Honnan jött a filmes indíttatás, mikor döntöttél a filmes szakma mellett?
Már a középiskolás éveim alatt fontos szerepet töltött be az életemben a kreativitás, fotókat, később kisfilmeket készítettem, számos meghatározó mozis és színházi élményem volt. Azt hiszem, az utóbbiak és az alkotás iránti vágy volt a választásom magja. A középiskola után rövid kitérőt tettem az ELTE jogi karán, majd úgy döntöttem, mégsem szeretnék a joggal foglalkozni, és az ELTE-n belül maradva felvételiztem az egyetem film- és média szakára. Itt egy szemináriumon ismerkedtem meg a dokumentumfilm-készítéssel, és ebben a műfajban született meg az első egész estés alkotásom, a Vasfüggöny című film, a váci börtönben működő börtönszínházról. Aztán, bár más műfajokban is dolgozom, az évek során elsősorban olyan történetekkel, témákkal találkoztam, amelyekről úgy gondoltam, hogy leginkább dokumentumfilmes formában lehet elmesélni őket. 

Halász Glória a Verzió filmfesztiválon - fotó: Ivándi-Szabó Balázs

Milyen tételmondatot fogalmaztál meg magadban a filmmel kapcsolatban?
Arról szerettem volna filmet készíteni, hogy a zene milyen hatással lehet az emberek életére. A zenekar tagjai roma származásúak, ezért a filmnek van egy érdekes szociális vetülete is. A film különleges sorsú szereplőinek életében sokszor a zene jelentette a kiutat a nehéz élethelyzetekből. Egyikük, Horváth Jenő fogalmazta meg – aki komoly egészségügyi problémával küzdött –, hogy a zene és a zenekar segítettek neki visszatalálni az életbe. Ez óriási erőfeszítésekkel járt, ennek a hatalmas tudású muzsikusnak és pedagógusnak szinte újra kellett tanulnia a teljes repertoárt, amit a betegsége ideje alatt elfelejtett. Számomra az ő története a legemblematikusabb, de a Bujka család élete is nagyon izgalmas, ahol több száz évre visszamenőleg generációról generációra hagyományozódik muzsikus mesterség és a zene. Most a tíz éves Leonardo a legifjabb zenész a családban. Ha egyetlen mondatot kellene választani, talán azzal tudnék a legjobban azonosulni, amit Jenő bácsi mondott, és a film plakátján is szerepel: „A zene egy lelki húron való pendülés.”

fotó: Alla zingara

A film után követed a zenekar életét?
Igen, követem, a szereplőkkel is jó a kapcsolatom, akikkel a vetítések alkalmával személyesen is szoktunk találkozni.

Hogyan fogadták a zenészek a forgatást?
Mielőtt elkezdtük a forgatást, pár hónapig csak ismerkedtem a zenekarral és a lehetséges szereplőkkel, stáb nélkül, majd velük is látogattam a próbákat, így már nem voltunk idegenek egymás számára. Szerencsére ebben Beke Farkas Nándor, a 100 Tagú Cigányzenekar vezetője abszolút partnerként viselkedett.

Halász Glória és a film szereplői a Verzió filmfesztiválon - fotó: Ivándi-Szabó Balázs

Milyen élmény volt belehelyezkedni a zenekar életébe? 
Nagyon élesen emlékszem arra, amikor először elmentem a zenekar próbájára, amit egy Király utcai próbateremben tartottak. Amikor a civil ruhás zenészek elkezdtek játszani ebben a teljesen jellegtelen térben, olyan katartikus energia szabadult fel, mint a világ legnagyobb koncerttermében, és biztos voltam benne, a zenekar tényleg magában hordozza azt, amiért a zenéről filmet szerettem volna készíteni. Ezt követően minden újabb és újabb próba varázslatosnak tűnt számomra.

Másfél-két évig készült a film, hogyan osztottátok be a rendelkezésre álló időkeretet?
A film forgatása háromnegyed évig tartott, 2017 őszén kezdtük az előkészületeket. Maga a forgatás a tervezettnél korábban, egy szomorú apropóból kezdődött, amikor váratlanul elhunyt Ökrös Oszkár, a zenekar híres cimbalmosa, akinek megörökítettük a temetését, ahol a prímások hegedűjátékkal kísérték utolsó útjára. Pár hónap múlva kapcsolódtunk be újra a zenekar életébe, és egészen az év végi moszkvai turnéig velük tartottunk. A záró forgatáson játékfilmes technikával költői képeket vettünk fel a főszereplőkkel és a zenekarral, azt próbáltuk megmutatni, hogy mit érezhet egy zenész muzsikálás közben, ami nyilván nagyon nehéz dolog.

