Mit tud a magyar film a valóságról? – Gondolatok a 18. Verzió magyar versenyprogramjáról

Ezek a filmek sokszor kissé olyanok, akárha játékfilmet néznénk: jelenidőben követik témájuk főszereplőit, olykor akár éveken át és életszakaszokon keresztül, s ezekből az emberi sorsokból faragnak utána egy élvezetes, kerek, lélektani fejlődésívet is tartalmazó filmes történetet. Ugyanakkor ezekben a filmekben általában egyáltalán nincs elrejtve az a tény, hogy itt egy forgatás, alkotói folyamat zajlik, sőt, nem egy esetben a filmkészítő személye és jelenléte is fontos részét képezi a történetnek. Az alkotó jelenléte és időnkénti beavatkozása a cselekménybe nem teszi hiteltelenné a látott történetet, hanem éppen árnyalja azt, felhívja a figyelmet annak sokoldalúságára.

Ezek a motívumok uralják tehát már egy jó ideje a nemzetközi dokumentumfilmezést, és ehhez hasonló alkotásokkal találkozhatunk az idei Verzió magyar versenyprogramjában is. Az eredmény? Jól megcsinált, eredeti, tartalmilag mély filmek, amelyek páratlan érzékenységgel mutatják be, miképp éljünk meg itthon a jelenünket és életünket. De vizsgáljuk meg kicsit közelebbről, mivel szolgált pontosan az idei fesztivál magyar felhozatalának néhány legemlékezetesebb darabja: Miképp érik el ezek az alkotások, hogy a nemzetközi trendben is népszerű stílusmegoldások révén mélyebb szinten tudják feltárni a témájukat? A továbbiakban öt film, a Dívák, a Mesék a zárkából, az Anyáim története, a Tobi színei és a Digitális nomádom kerülnek bemutatásra.

Dívák

Az idei év talán egyik legvártabb filmje volt a Dívák (Kőrösi Máté rendezése), amely ezeket a filmes eszközöket kiváló ügyességgel használva azt éri el, hogy univerzálisan átélhetővé teszi három húsz éves, Budapesten élő lány életét és nehézségeit. A recept sikere egyértelműen az alkotó és a szereplők közötti sziporkázó közvetlenségben rejlik, ahogy Kőrösi empatikus, nyílt és támogató jelenléte segít a három szereplőnek megmutatni önmagát, feltárni személyiségük azon részeit is, amelyeket egyébként elrejtenek a világ elől. Megtudjuk, mennyire komplex és mély érzések rejlenek a három díva gyakran első megítélésre felszínesnek, anyagiasnak ható világa mögött. Ha egy klasszikus dokumentumfilmes magyarázó formában próbálták volna az alkotók megvalósítani a témát, egyszerűen elveszett volna mindaz az érték, amely ezt a filmet különlegessé teszi. A Dívák tele van humoros és elgondolkodtató, de elsősorban emberi és őszinte pillanatokkal, amelyek segítségével betekintést nyerhetünk egy olyan társadalmi csoport valóságáról, amelyet egyébként a médiában és a játékfilmekben kifejezetten felszínesen szokás ábrázolni. Hamar meg is lett a siker: a Dívák a közönség díját nyerte el az idei Verzión.

Mesék a zárkából

Az alkotói jelenlét másképpen jelenik meg, de hasonlóan fontos Visky Ábel Mesék a zárkából című filmjében is, amely a zsűri különdíját kapta a fesztiválon. Ebben a történetben börtönbüntetésüket töltő rabok életébe nyerünk bepillantást, akik lehetőséget kapnak arra, hogy meséket írjanak otthon őket váró gyermekeik számára. Ez az ötlet önmagában is ígéretes, a film azonban egy elképesztő bravúrt tartogat, ugyanis lehetőséget nyújt arra, hogy az apák ténylegesen, szabadon leforgathassák szeretteikkel együtt ezeket a meséket. Három teljesen különböző stílusú mese készül el a filmkészítők segítségével – a film során mi is megnézzük őket –, azonban mindegyikben közös, hogy valamiféle katartikus családi egyesülés, szabadságra találás, boldog és nyugodt befejezés rejlik bennük. A rabságukat töltő apák a mesevilágon keresztül megtapasztalhatják álmaikat és vágyaikat, amelyek beteljesülését a rideg valóság vasrácsai között még évekig nélkülözniük kell. A varázslat és a mesék valóságában az apák és gyermekeik újra együtt lehetnek. Az alkotói jelenlét és a személyesség Visky Ábel filmjét olyan szinten meghatározza, hogy teljes mértékben meghaladja a dokumentumfilm hagyományos kereteit. A Mesék a zárkából, ahogy címe is utal erre a kettőségre, „metafilm”, hiszen egyszerre tartalmazza a marginális helyzetben lévő családok szociográf vizsgálatát és hoz létre egy fikciós meseszerkezetet is. Igazán egyedi és inspiráló mozi.

