A Lumière fivérek első rövidfilmjei – A vonat érkezése, Munkaidő vége a Lumière-üzemben, A kisbaba reggelije – óta mondhatjuk, hogy a hétköznapi eseményeket az exponált celluloid szalag a múlt örökké fennmaradó képeivé változtatja. Arra fogunk emlékezni, ami filmre kerül, de sem a megörökítés, sem az emlékezet nem nyilvánvaló elemei a múlt és képei egyenletének.

“Az emlékezés formái” szekció a múlt kézzelfogható nyomainak sokféle megközelítését tárja a néző elé olyan filmek segítségével, amelyek a történések sokrétűségét és akár ellentmondó értelmezésüket járják körül. Ezek a dokumentumfilmek az archív képek és azok jelentései közti összetett kapcsolatot vizsgálják, mint amilyen az 1900-as évekből származó, a szemétből előkerült ezüst-nitrát fénykép gyűjtemény a Yukon folyó partján az aranyláz korában épült településről (Dawson City: Megfagyott idő), vagy a hírhedt osztrák diplomata-politikus, Kurt Waldheim közszereplői alakját rekonstruáló film, mely szembesíti őt háborús múltjával (Jó estét, Mr. Waldheim). A politikai fordulatokról alkotott elképzeléseinkhez szolgáltatnak újabb adalékot a személyes, egymással szembenálló, vagy egymást kölcsönösen kizáró narratívákból (re)konstruált történetek, mint például a Csehszlovákia 1968-as lerohanásáról, Magyarország poszt-szocialista átalakulásáról, vagy a laoszi háború örökségéről szóló filmek (Megszállás 1968, Kettévált ország, Maradványok).

Az érzelmek nagyon erősen befolyásolják és alakítják azt, hogyan interpretáljuk az élményeinket, legyenek azok évtizedes személyes kapcsolataink, vagy a társadalmi változásokkal szorosan egybefonódó családi emlékek (Élete virágja, A másik oldal). A magán- és a politikai szféra összeolvadásáról szól Lindy Lou látszólag teljesen személyes története (Lindy Lou: a 2-es számú esküdt), akit 20 éve kísért a döntés, amelyet az esküdtszék tagjaként ő is hozott. Nem hagyja nyugodni a múlt és az ítélet, ezért felkeresi esküdttársait, akikkel egy röpke pillanatig mindenható urai voltak egy életnek. Ebben a filmben, csakúgy, mint a szekció többi alkotásában, mindenki a maga harcát vívja a múlt szellemeivel. A történelemnek a film eszközével való újraképzelt, vizuális emlékké alakítása új dimenziókat nyit meg az események látásában, illetve a filmkészítéssel járó hatalom és felelősség kérdéseiben is.

Oksana Sarkisova
Fesztiváligazgató, programkurátor