Változott-e a véleményed forgatás közben? Ha igen, milyen konkrét eset kapcsán? Esetleg ragaszkodtál az eredeti terveidhez?
A forgatást megelőzően készítettem egy vázlatot, ha úgy tetszik, forgatókönyvet, ami mentén haladtunk, de menet közben nyilván történtek váratlan fordulatok, például volt olyan muzsikus, aki végül nem szeretett volna megszólalni a filmben, mert úgy érezte, a zene nyelvén jobban tud kommunikálni, mint szavakkal. Ennek ellenére a film nagyjából olyan lett, azt az üzenetet közvetíti, és olyan hatással van a nézőkre, amit a munka elején is gondoltam róla.

Hozott-e változást a film a zenekar életébe?
Ilyen rövid idővel a bemutatót követően ezt még nehéz megmondani. Itthon nemrég szerepelt a Verzió Filmfesztiválon, nemsokára a Faludi Filmszemlén is látható lesz, más itthoni vetítésről egyelőre nem tudok. Hogy a filmnek milyen hatása lesz a zenekar életére, szerintem egy-két év eltelte után lehet mérni. Biztos vagyok benne, hogy amikor a nézők megtudják, mennyi munka és gyakorlás, milyen történetek és életutak vannak egy-egy vonóhúzás mögött, más szemmel fogják nézni a zenekart. Ebből a szempontból egyébként a legpozitívabb élményem a Dr. Lala című filmhez köthető. Lala bohócdoktor, és az élete gyökeresen megváltozott a filmnek köszönhetően. Amikor először találkoztam vele, ő és az alapítványa is nagyon nehéz helyzetben voltak, de a film hatására olyan pozitív folyamat indult el, amelynek eredményeként nemhogy sikerült talpra állnia, de más bohócdoktorokat is fel tudott venni, akikkel még több kórházba és beteg gyerekhez juthattak el. Azt hiszem, ennél csodálatosabb hatása nem is lehetne egy dokumentumfilmnek.

Hogyan jutott el a film a Verzió filmfesztiválra?
Ez volt a harmadik filmem a Verzió Filmfesztiválon, korábban a Dr. Lala és a Vasfüggöny is szerepelt a fesztivál programjában. 

A filmet viszitek Berlinbe és Görögországba, jöttek-e új lehetőségek azóta?
A film nemzetközi premierje októberben volt az Egyesült Államokban, a Cleveland melletti Chagrin Falls Dokumentumfilm Fesztiválon, ahol teltházas vetítésen mutatkozott be, több mint 250 néző előtt. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy a külföldi közönség is mennyire szerette, és milyen jól tudott kapcsolódni a filmhez, nem beszélve arról, hogy az ott élő magyaroknak milyen élményt nyújtott, hogy a hazájuktól távol hallhattak ilyen muzsikát. Később szerepelt a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál programjában is, december elején Berlinben lesz látható, januárban pedig Görögországban mutatjuk be.

fotó: Alla zingara

Mit lehet tudni a következő filmedről? Megfogalmazódott-e már a következő forgatókönyv ötlete?
Egy különleges sorsú és hátterű francia-magyar koreográfus életét bemutató költői portréfilmen dolgozom éppen egy New York-i producerrel, illetve két éve fejlesztünk egy játékfilmet, amiben összefonódik a valóság és a mese, a XX. századi történelem hányattatásai elől a fantázia jelenti a menekülést, úgy látszik, ez a kérdéskör továbbra is foglalkoztat.

Nemcsak dokumentumfilmet készítesz – ami konkrét cselekményszálon fut – hanem játékfilmet is fejlesztesz, amely elmondásod szerint olyan kontrasztot mutat be, mint a valóság és az álom. Mi Halász Glória álma?
Minél több olyan helyzetet találni és teremteni, amelyekben önazonos és szabad lehetek, hogy úgy érezzem, az úton, amin elkezdtem járni, mindig éppen a lehető legjobb helyen tartok, és továbbra is szeretnék olyan történeteket elmesélni az embereknek, amelyekről azt gondolom, hatással lehetnek az életükre. Ami pedig a valódi utakat illeti, szeretek utazni, nagyon sok olyan hely van még a világon, ahova szeretnék ellátogatni.

Az interjú az ELTE BTK HÖK Kulturális és sport pályázata támogatásával készült, a Műfajismeret és műhelygyakorlat kurzus keretében.

Az interjút Fafka Borbála készítette.