Anyáim története

A magyar versenyprogramban olyan filmek is szerepet kaptak, amelyek nem tartalmazzák ezt a típusú alkotói jelenlétet, újszerű stílusuk lényege azonban a személyes, egyéni történetek erősen narratív elbeszélésében rejlik. Az Anyáim története (Dér Asia és Haragonics Sári filmje) egy leszbikus pár örökbefogadási procedúráját meséli el, illetve annak következményeit, örömeit és nehézségeit. A cselekmény során megannyi felemelő és nehéz pillanat van, ami nagyon segít megint csak abban, hogy nézőként átérezzük a két anya egyébként nem hétköznapi, pont így kevesek által átélt valóságát. Még sikeresebben használja ezt a formát a Tobi színei (Bakony Alexa filmje), amelyben Tobi, egy női testbe született, de magát fiúként azonosító transznemű fiatal egy fontos életszakaszát követjük nyomon az érettségizésen át saját nemi identitásának felfedezéséig. Ezt a két filmet megtekintve azt az aspektusát láthatjuk a kortárs dokumentumfilmnek, miszerint egy téma megragadásához – ami jelen esetben az LMBTQ közösségek jogainak képviselete – sokkal előnyösebb nem átfogó képet keresni az adott problémáról, hanem inkább egy személyes történeten keresztül tükrözni azt. Mind Tobi, mint az Anyáim története főszereplőinek sorsa megindítóan egyedi és különleges, ezáltal a két film határozottan elveti a sablonos kategorizálást, cserébe éppen így ébreszt mély empátiát és megértést a nézőben.

Digitális nomádom

Végül pedig mutassunk be röviden még egy filmet, amelynek jellege és elkészülése szintén kiválóan tükrözi a kortárs dokumentumfilm tendenciáit és szabadságát. A Digitális nomádom (rendezte Oláh Kata) már az internet segítségével létrejött film, ahol a filmkészítő sokszor olyan filmanyagokat használ fel, amelyeket digitális nomádként élő lánya küld neki messzi földről. Oláh Kata és távol élő, folyamatosan utazó lánya kapcsolatának története azért fontos, mert éppen azt az összetett jelenséget tárja fel, amely közvetett módon a kortárs dokumentumfilmet is ennyire szabaddá tette. Az internetes kommunikáció, a könnyen elérhető, olcsó kézi kamerák, a mobiltelefonok egyre erősebb funkciói mind-mind olyan technikai eredmények, amelyek a vizuális médiát az elmúlt években rendkívüli demokratizálódáson vitték keresztül. Ma már mindenki csinálhat filmet akár a mobiltelefonja segítségével, nem véletlen, hogy a tipikus témaválasztások is elmozdultak az általánosból a személyesbe, ahol a filmkészítő nem egy külső megfigyelő, hanem aktív ágens, aki maga is szerves része, sokszor szereplője annak a világnak, amelyről filmet készít. A kortárs dokumentumfilm egyik legnagyobb különlegessége, hogy nincs többé éles határ a témát vizsgáló filmes és a lefilmezett alany között, helyette átjárások, műfaji játékok, kísérletezések uralják a színteret. Örömteli fejlemény, hogy ennek a folyamatnak impozáns részese lett a magyar dokumentumfilm is.

Horányi Péter