Megfigyelni, részt venni, alakítani – Beszámoló a 19. Verzió Filmfesztivál magyar versenyprogramjáról

Ebben az írásban elsősorban azzal foglalkozom, hogy milyen forma és elbeszélésmódok szerint dolgoztak az idei fesztiválon felsorakoztatott magyar filmek. Amíg összességében elmondható, hogy rendkívüli stíluseklektika uralkodik a kortárs dokumentumfilmben, mégis megfigyelhetők voltak bizonyos irányelvek és tendenciák. Ennek kapcsán három szubjektív kategóriát alkottam meg, amelyek szerint a versenyprogramban megjelent legjobb filmeket bemutatom.

Idén is megjelentek jelenidőben követett, drámai szituációkat bemutató, remek megfigyelői dokumentumfilmek. Az Ali, a magyar jezidi (r. Dubinyák Réka) egy vallása miatt 2007-ben Irakból Magyarországra emigrált kurd férfi életét követi, amint Budapesten próbálja az államvizsgát megszerezni, egyre jobban kialakítani az új identitását, fokozatosan kialakítani a helyi egzisztenciáját. A korábbi években a fesztiválon bemutatott Könnyű leckékhez hasonlóan ennek a filmnek az ereje is abban rejlik, hogy nem általános társadalmi jelenségként tekint a menekült férfi megpróbáltatásaira, hanem a személyes történetet, az egyéni sorsot és megélést helyezi előtérbe. Ali életútja ugyan roppant más, mint Kafiyáé, a Könnyű leckék szomáliai menekültlányáé – azonban mégis megfigyelhetők összefüggések abban, ahogy a film cselekménye kibomlik. Amíg Kafiya az érettségire készül, addig Ali keményen dolgozik, hogy az állampolgársági vizsgán átjusson. Mindkét felkészülés a film fő dramaturgiai ívét nyújtja.

Ali, a magyar jezidi

A megfigyelői és drámai szituációt követő dokumentumfilmekből egyértelműen kimagaslott idén a családja és a papi hivatás között vívódó pap életét bemutató A döntés (r. Vízkelety Márton, Ugrin Julianna), amelyben elképesztő mennyiségű feszültséget és pszichológiai érzékenységet sikerült vegyíteni. A legjobb magyar film díját megnyerő alkotás legnagyobb különlegessége, hogy jelenidőben ragad meg olyan helyzeteket, amelyekben ritkán látott intenzitású emberi érzések nyilvánulnak meg. Számos dokumentumfilm bizonyos mértékű eltávolított nézőpontból kelti életre a vásznon a karakterek átélt feszültségeit, A döntésnek azonban sikerült azokat a lehető legnagyobb közvetlenségben létrehozni.

Végül, de nem utolsósorban, a megfigyelő módszert alkalmazó dokumentumfilmek közül mindenképp érdemes szót ejteni a Beauty of the Beast-ről (r. Nemes Anna), amely egészen más fogalmazásmódot használ, mint a korábban felsorolt két film. A festőművész Nemes Anna filmjének érdekessége, hogy az alkotásban ábrázolt testépítő nőket egyfajta stiláris formában hozza létre a vásznon, miközben a fogalmazásmódot tekintve megmarad a dokumentarista hangvétel. A testek alakzatokká válnak, s a megfigyelt valóság esztétikai erővel lesz felruházva, ezáltal az elkapott valóságfelvételek is meghaladják a puszta dokumentációs anyagot és transzcendentális szintre lépnek.

Beauty of the Beast

A fesztiválon bemutatásra kerültek ismeretterjesztő formát használó, a múlt történéseit a jelen állapotán keresztül interpretáció alá helyező dokumentumfilmek is. A magyar verseny különdíját megnyerő A magunk módjára üvölteni (r. Dér Asia) Kassák Lajos életművét dolgozza fel, azonban a konstruktivista művész sokoldalú és fontos történelmi lenyomatokat tartalmazó életművét kifejezetten a jelen élményeivel és politikai helyzetével hozza párhuzamba. A hagyományos, objektivitásra törekvő magyarázó forma helyett a filmben sokkal nagyobb hangsúlyt kap a jelen korhangulata. Dér Asia elsősorban nem autentikus történelmi tablót akar nyújtani, hanem azokat a pontokat emeli ki Kassák életéből, amelyek szerinte párhuzamba állíthatók az elmúlt évek magyarországi eseményeivel, úgymint az SZFE-blokád vagy a CEU-val kapcsolatos tüntetések. Egy vállaltan szubjektív, remek formanyelvet és izgalmas montázsszekvenciákat tartalmazó modern esszéfilm.

