Fotó: Az ügyvéd

Több mint ötven éve, hogy Izrael megszállta Palesztinát, de az arab lakosok továbbra is megbélyegzett emberek számos zsidó szemében. A törvénykezés az egyik mintapéldája az egyenlőtlen bánásmódnak, és a film ebbe enged megrázó betekintést a főszereplő Tsemel szemüvegén keresztül. Ő ugyanis a gyilkosoknak és árulóknak tartott palesztin elítéltek ügyvédjeként vált ismertté, nem véletlenül aggatták rá az "ördög ügyvédje" címet. Pedig főhősünk tiszta tekintete sokkal inkább árulkodik jóságról és emberségről, ugyanakkor láthatjuk arcán azt a sok ráncot, amiket az elmúlt évtizedek gyötrelmes vívódásaival járó állandó feszültség okozott.

A film felidézi Tsemel pályafutásának legfontosabb, és egyben legnehezebb ügyeit, kezdve az 1972-es politikai pertől, a 1981-es hadbírósági ügyön át egészen anticionista aktivista férje, Michel Warschawski védéséig. Ugyanakkor a film a közelmúltban történő jelentős eseteket állítja a középpontba, amelyek új kihívást jelentenek az ügyvéd számára. A két ügy közül a 13 éves palesztin fiú, Ahmad története kerül előtérbe, aki jelen volt akkor, amikor 15 éves unokatestvére, Hassan megkéselt egy izraeli tinédzsert. 

A kérdés az, Ahmad bűnrészes-e a gyilkossági kísérletben. Arra ugyanis nem utal semmiféle bizonyíték, hogy tettestársához hasonlóan kést használt volna. Bár az eset homályos, az ügyészség váltig állítja az elítéltről, az a vágy vezérelte, hogy zsidó származása miatt végezzen a megkéselt fiúval. Ahmad helyzetét bonyolítja, hogy mivel az ügy kezdetén még nem töltötte be a 14 éves kort, nem küldheti a bíróság a nagykorúak börtönébe.

Tsemel nehéz döntés elé kerül. Ha az ügy feladása mellett dönt, védencét hat évre ítélik egy fiatalkorúak számára fenntartott büntetőintézetben. Ha viszont megpróbálja megnyerni a pert, annak elhúzódásával Ahmad felnőttkorba lép, és akár tizenkét év börtönbüntetést is kaphat. Tsemel nem hazudtolja meg magát, és kitart a fiú mellett, aki szerinte valóban ártatlan, emiatt nem tudna elszámolni a saját lelkiismeretével, ha cserbenhagyná őt.

Hogy főhősünk mennyire nem mond le egy ügyről sem, azt a film másik központi esete mutatja. Egy 31 éves palesztin nő, Israa Jaabis fel akarta robbantani magát autójában, és bár az akció során csak egy rendőr szenvedett könnyű sérüléseket (miközben ő elvesztette az ujjait), sok civil életét veszélyeztette. A szándék itt jóval kevésbé megkérdőjelezhető, Lea mégis elvállalja az elítélt védelmét. A film végén nem véletlenül nevezi magát ironikusan a „vesztes ügyvédnek", hiszen még a szakma kiváló képviselője sem számíthat sok sikerre ott, ahol a megszállók ítélkeznek a megszállottak fölött fél évszázada.

Fotó: Az ügyvéd

Lea Tsemelnek az egyenlőtlen ítélkezés mellett nincs esélye csatát nyerni ügyvédi pályáján, csak a vereség mértékét csökkenteni. Tsemel azóta nem adja fel a reményt, mióta fiatalon, még ügyvédi karrierje előtt,  részt vett a Matzpen nevű anticionista mozgalomban, amelyben arabok és zsidók közösen léptek fel egyazon ügy érdekében. Tsemel továbbra is hisz abban, hogy a palesztinok egyenlő bánásmódban kell hogy részesüljenek az izraeliekkel. Mivel maga is zsidó, a megszállók közé sorolja magát, és szakmája így küldetéstudatot biztosít számára. A származása és tevékenysége közötti ellentmondás következtében sokan Izrael árulójaként tekintenek rá, és mivel szakmai pályafutása épp első gyermeke születésével kezdődött, családja folyamatos fenyegetésnek van kitéve. Ahogy viszont a lánya a filmben elmondta, sokkal inkább őrangyalként érzi édesanyját maga mellett, mint potenciális veszélyforrásként. Férje, Michel – akit hozzá hasonló célok vezéreltek aktivizmusa során – a saját bőrén tapasztalhatta meg, milyen erős jellem Lea, aki kemény szavaival lelket öntött belé, mikor ügyvédje volt 1987-es letartóztatásánál (cenzúrát sértő szövegek nyomtatása miatt ítélték el).

