„Apolonia, Apolonia!”
Az Apolonia, Apolonia film forgatásának előzményei akkor kezdődtek, amikor Lea Glob azt a házi feladatot kapta a filmiskolán, hogy találjon egy személyt, akiről portrét készíthet. Egy ismerősétől hallott Apolonia Sokolról, aki mesebeli bohém életet élt költők, színészek és művészek között egy párizsi színházban, a Lavoir Moderne Parisien-ben. Miután a két nőt a közös barátjuk bemutatta egymásnak, Glob először Skype-on beszélt Sokol-lal. Visszaemlékezéséből tudjuk, hogy Apolonia egyszerre tűnt számára ismerősnek és idegennek, ezért érdekes alanynak tartotta, egyből megragadta őt a lány aurája. A Filmmaker Magazine által készített interjúban elmondta, hogy Apolonia a címe megadása után arra kérte őt, hogy amint megérkezik háza elé, álljon ki az utcára az ablaka alá, és kétszer kiáltsa a nevét: „Apolonia, Apolonia!”, ezután Apolonia le fogja neki dobni a kulcsokat. Innen ered a dokumentumfilm címe.
A dán alkotó már kisgyermekkorától kezdve érdeklődött a művészet iránt. Nagyapja, aki festőművész volt, többször is portréinak alanyaként használta. Lea fantáziáját azonban sokkal inkább a videókamera világa izgatta. Már a koppenhágai Den Dankse Filmskole diákjaként is jelentős alkotások köthetőek a nevéhez, ahol 2011-ben végzett. Dokumentumfilmjeiben rendszeresen megjelennek a női test, a szexualitás, az anyaság, illetve a család toposzai.
Az Apolonia, Apolonia Glob első önálló filmje a Petra Costával közösen rendezett Olmo and the Seagull és a Mette Carla Albrechtsével közösen rendezett Venus után. Az Olmo & the Seagull című, 2014-es filmjében egy színésznő gondolataiba nyújt bepillantást a várandóssága alatt. A Venus nevet viselő 2016-os projektjében pedig száz nő részvételével a szexualitás és a női vágy témáját járja körül. Lea azt kutatta, milyen gondolatok fogalmazódnak meg a nők fejében ezen tabusított tárgykörrel kapcsolatban.
A Cineuropának adott interjújában a rendezőnő elmondta, mindig is elbűvölte őt a festők világa, éppen ezért egy tündérmese készítése volt a célja. Kiemelte még azt is, hogy Apoloniában egy tükröt látott. A két nő ugyanis korban közel áll egyáshoz, így mindketten hasonló problémákon mennek keresztül a film készítése során, mint amilyen az alkotói válság, az életük építése a húszas éveikben, illetve a nőiség megélése. Nem ez volt az első alkalom, hogy Glob hosszabb perióduson át videózta alanyát. 2019-ben megjelent Love Child című dokumentumfilmjében hat éven át követte két másik rendezőtársával egy család életét, akik egy jobb jövő reményében költöznek egy új, ismeretlen országba.
A rendezőnő a narráció filmes eszközén kívül modelleket/maketteket is használ, amelyek valós helyszíneket jelképeznek Apolonia életéből. A korábban említett interjúban Glob elmondta, hogy a színház épülete olyan különleges energiával rendelkezett, amelyet kamerán keresztül nem tudott megörökíteni. Ezt követően döntött a modelles módszer mellett, amely segített kiemelni a hely auráját.
Apolonia személyisége már az első pillanattól fogva megmutatkozik. Rendkívül szabad szellemű, izgalmas és szenvedélyes. Szenvedélyes a munkájában, melyet nem tud elválasztani önmagától. Ő maga is megemlíti, hogy nem tudja elválasztani művészetét az identitásától, bár szerinte nincs is különbség a kettő között. A lány aktívan keresi önmagát, érzi, hogy ez az alkotásaiban is megmutatkozik. Az álma az, hogy a festészetből éljen, és megtalálja a helyét a művészvilágban.
