Fontos megemlíteni, hogy a film készítői másfél évet töltöttek el a táborban, s a közös időtöltés által szoros kapcsolat alakult ki a rendező és az ottlakók között. A másik tényező, amellyel fenntartja az események természetes folyását, a történetvezetésben rejlik, a történéseket nem a szereplők mesélik el interjúk keretében, hanem a tetteik révén formálódik meg bennünk történetük. 

A film cselekménye a libanoni Bekaa-völgy egyik, szír menekültek által lakott táborában játszódik. A szereplői olyan szír munkások, akik minden évben mezőgazdasági idénymunkát vállalnak Majdal Anjarban, azonban miután az ISIS 2013-ban elfoglalta Raqqát, a várost, ahonnan származnak, addigi életük teljesen megváltozott. A munkások úgy döntöttek, hogy nem térnek vissza Raqqába, hanem maradnak és a bérbe vett földeken sátrakat építenek. A táborban együtt várják meg, hogy Szíria újból biztonságossá váljon számukra és hazamehessenek. Raqqa megszállása teljesen felforgatta addigi életüket, azonban a tábori iskola létrehozása, a közös szokások ápolása, az ünnepek megtartása nem azt sugallják, hogy elveszítették volna az élet folytatásába vetett hitüket.

 
fotó: Hosszú évszak

De minthogy mindennek két oldalavan, s az öröm és szomorúság mindig jegyben jár, a remény mellett az elkeseredettség es önsajnálat is megjelenik a filmben. Ezt az elkeseredettséget és önsajnálatot leginkább a női karakterek mentén fedezhetjük fel, s roppant részletes képet kapunk róluk a kamera mindent felvevő és mindent körüljáró tulajdonsága által. A rendező, Leonard Retel Helmrich kameramozgatási technikája révén olyan apró mozzanatoknak is a tanúi lehetünk, amelyek egyébként rejtve maradnának. A Single Shot Cinema azon alapszik, hogy a kamera egy hosszú beállításban követi a szereplőket, s az ő mozgásuk adja a film dinamikáját, nem a vágások. Ezt a technikát alkalmazza a társrendező, Ramia Suleiman is, akinek a jelenléte lehetővé tette, hogy olyan eseményekbe is betekintést nyerhessünk, amelyeken csak nők vehetnek részt. Ez egy nagyon fontos tényező, hiszen a film nagy hangsúlyt fektet agender témára, s ezáltal fogalmazódott meg bennem a címet adó kérdés is.

A táborban több családot és női sorsot is megismerhetünk. Abu Hussein első felesége, Yisra azzal találja magát szemben, hogy férjének lesz egy második felesége, s el kell fogadnia, hogy osztoznia kell férje figyelmén. Zahra, Abu Hussein második felesége, házasságba menekült, hogy elhagyhassa Raqqát és ezáltal elkerülje az ISIS terrorát. Számára a tábor egyszerre jelenti a megmentést és elnyomást. A férjétől kapott magassarkúk a városi, szabad életét reprezentálják, míg rongyos ruhája, vastag zoknija jelenlegi önmagát. Egy másik szál Maria, a tanárnő élethelyzetéről szól, akit édesapja vissza akar hívni Raqqába, hogy férjhez menjen, ahhoz, akinek odaígérték. Saját meglátása szerint, bárhogy is dönt, mindkét esetben az áldozat szerepét tölti be, hisz ha hazamegy, akkor egy olyan férfival lesz, akit nem ismer, ha pedig marad, a tanulásra szánt évei kárbavesznek a tábori környezetben. Az egyik legérdekesebb szál talán a fiatal tanár, Hamoud jövendőbelijének érkezése. A menyasszonya nem az ISIS által elfoglalt Raqqában él és nem is menekül, hanem azért költözik a táborba, hogy végre összeházasodhassanak és együtt éljenek. Azonban csak az érkezése után szembesül azzal, hogy a szabadság a táborban nem ugyanazt jelenti, mint a városban, ahonnan érkezett. 

fotó: Hosszú évszak

E sorsok önmagukban nem egyediek – sok történetet találhatunk például a többnejűség kapcsán –, azonban ami azzá teszi őket, az az, ahogyan a szabadságról alkotott addigi fogalmuk megváltozik azáltal, hogy egy kisebb, szorosabb közösség tagjai lesznek. Az identitásuk megélése sokkal szűkebb keretek közé szorul, a szokások erősebbekké válnak, mint azelőtt. Talán azért, mert ez segít a túlélésben, van valami biztos és állandó az életükben a sok bizonytalanság mellett. A tábori élet kettősségét Zahra mondata foglalja össze legjobban, s ami egyben választ ad a címben feltett kérdésre is: “Inkább ez a pokol (a tábor), mint a másik (az élet Szíriában).”

Bíró Annamária Lúcia
Az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszék hallgatója