A Wapikoni Mobile, egy vágószobává és parányi vetítőhelyiséggé alakított lakókocsi megállíthatatlanul rója Kanada kietlen országútjait, hogy végül indián rezervátumokban kínáljon inspirációt, teret és eszközt az alkotáshoz. Nevét egy húszéves, atikamekw lányról kapta, aki a rezervátum felé vezető, elhanyagolt úton autóbalesetben életét vesztette. Wapikoni Awashish tiszta szívével, közösségépítő munkájával és bátorságával kivívta népe bizalmát: ő volt a törzsfőnöki szék várományosa.

Manon Barbeau kanadai dokumentumfilm-rendező róla nevezte el a sajátos járgányt, melyet 2004-ben indított útjára. Wapikoni értelmetlen halála, s általában az őslakosok sorsa felháborította és cselekvésre késztette. Filmrendezőként már dolgozott nagyvárosi utcákon élő gyerekekkel és őslakos rezervátumok lakóival, megtapasztalta, hogy milyen nagyszerű közösen forgatókönyvet írni az életükből, és hogy az együtt készített filmek gyógyító hatásúak mind az alkotó folyamat, mind a közösségnek való bemutatás által. Tudta, hogy az utazó filmstúdió – benne az új barátok: a filmesek és szociális munkások – távozása után űr keletkezik a program résztvevőinek életében, ezért döntött úgy, hogy a kocsi évről évre visszatér, és a helyi szervező előkészítése után mindig egy hónapot tölt a rezervátumban. A két jelenlét közötti időt hasonló közösségekben készített videók terjesztésével, az új filmjük tervezésével és a Wapikoni-csapat érkezésére való felkészüléssel hidalják át az őslakosok.

A filmes kocsi elindulása óta Kanadában 14 őslakos nép 42 közösségében járt, de rendeztek filmes workshopokat Bolíviában, Peruban, Norvégiában, Törökországban és Jordániában is. Több mint 5000 résztvevőt képeztek ki, illetve inspiráltak dokumentumfilm vagy zenei felvételek készítésére. A program hatására csökkent az érintettek elszigeteltsége, kábítószer-fogyasztása, nőtt a stressztűrése és önbecsülése, erősödtek a generációk közötti és más őslakos népekkel való kapcsolatai, miközben filmes tudást szereztek és a mai napig részt vesznek a kortárs őslakos filmművészet kialakításában.

2004-ben mindezt még nem lehetett sejteni. Akkor találtam magam először a Wapikoni Mobile előterében, a projekt 0. percében. Azóta többször a filmstúdió nyomába eredtem kamerával Québec-ben, Manonnal kötött barátságunk pedig egyre csak mélyül.

Tavaly Isabelle Poupart, Kanada magyarországi nagykövete tette lehetővé, hogy Hangos kép-viselet címmel megrendezzük az első, Wapikoni-filmekre épülő érdekképviseleti műhelyfoglalkozást Budapesten, melynek második része a 15. Verzió Filmfesztivál keretei között valósul meg. A workshop idén kiegészül filmvetítésekkel és beszélgetésekkel is, melynek kiemelt vendége Manon Barbeau!

Kozák Zsuzsanna, mozgóképtanár, Vizuális Világ Alapítvány