Természetesen igazi bátorság nincs kétely nélkül, ami a filmben is megjelenik Tsemelnél Ahmad ügye kapcsán. Talán fel kellett volna hagyni a hiú ábránddal, hogy a fiút palesztin származása ellenére végül ártatlannak ítéli majd a bíró? A kétely pedig feszültséggel társul, ami különböző formákban nyilvánul meg főszereplőnknél. A cigarettázás és a kezében sokszor megtalálható írószerszám babrálása a mindennapi rutin része, és bár egy nyugodt nőt ismerhetünk meg a személyében, a nagyobb kifakadások és az évek alatt összegyűlt ráncok árulkodnak arról a hatalmas teherről, amit visel.

Itt jönnek képbe a 2011-es Gypsy Davy című dokumentumfilmmel számos díjat bezsebelő rendezőpáros, Rachel Leah Jones és Philipp Bellaiche, akik a film feszült pillanatait szuperközeli, olykor hosszú csöndekkel tűzdelt vágatlan felvételekkel érzékeltetik. A bensőséges hangulat abból is következik, hogy Lea önmagát adja a kamera előtt, köszönhetően annak, hogy az őt rendkívül tisztelő Rachel Leah Jones-szal évek óta mély baráti kapcsolatot ápol. Az izgalmakat tovább erősíti, hogy az operatőrök nem mehetnek be a tárgyalásokra, ugyanakkor így jobban ráirányíthatják a figyelmet magukra a vádlottakra, akiknek arcát személyiségi jogaik védelme érdekében animálva jelenítették meg. Ennek az elemnek is fontos szerepe van a filmben, egyfajta szimbóluma annak, hogy Tsemel egy olyan álomvilágot képvisel, ahol a jó és a rossz megítélése az etnikai és vallási hovatartozásoktól mentes. Hiszen mi van azokkal az esetekkel, amelyek során az izraeli fogvatartók különféle fizikai bántalmazásokat alkalmaztak a palesztin foglyokon?

Tsemel hatalmas erőfeszítésekkel járó munkája eredményeképpen az Izraeli Legfelsőbb Bíróság 1999-ben megtiltotta az erőszakot alkalmazó kihallgatásokat. De vajon a gyakorlatban is megszűntek a kínzások? Főhősünk egyetlen győztesnek tartott pere sem győzelem? Tsemel már megtanulta, hogy kell emelt fővel elveszteni egy csatát, ahogy azt is, hogy valójában a cél csak a veszteségek minimalizálása lehet. Mégis hiszi, hogy megnyerhető az a háború, bár ebben talán rajta kívül már senki sem reménykedik igazán.

Fotó: Az ügyvéd. Lea Tsemel felvázolja a helyzetet Ahmadnak és az elítélt fiú édesapjának. Az animált megoldással kettéosztott kép célja az identitás megvédése mellett talán az ügyvédnő által remélt igazságos világ és a való élet közötti ellentmondás érzékeltetése. 

Az viszont biztos, hogy a film sokakat mozgatott meg szerte a nagyvilágban. A Docaviv Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon  több mint 1800 néző látta Az ügyvédet Tel Avivban, és a film elnyerte a legjobb izraeli film díját az ország kultuszminisztere, Miri Regev támadásai ellenére. A számos jelölés mellett díjakat nyert Hong Kong, Krakkó és Thesszaloniki filmfesztiváljain, és további jelölések is kilátásban vannak. A film premierjére januárban került sor az amerikai Sundance Fesztiválon.

Szentimrei Kristóf

Az ELTE Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszék hallgatója

Az ügyvéd (Advocate, Rachel Leah Jones és Philipp Bellaiche, 2019)