Napalm
Egy emlékezetes találkozás története: a fiatal Claude Lanzmann 1958-ban tagja volt a nyugat-európai ifjúkomministák delegációjának, akik a pusztító koreai háború után először látogattak el Észak-Koreába. Ekkor ismerte meg Kim Kun Sunt, a phenjani Vöröskereszt kórház ápolónőjét. A „napalm” volt az egyetlen közös szavuk. A Shoah legendás rendezője saját kamerája elé áll, hogy felidézzen egy rövid ideig tartó, de mélyre ható szerelmet, amely hatvan éven át kísértette. Ahogy Jordan Mintzer (Hollywood Reporter) fogalmaz: „A végeredmény páratlan megközelítése egy helynek és népnek, amelyet csak a hírekből és a kormánypropagandából ismerünk, de csak ritkán látunk filmen, emberi nézőpontból.”
Claude Lanzmann (1925-2018) francia újságíró, író és filmrendező. Legismertebb munkája, a Shoah (1985), egy kilenc és félórás dokumentumfilm a Holokausztról. Kamaszként csatlakozott a francia ellenálláshoz és a nácik ellen harcolt. A második világháború után filozófiát tanult a Tübingeni Egyetemen, majd a Szabadegyetemen tanított és a Le Monde-ba írt a nácizmus szívósságáról. Lanzmann rengeteg filmet rendezett a Holokausztról és Izraelről, a narratívát mindig első kézből való interjúkból összeállítva. Kitüntetései többek között az Ellenállás Medáliája rozettával, a Francia Köztársaság Főtiszti Becsületrendje és a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendje. Lanzmann egyike a kevés nemzetközi hírű francia művésznek és értelmiséginek, akinek a munkája több millió nézőben nyomott hagyott szerte a világon. Emlékiratait A patagóniai nyúl címmel adták ki 2009-ben.