Lindy Lou – A 2-es számú esküdt. "Minden erőmre szükség volt, hogy kimondjam." // Verzió X ELTE

A film közben világossá válik a nézőben az, hogy meghozni egy ilyen döntést élesben sokkal nehezebb, mint azt előzetesen feltételezzük. Ráadásul az egyes esküdtszéki tagok jelentőségét lényegesen növeli az, hogy elég csupán egy embernek nemet mondani ahhoz, hogy érvénytelen legyen az ítélet. A legtöbben előzetesen azt gondolják, hogy nem fog nehézséget okozni, ha valóban bűnös ember felett kell ítélkezni. Azonban amikor valójában ki kellett mondani a halálos ítéletet az előttünk álló emberre az egy megterhelő, felelősségteljes döntés, ami sokaknak akár egy életen át tartó lelkiismeretfurdalást vagy lelki terhet jelent.

Lindy esetében is ez történt. Azután, hogy halálraítélte a vádlottat, egy évtizedeken át tartó bűntudat kerítette hatalmába, ami kihatott az egész életére. Olyan mély nyomot hagyott benne a döntés, hogy az ahhoz társítható kézzelfogható tárgyaitól is megszabadult, mint például a ruhái, amiket aznap hordott, mert nem lett volna képes azokat újra használni. Hogy könnyítsen lelkiismeretén, Lindy rendszeresen látogatta Bobbyt Wilchert, az elítéltet, akivel jó viszonyt ápolt. A férfi kedvelte őt és nem hibáztatta a döntése miatt.

Bobby Wilcher, az elítélt (fotó: Lindy Lou, A 2-es számú esküdt)

A vádlott, Bobby Wilcher két nő meggyilkolásában volt bűnös, a tárgyaláson semmilyen megbánást nem tanúsított, így az eset egyszerűnek tűnt, és az esküdtek tudták, mit várnak tőlük. Amikor elkezdték a diskurzust, egy titkos szavazás alapján kiderült, hogy mindenki a halálbüntetést választaná. Azonban az esküdtek vezetője tiszteletlennek érezte volna a gyors döntést, hiszen egy ember életéről volt szó, ezért végül 2-3 óra alatt jutottak döntésre. A rádióban úgy nyilatkoztak az ügyről, hogy kivételesen gyorsan ítélt az esküdtszék.

Az esküdtszéki tagok beszéltek arról, hogy mi volt a nehéz számukra az esetben. Volt, akinek a vádlott húgát volt fájdalmas látni a tárgyaláson, másnak inkább a későbbiek, a rádióban közöltek okoztak bűntudatot. Lindy akkor beszél erről, mikor ellátogat a bíróságra, ahol esküdtként tevékenykedett. Részben újra átéli az ottani eseményeket, és elmeséli milyen gyötrelmes volt az utolsó megerősítést adni a halálos ítélethez, mikor a bíró mindenkit külön megkérdezett.

Brett és Lindy, esküdtszéki tagok (fotó: Lindy Lou, A 2-es számú esküdt)

A film jelentős részében Lindy és az esküdtek közötti párbeszédet hallhatjuk az eseményről. Számomra nagyon érdekes volt látni, hogy az esküdtszéki tagok hogyan birkóztak meg egy ilyen feladattal, hogyan hatott rájuk, illetve hogyan gondolkoznak az egész helyzetről. Voltak, akik egyetértettek Lindy-vel abban, hogy nehéz volt kimondani az ítéletet, és utána fájdalmas volt egyfajta felelősséget érezni a kivégzett halála miatt. Azonban akadtak olyanok, akik mindezek ellenére továbbra is meg vannak győződve arról, hogy a jó döntést hozták meg, és újra ezt az ítéletet hoznák. Az egyik tag azzal indokolta ezt, hogy ha életfogytiglanra ítélték volna Bobbyt és esetleg kiszabadul és ismét gyilkosságot követ el, akkor azt a saját hibájaként élné meg. Volt, aki kizárólag a negatív dolgokraemlékezett: az erőszakot ábrázoló képekre, a késre, amivel Bobby leszúrta áldozatait. Az ő szempontjából nézve az ítélet igazságos volt, nem volt probléma a döntés meghozatalát illetően, és nem értette, hogy miért beszélnek erről, mi a célja Lindy-nek.
Lindy és a tagok párbeszédei közé gyakran tájképek, néma természeti képek vannak bevágva. Ezek egyrészt átkötésre szolgálnak a beszélgetések között, másrészt feszültségoldó funkciójuk van, segítenek emészthetőbbé tenni a nehéz témájú filmet. Valamint két esküdtszéki tagnál tett látogatás között Lindy összefoglalja tapasztalatait. Ilyenkor, bár a rendezőhöz beszél, ő soha nem válaszol, nem látjuk és nem halljuk őt. Így ez inkább egyfajta belső monológként hat, és az lehet az érzésünk, mintha Lindy gondolatait, vívódásait hallgatnánk. Úgy vélem ez jól kifejezi azt, hogy a film elsősorban belső, lelki folyamatokkal foglalkozik.
Lindy utazása során, megnyugvást talált abban, hogy a korábbi tagok közül voltak, akik ugyanúgy éreztek az esettel kapcsolatban mint ő, és ezt a tapasztalatot továbbadják ők is. Így több ember megértheti, milyen igazából halálra ítélni egy embert.

A film központi témája a felelősség, amit több síkon lehet érteni. Felelősek vagyunk saját döntéseinkért, felelősek lehetünk másokért, illetve az állam, a rendszer felelős az állampolgárokért. A film kritikai szemlélet ébreszt bennünk az esküdtszéki rendszerrel szemben, a halálos ítélettel szemben, és számos kérdést vet fel.

A bíróság (fotó: Lindy Lou, A 2-es számú esküdt)

Jó-e egy olyan rendszer, ahol átlagembereknek ilyen fontos és súlyos döntést kell meghozniuk? Mi a garancia arra, hogy akárhogy döntenek egy ilyen helyzetben, nem fogja kísérteni őket a döntésük egész életünkben? Miért van joguk egy másik ember élete felett dönteni? Gyilkosság ez az ítélet vagy igazságszolgáltatás? Mennyit ér egy élet? Milyen hatással van az emberi lélekre egy ilyen súlyú döntés? A film ezeket a témákat járja körül egy személyes példán keresztül, és minket is arra biztat, hogy gondolkodjunk el ezen a történeten és a tanulságain.

Détár Tamara
Az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszék hallgatója