Részlet a filmből
Egy másik kiemelendő kérdéskör, melyet a film érint, a patriarchátus elleni küzdelem. Oksana Shachko ukrán feminista aktivista és művész − aki a FEMEN mozgalom egyik alapítója − Apolonia párizsi otthonában talált menedéket, ezáltal válik Apolonia történetének részesévé. A FEMEN mozgalom 2008-ban alakult Ukrajnában, hogy tiltakozzon a nemek közti egyenlőtlenség és a patriarchátus ellen. Míg kezdetben az ukrán nők jogaira koncentráltak, a szervezet később Párizsba tette át a székhelyét, és inkább globális irányt vett. A film során világossá válik, hogy Apolonia is az egyenlőtlenség ellen küzd. A diplomamunkája során egy professzor olyan kritikával illeti, hogy a karaktere érdekesebb, mint alkotásai. „Vajon egy férfi festőnek is ezt mondták volna?” – töpreng Lea a kamera mögül, amikor Apolonia ehhez hasonló visszajelzéseket kap.
Álmainak megvalósítása érdekében Apolonia Los Angelesbe költözik, ahol Stefan Simchowitz műgyűjtő révén lehetőséget kap arra, hogy egy stúdióban dolgozzon. Simchowitzot a New York Times a művészvilág „mecénás sátánjának” nevezte, mert „megveszi” a fiatal művészeket, és a műtermekből álló gyárában helyezi el őket. Onnan segít nekik kiállításokat szervezni és komoly üzleti kapcsolatokat kialakítani. Apolonia időközben elveszíti önmagát. Megrendelésre készít festményeket, ugyanakkor minden fillért meg kell fognia a túléléshez. A film bepillantást ad a pályakezdő művészek életébe, de a művészvilág kevésbé nemes mechanizmusait is feltárja, hiszen felveti a kérdést, hogy mennyire lehet szabad a művészet egy kapitalista világban. Ugyanakkor a Simchowitztól való függősége kikristályosítja azt a patriarchális dominanciát, amelyben Apolonia művészként találja magát.
Újbóli szabaddá válását azon jelenet jelképezi, amikor a Stefannal való fotózás során − tulajdonképpen az ő heves figyelmeztetései ellenére − megszabadul ruhadarabjaitól. A meztelenség nem csak ezen a ponton jelenik meg a filmben. Apolonia természetének, önmaga megfelelő kifejezésének gyakori módja ez a cselekvés. A test ilyen módon való felfedése a kamerának több etikai kérdést is felvet. A meztelen alany könnyen kerülhet kiszolgáltatott helyzetbe, még akkor is, ha ő maga engedélyt adott meztelenségének megörökítésére. A rendező a Cineuropának adott interjúban megjegyezte a téma kapcsán, hogy ő maga is töprengett, hogy miként dokumentálható Apolonia meztelensége anélkül, hogy az szexualizálva legyen. A két nő között a kapcsolat szoros és személyes. Apolonia számára Lea egy biztonságos és intim légkört teremtettt, éppen ezért a meztelenség a filmben inkább erőt és szabadságot jelképez.
Részlet a filmből
A két nő kapcsolata nem kezdettől ilyen, hanem sokkal inkább fokozatosan mélyül el. Habár különböző személyiségeknek tűnnek elsőre, valójában sokban hasonlítanak. Nem elég magabiztosak munkáikban, többször megkérdőjelezik önmagukat, illetve a munkafolyamataikat. Lea Glob a Cineuropának adott interjúban elmondta, egy ponton kételyei is voltak azt illetően, hogy a filmet be tudják-e fejezni. A felvételi folyamat alkalmával többször is elvesztette a kontrollt, például akkor, mikor szülési nehézségei után kómába esett. Ezen események következtében, főként a dokumentumfilm utolsó harmadában a rendező is a film részévé válik. Fizikailag nem olyan erős, hogy kövesse Apoloniát, így telefonon tartja vele a kapcsolatot. Kiváltja a néző szimpátiáját, részben saját alkotása főszereplőjévé válik.
A dokumentumfilm megjelenése óta óriási sikernek örvend. A világszerte tíz díjat nyert, és hat jelölést kapott. A Nemzetközi Amszterdami Dokumentumfilm Fesztiválon (IDFA) a tavalyi évben a legjobb dokumentumfilmért járó díjat érdemelte ki.
Árvai Elizabet, Bárdosi Andrea
ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszék
Források:
https://www.imdb.com/title/tt22768450/
https://europeanfilmawards.eu/en_EN/film/apolonia-apolonia.22481
https://cineuropa.org/en/video/434951/
https://businessdoceurope.com/idfa-intl-competition-review-apolonia-apolonia-by-lea-glob/