aztán minimum egy hónapos foglalkoztatásban hol rejtett kamerával, hol pedig operatőr segítségével rögzítette élményeit. Az eredmény - a leforgatott képsorokból összeálló egyórás dokumentumfilm - több szempontból is elgondolkodtató.
A film során öt munkakörbe nyerhetünk betekintést: kórházi mosodai dolgozó, húsfeldolgozó munkás, eladó egy szupermarketben, gyári munkás és szemétválogató munkás. Ezek között akad prágai és vidéki munkahely is, így kínálva szélesebb perspektívát a néző számára. Minden bemutatott munkakör után rövid összegzést kapunk arról, hogy mennyit fizet a munkáltató óránként az adott helyen, milyen műszakok elérhetők, illetve történt-e a munkavégzés során vétség a hatályos jogszabályok ellen. Számomra az okozta ezeknél az összegzéseknél a legnagyobb megdöbbenést, hogy az öt munkahelyből négynél történt nem is egy szabálysértés a vizsgált időszakban. Felbukkan a pihenőidő figyelmen kívül hagyásának, az eltérő díjszabásnak, vagy az élhetetlen munkakörülményeknek a problémája.
Szemétszortírozás közben például mindennapos feladat az elhullott állatok tetemeinek összeszedése (rejtett kamerás felvétel) fotó: Végkimerülésig
A film ugyanakkor olyan tágabb problémákra is rávilágít mint a család kérdése. A megélhetés előteremtése ugyanis nem opcionális, így a legtöbb esetben a hosszú munkaórák (gyakran több, mint tizenkét óra) nem adnak lehetőséget a szülőknek a megfelelő mennyiségű családi életre. A szupermarketben például röviden megismerjük Angelika történetét, aki fia nyolcadik évében kezdett eladóként dolgozni, és ő maga mondja ki, hogy szinte nem látta gyermekét felnőni. Az ő esete pedig csak egy a sok közül, reális megoldás viszont nem igazán érkezik a problémára. Sőt, a leírtak ellenére is általános a munkások körében az írásom elején megfogalmazott nézet. „Örülni kell a munkának, talán holnap már nem lesz”. Ilyen azonban nem létezik, ugyanis amíg a mindennapi élet zavartalan folyása szempontjából elengedhetetlenek ezek a munkakörök, addig mindig lesz igény rájuk. Szomorú ugyanakkor realizálni, hogy ezt pont a dolgozók, a rendszer alapvető mozgatói nem látják – mondja ki az újságírónő.
A film utolsó képsorain Saša-t látjuk, ahogy mint egy megtisztulási folyamatként leborotválja korábban átfestett haját, majd visszatér saját hétköznapjaiba. Ezekkel a képekkel még erősebben kifejeződik a végső mondanivaló: míg vannak olyan szerencsések, akiknek az ilyesfajta munkavégzés csak átmeneti, úgy a filmben bemutatott személyeknek és rajtuk kívül még százezrek számára ez a hétköznapi valóság. Mindez itt történik, velünk történik, mégsem teszünk ellene semmit - talán ennek felmutatásában rejlik a film igazi ereje.
Ádám Luca
az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszék hallgatója
