Több, mint 40 teltházas vetítés!

Közel tízezer látogatója volt a 15. Verziónak! 

Budapesten november 11-én vasárnap ért véget a 15. VERZIÓ Filmfesztivál. Pécsen november 15. és 18. között az Apolló Moziban, Kecskeméten november 17. és 18. között az Otthon Moziban, Szegeden pedig november 22. és 25. között a Grand Café Moziban és a Megállóban láthattak válogatást a nézők az emberi jogi doku-mustra legjobb filmjeiből.

Az eseménynek idén is a Toldi mozi, a Művész Mozi, a Kino Café Mozi, a Blinken OSA Archívum, a Közép-európai Egyetem, valamint a Trafó Kortárs Művészetek Háza adott otthont.

Az emberi jogi dokumentumfilm fesztiválon 59 filmet vetítettek 35 országból. A program iránt óriási volt az érdeklődés, közel 10 ezren vettek részt a Fesztiválon, 42 teltházas vetítést produkálva. A filmek után összesen 43 közönségtalálkozót szerveztek, ebből 30 beszélgetés volt az alkotókkal, 13 pedig kerekasztalbeszélgetés szakértőkkel. A Fesztiválon 20 országból 45 vendég vett részt a szakmai programokon.

 

A 15. VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál díjazott filmjei:

·         Magyar Közönségdíj: EGY NŐ FOGSÁGBAN

·         Nemzetközi Közönségdíj: ERDŐK IDEJE

·         Legjobb Emberi Jogi Film díja: SRBENKA

·         A Diákzsűri különdíja: SEMMI SEM MUTATJA

·         Legjobb Diák- és elsőfilm díja: A SZIGET

·         A Nemzetközi zsűri különdíja: AZ Ő HANGJUK és CARLOS FILMJE

·         Gyerekzsűri díja: NAGYI PROJEKT