A magunk módjára üvölteni

Fontos és igényesen elkészített ismeretterjesztő dokumentumfilm a Feldolgozatlanul (r. Fuchs Máté), amely a 2008-2009-es rasszista romagyilkosságok eseményeit és következményeit járja körbe. A film precízen és részletesen felsorakoztatja a máig társadalmilag nem feldolgozott merényletsorozat traumájának összes aspektusát, izgalmas párhuzamokat felfedezve a média szerepe és a romák a korszakban általánosan eluralkodott negatív megítélése között. A film erőssége szerencsére elsősorban elfogulatlanságában rejlik, nem próbál túlságosan nyomatékos és ebből adódóan potenciálisan egyoldalú állításokat tenni. Helyette távolságtartással, tárgyilagos szemmel mutatja be a témával kapcsolatos legfontosabb nézőpontokat. A film remekül rávilágít annak tényére is, miszerint a gyilkosságsorozatnak egy részét a mai napig homály fedi – hiába dolgozta fel már a témát korábban film, videó, fotósorozat, színház és más egyéb művészeti forma –, az esemény következményei továbbra is elevenen élnek jelenünkben. A Feldolgozatlanul cselekményépítkezését nemcsak a nyomozás teszi ki, hanem részleteiben betekintőt kapunk a miskolci bázisú Romano Teatro Kulturális Egyesület munkájába is, akik éppen a tragédiáról szóló színházi adaptációra készülnek. Különleges, inspiráló karaktereket ismerünk meg. Akár egy egész filmet lehetett volna szentelni nekik!

Feldolgozatlanul

A harmadik kategóriába az alkotói jelenlétet és a filmkészítői munkát a dokumentumfilm cselekményébe nyíltan beemelő filmeket lehet sorolni. Ebben a kategóriában olyan filmek jelentek meg, amelyek ismeretterjesztő, magyarázó formában járnak körül egy témát, ugyanakkor foglalkoznak a filmkészítő személyes kötődésével is. Az alkotó nem csupán külső nézőpontból, távolságtartó formában mutatja be a kiválasztott témát, hanem a saját érzéseit és tapasztalatait is feldolgozza a munka során. Ilyen alkotás volt idén a KIM (r. Kapronczai Erika), amely a belga-magyar származású Kim Corbisier festőművész különös és tragikusan rövid életútját mutatja be. A filmben a személyes alkotói jelenlét olyan formában jelenik meg, hogy a film rendezője, Kapronczai Erika nem csupán dokumentálja a fellelhető információkat és tudásanyagokat Corbisierről, hanem arra fűzi fel a cselekményt, miképp próbált a művésszel még életében dokumentumfilmet készíteni. Ezáltal a filmben nemcsak interjúk, kutatómunka és visszaemlékezések sorakoznak fel, hanem megjelennek az alkotó és a szereplő személyes felvételei is, töredékek egy teljes formájában soha el nem készült eredeti dokumentumfilmből, amelyet Corbisier váratlan öngyilkossága végérvényesen és tragikusan ellehetetlenített.

A KIM-ben felbukkanó tendencia, az alkotói jelenlét ilyen direkt beemelése is arra mutat rá, ahogy a magyar dokumentumfilmekben egyre nagyobb jelentőséggel bír a téma ábrázolásán felül az alkotó témához fűződő viszonya is. Kis túlzással, már nem elég annyit állítani, hogy a dokumentumfilmes képes hitelesen és objektív szemmel bemutatni egy témát anélkül, hogy személyesen nem kapcsolódna be valahogy. A dokumentumfilmes objektivitás lehetőségét egyébként is régóta sok kritika éri. Logikusan következik a lépés, hogy az alkotó nem az abszolút igazságot, hanem a személyes megélését szeretné inkább kibontani.

Ki kutyája vagyok én?

Végül, de nem utolsósorban, ugyanezt az állítást bontja ki a Ki kutyája vagyok én? (r. Lakatos Róbert), amely kettős szerkezetű dokumentumfilm. Egyfelől a rendező, Lakatos Róbert hosszú időszakot felölelő próbálkozása, hogy kuvaszkutyáját, Talpast egy nőstény kuvasszal párosítsa, másrészt pedig egy parabolikus esszéfilm az erdélyi magyarság identitásáról. A film különlegessége, hogy egyik része sem válik a másik rovására, s a film megtekintésével éppen annyit megtudunk a kutyatenyésztés körülményeiről, mint arról a nemzeti identitásérzésről, amelyet a rendező és kortársai Erdélyben megélnek. A Ki kutyája vagyok én? azért újszerű film, mert a traumatikus történelmi múlt tapasztalatát, valamint a határon túli magyarság helyzetét iróniával és szélsőséges, profán humorral tálalja.

Az idei versenyprogram ékes példája volt annak, hogy Magyarországon napjainkban egyaránt készülnek remek drámai megfigyelő dokumentumfilmek, valamint egyre nagyobb jelentőséget kapnak a személyes hangvételt felvállaló, a rendező témához fűződő viszonyát kiemelő, kreatív hangvételű alkotások. Reméljük, a jövőben még sok hasonlóan szellemes és újszerű filmet csodálhatunk meg a Verzión.

Horányi Péter

Borítókép: KIM (r. Kapronczai Erika)