Az országokban zajló háború, a vallási tisztogatás, és Irak esetében az amerikai megszállást mind-mind feldolgozza a film, viszont egy egyedülálló módszerrel mutatják be a készítők. Nem maguk filmezik a történéseket Szíriában vagy Irakban, hanem az adott eseményekről az internetre felkerülő amatőr telefonos vagy kézi kamerás videókat és az adott térségből elmenekülő emberek felvételeit használják fel. Az aktuális videók alatt pedig egy osztrák menekülttábor lakói narrálnak. Ez a módszer roppant személyessé teszi az egész filmet és segít abban, hogy a néző megértse a menekült emberek tapasztalatain keresztül, hogy éppen mit is lát a néhol nagyon pixeles felvételeken. Talán a legjobban a film nyitójelenetében kapunk ízelítőt a fent említett hangulatból, ahol a narrátor nem képes megszólalni, olyan érzelmek fogják el az adott videófelvétel láttán.

A filmet a készítők négy részre és egy epilógusra osztották. Az első rész, a Sadam’s Long Shadow (Szaddam hosszú árnyéka) az Irakban történt eseményekről, Szaddam Huszein diktátorról, valamint az amerikai hadsereg bevonulásáról szól. A második epizód a God – Syria – Freedom (Isten – Szíria – Szabadság) címet kapta, ami Szíriában a rezsim elleni lázadásról, a békés tüntetésekről és az Arab tavasz hatásáról beszél. A következő két epizód címe The War of the Sects (A szekták háborúja)illetve The Path of Jihad (A dzsihád útja)Míg az egyikk főleg a szunnita vallásúak síták általi üldözéséről, addig a másik az ISIS által végbevitt síta-ellenes tisztogatásról és elnyomásról beszél.  Az epilógus címe Paradise (Paradicsom). Fájdalmasan melankolikus befejezést kölcsönöz a filmnek, mikor a hó takarta Damaszkusz képe után a narrátor elmondja, hogy bár a szülőföldje maga a pokol, de ennek ellenére mégis az Édenkertet jelenti számára. 

Az egyik narrátor (pólóban) aki Szíriában az ellenállók oldalán harcolt a kormányerők ellen
fotó: Homok és vér

A filmnek nagy erőssége, hogy archív felvételekből lett összeválogatva és összevágva. Az amatőr felvételek azt a benyomást keltik, hogy akár mi is filmezhettük volna, velünk is megtörténhetett volna mindez. A videók szereplői egyáltalán nincsenek befolyásolva a kamera láttán, hiszen legtöbbször nem is tudnak róla, hogy filmezik őket. Legyen szó tömegverekedésről a téren vagy pokolgép felrobbanásáról egy ünnepségen, látszik, hogy a készítők a szerkesztésen kívül nem avatkoztak bele a filmbe. A menekült emberek személyes történetei pedig még inkább növelik az érzést az emberben, hogy mennyire valóságosak ezek a képsorok.  Ez a fajta színtiszta brutalitás magukat a filmkészítőket is megviselte, amikor egy bizonyos kivégzési jelenetet kellett újra meg újra megnézniük. A fiatalembert viszont, aki tolmácsként segített a filmben, nem tudták meggyőzni, hogy legalább a nevét vállalja fel. Ez is mutatja, hogy ezek az emberek az országuktól távol is milyen rettegésben élnek korábbi elnyomóiktól és ellenségeiktől tartva.

Gyereke menekülnek az ISIS elől - fotó: Homok és vér

A film végig a narrátorok véleményére támaszkodik az adott eseményekkel kapcsolatban, nem próbál meg politikai vagy ideológiai üzenetet népszerűsíteni, ami egy kicsit nehéz is volt a készítők szerint, ugyanis propagandafelvételek is megjelennek a filmben, mint például az ISIS öngyilkos merénylőjének a kisorsolása, amit anno a szervezet tett közzé az interneten. Az egész alkotást átjárja a harc, az erőszak és a „szemet szemért” elv, amelyből a túlélők szerint sincs kiút. A békés tüntetések egyik percről a másikra csapnak át tömegverekedésbe, aztán pedig fegyveres konfliktusba. Mindennapossá válnak, majd észre sem veszi az ember és ez lesz az új norma. Az egyik leginkább elgondolkodtató mondat egy narrátor szájából hangzik el, aki azt mondja, itt nincs jó és rossz, itt rossz van és rosszabb - és talán ez a legszomorúbb az egészben. A film címe a zárókép után talán új értelmet nyer : homok és vér,  Szaddam Huszein mondta ezt a népének. Ennyi fog maradni ebből az országból, ha ő nem lesz hatalmon. Vajon igaza lett?

Rippel Rebeka
Az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszék hallgatója