Kékesi Attila
Kékesi Attila dokumentumfilm-rendező és operatőr. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) szerzett operatőri (1996), illetve rendezői diplomát (1999). Ugyanitt doktorált és habilitált. DLA diplomamunkáját a dokumentumfilm-rendezők etikai felelősségéről írta. 2001 óta tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 2023 óta egyetemi tanárként. A Dokumentumfilm-rendező MA osztály osztályvezetője (Almási Tamással közösen), a nemzetközi DocNomads Joint Master program magyarországi szakmai vezetője, illetve az SZFE Doktori Iskolájának DLA programvezető-helyettese.
Filmes pályafutása során rendezőként eddig mintegy 15 filmet készített, de számos filmnek volt operatőre, vágója, producere. Főbb munkái: „A kor szelleme” (1998), „A forradalom arca – Egy pesti lány nyomában” (2006), „Motalko – Egy benzinkút krónikája” (2011), „A börtön ablakában” (2012), „Közel Capához” (2014), „A virtuóz” (2016). Operatőrként: „tititá” (2015, rendező: Almási Tamás). Vágóként: „Az út vége” (2003, rendező: Almási Tamás). Filmjeit számos fesztiválon mutatták be, illetve díjazták. 2010-ben „Balázs Béla-díjat” kapott.