Világok találkoznak Köpecbányán. Kanzoli
A Kanzoli tulajdonképpen egy werkfilmnek indult - Hajdu Szabolcs Ruzsa Rémuszt választotta Kanzoli szerepére a Délibábban, Rémusz elvállalta a szerepet, majd megegyeztek, hogy egy stábtag elmegy érte a romániai Köpecbányára, és együtt térnek vissza Magyarországra a forgatásra. A Délibáb asszisztense, Gálovits Zoltán egy operatőr kíséretében érkezett a faluba, így viszontagságos hazaútja és faluban töltött néhány napja rögtön dokumentálva lettek. A bonyodalmak hamar elkezdődtek, Rémusz ugyanis, ahogy indulásra került a sor, meggondolta magát, elment a kedve az utazástól.
Nagyon izgalmas, ahogy előzetes szándék nélkül, esetlegesen rajzolódik ki előttünk egy konfliktus. A készítők (a Kanzoli készítői hangsúlyozzák, hogy a filmnek nincs egy rendezője, hiszen szinte véletlenül, előzetes koncepció nélkül készült) a Délibáb forgatása alatt ugyan fontosnak tartották, hogy dokumentálják a különböző valóságokat, amik a film által összekapcsolódnak, de azt valószínűleg nem sejtették, mekkora ellenállásba fognak ütközni a faluban, és ez milyen következményekkel jár majd.
A kamera nem a köpecbányaiak és a környező falubeliek életét hivatott elemezni, mégis alapos képet fest le a közegről és az ott lakók értékrendjéről. A Kanzoli különböző világok találkozása. Az érvek, amiket a két oldal felsorakoztat, kölcsönösen nem jelentenek semmit a másik számára. Gálovits sokszor kihangsúlyozza, hogy ez egy egyedülálló lehetőség, Rémusz szerepelhet, és nagyon jól fogja érezni magát a forgatáson, és ráadásul még pénzt is keres, míg a falubeliek a bizonytalanságtól tartanak, nem értik, mi az a munka, amit Rémusznak el kellene végezni, miért pont ő kell hozzá, és miért kell ehhez külföldre mennie.
Ahogy halad az idő, a feszültség több szinten nő - egyrészt izgulunk, hogy a készülő film ne maradjon szereplő nélkül, másrészt nézőként egyfajta belső konfliktusba is kerülhetünk, mert többször is megkérdőjeleződik, hogy kit figuráz ki igazából a film. A falusiak sokszor abszurdnak tűnő kérései és kérdései talán őket teszik nevetségessé, de szép tükörképük Gálovits is, vicces angol feliratos pólójában, ahogy laptopján a gyártási tervet mutogatva igyekszik több családot is meggyőzni, hogy ez komoly munka, és ők pedig becsületes emberek.
Következetés – hogy végeredményben kiből űzünk gúnyt – nincs, a film nem foglal állást, a kamera két lépéssel hátrébb, a megfigyelő szerepében követi az eseményeket, és dokumentálja a kicsit repetitív helyzeteket. Mi pedig elgondolkodhatunk, kivel tudunk azonosulni, és közben valószínűleg nevetni is fogunk.
Eichner Hanna