„2004-ben Visions of Europe címmel jelent meg az a huszonöt rövidfilmet tartalmazó összeállítás, amelyben a felkért filmesek egy-egy alkotása szerepelt az Európai Unió tagállamaiból. Minden rendező kapott egy-egy 41 000 dolláros költségvetést, és arra kérték, hogy ’készítsen egy olyan filmet, amely személyes látlelet az EU jelenlegi vagy jövőbeli életéről’. A magyar szerző, Tarr Béla pályaműve, a Prológus egy néma fekete-fehér film, egyetlen félközeli hosszú beállításból áll, amelyen egy téglaépület előtt sorban álló emberek láthatóak. A kamera pásztázza a többé-kevésbé szenvtelen arcú embereket, akik között vannak nők, férfiak, túlnyomórészt középkorúak vagy idősebbek. Az entrópia egy visszatérő jelenség Tarr munkáiban, egy kérlelhetetlen erő, amely fokozatosan felgyorsul az olyan filmekben, mint a Sátántangó (1994) és A torinói ló (2011). De a Prológusban az entrópikus folyamat már régen kialakult; mi egy viszonylag késői pillanatnak vagyunk tanúi. Bár a rövidfilm szándékosan elliptikus, leginkább úgy olvasható, mint a nagyipar rendszerszintű leépítésének ábrázolása. A néma, szelíd, türelmesen sorban álló testek a munkásság fegyelmét bensővé téve szomatikussá alakítják. De ez nem a műszak kezdete vagy vége. Arra várnak, hogy átvegyenek egy kis alamizsnát, italt és harapnivalót (vagy egy jótékonysági szervezettől, vagy az állami ellátástól, nem világos). Nem munkások ők, hanem a volt dolgozók, akiknek a gyárait bezárták, áthelyezték: magukra hagyták őket.”
(Tarr Béla: Prológus, 2004)
Ezt a Tarr-rövidfilmet tűzte műsorára a Duna Televízió 2004. május 1-jén, az Európai Uniós csatlakozás napján, majd néhány évre rá vászonra került a 2008-as VERZIÓ Filmfesztivál megnyitóján az alkotó jelenlétében. A neves művész ezzel az egyszerű gondolattal kísérte a látottakat, s indította útjára az emberi jogi dokumentumfilmek programsorozatát: „nem elég szolidárisnak lenni”.
A 2024-es nyitófilm, Mikulán Dávid és Révész Bálint alkotása, joggal válhat az európai filmművészet válsággal kapcsolatos műveinek egy fontos darabjává. Főhősét, Sanyit, és családját „a napjaink Budapestjén élő elszegényedett munkáscsaládot ismerjük meg a filmesek egyszerre személyes és politikai lencséjén keresztül” (részlet a hivatalos szinopszisból). A képzőművész / filmrendező alkotópáros Tarr képzeletbeli tanítványaként nem megadja hőseinek a méltóságot, hanem megmutatja bennük. A kiszolgáltatottságban élők gyakran hiábavaló erőfeszítéseit egészen közelről, megfelelő szakmai-etikai fegyelmezettséggel képesek láttatni, hiszen nagy a tét: nem az okok, összefüggések, a társadalmi előzmények feltárása az elsődleges cél, hanem a következményeké, az egyéni és rendszerszintű felelősségről feltett kérdések megfogalmazása. Tarr Béla beállt a sorba az ételosztásra várók közé, és ez az önreflexív gesztus nem csak a közösségvállalás jele, hanem az ábrázoltak és az ábrázoló közötti viszonynak a megmutatása is, amely véleményem szerint a hasonló tematikájú műalkotásokban egyfajta alapfeltételként kell létezzen. Mikulán és Révész belépése a filmjükbe sokoldalú szerepvállalás következménye, és joggal készteti a nézőt, mint ahogyan a filmet méltató Taiwan Docs egyik szervezőjét is, a dokumentumfilmkészítés egyik kulcskérdésének feltevésére: „vajon a megfigyelés megváltoztatja-e a megfigyeltet, s mint a KIX esetében, a megfigyelőt is?”.
(Mikulán Dávid, Révész Bálint: KIX, 2024)
Érdemes böngészni filmnézés előtt a 2024 januári külföldi premiert és fesztiválszerepléseket követő szakmai reakciókat, média- és közönségvisszhangot, olvasgatni az interjúkat. Nagy részük tekinthető azon társadalmi hatás kampány részének, amelyet az alkotók Meggyes Krisztina impact producer segítségével annak érdekében indítottak el, hogy a film „valóságos” folyamatokat generáljon egyes emberekben, civil közösségekben vagy – bármilyen idealisztikus elképzelés – rendszerszinten is. „Ha mindenkinek lenne egy Sanyija, a világ jobb hely lehetne”: olvashatjuk a kampányanyagban. Tarr sorban álló szótlan hőseinek gyermekei, vagy inkább már unokái azok, akikkel nap mint nap találkozhatunk az utcán, a híradásokban, a kutatásokban, a művészeti projektekben: voltaképpen a filmbéli Sanyi szülei is. Növekvő számuk az erősödő válság egyik jele.
A fent említett kötet egyik szövegében a szerző a görög eredetű krízis etimológiai eredetéből indul ki: a szó egyszerre jelent nehéz pillanatot, ítéletet és belátást. A magyar nyelvben a görög mintájára a válik igéből ered: jöjjön hát a válság, a nehézségek vagy bizonytalanságok időszaka után a döntő változás pillanata, egy fordulópont. Ehhez adjon lökést, lendületet ez a kiváló magyar dokumentumfilm, és az azt keretező VERZIÓ Filmfesztivál összes programja.
Pócsik Andrea
Borítókép:
KIX (r.: Mikulán Dávid és Révész Bálint, Magyarország, Horvátország, Franciaország, 2024)
