Alina nemcsak kiváló focista, de testvérként és az anyaszerepben is hiteles. Külön-külön mindegyikben meglepően jól is teljesít, de a három „sportág” egyszerre már nehezebben megy, főleg akkor, mikor kiderül, hogy az álmaiért küzdő kamaszlánynak, édesanyjuk halála után, árva testvéreiért ki kell állnia. Az ábrándokat és a vágyakat a film érzékeny jeleneten keresztül kapcsolja össze a lány életkorával, mikor ismert focisták képeiből és saját fotóiból készít motivációs plakátot, középen a nemzeti válogatott csoportképével és nagy felirattal: Az álomcsapat. A mérkőzéseken a legelszántabban játszó Alina számára edzőjének visszatérő gondolatai nemcsak a sportban, hanem a hétköznapokban is mélyebb értelmet nyernek. „Legyél kész meghalni a pályán.” Otthon, Renat és Regina – a két kisebb testvér – számára Alina a legfontosabb személy; a gyerekekkel folytatott játékos jelenetek, mesék és helyzetek tovább árnyalják a lány karakterét, aki anyjuk elvesztéséig tudatosan testvérként akar jelen lenni, de az események hatására meg kell osztania figyelmét, így egy időre szüneteltetnie kell a focit.

fotó: Hazai pályán

A film címe – Hazai pályán, illetve Home Games – szerepcserére utal. Az expozíció során nyilvánvalóvá lesz, hogy Alina számára a futball jelenti a lehetséges életalternatívát: a pálya és a csapat otthonná válik számára, a társakkal történő ünneplések, ölelések alkalmával látjuk igazán felszabadultnak. A cím ugyanakkor a családi kötődést jelzi, és azt, hogy a tragédia utáni kihívások és a testvérekkel folytatott „otthoni játékok” a „hazai pályán” komoly téttel bírnak. Alina konfliktusai apjával megnehezítik a mindennapos életet, hiába élnek ugyanis együtt, Roman nincs jelen a gyermekei életében. Kovalenkonak így sikerül megmutatni azt, ahogyan mindkét játéktér komoly feladatokat és kihívásokat kínál, de amíg a futballpálya nagysága a felszabadult, örömteli játékot jelenti, addig a szűk lakás terei közötti harc sokkal küzdelmesebbnek bizonyul.

Mindennek megjelenítésében az ukrán rendező tudatosan használja a klasszikus játékfilmes elbeszélői formát. Alina felelősséghez való felnövése érzékenyen, szinte láthatatlanul megy végbe, ugyanolyan elszántan harcol a gyerekekért, mint a pályán a labdáért. A testvérei iránti elkötelezettebb gondoskodás és szeretet párhuzamos jellemfejlődésével. Kovalenko különös érzékenységgel és egyszerűséggel rendezi a jeleneteket. Az eltérő szerepek ütköztetése nem látványos, hiszen a személyes hangvételű dokumentumfilmben a konfliktusok sokszor belül maradnak, kimondatlanul. A rendező a kamerájával láthatatlan nézőpontból figyeli a kicsi lakásban zajló eseményeket, ahol egyszerre lehetünk tanúi erős és feszült érzelmi helyzeteknek. A látszólagos sikertelenségek mégsem hatnak nyomasztóan, a gyerekek és a környezetük számos derűs és szerethető pillanattal gazdagítják a filmet. A szereplők számos esetben reagálnak a kamera jelenlétére, így Alina egy interjúszituációban nehézkesen, hosszú csendekkel megszakítva mesél az édesanyjával való kapcsolatáról. A filmben nagyobb hangsúllyal bírnak a megélt életesemények objektív rögzítése, de az édesanyával csak elmondás, kimondás útján találkozunk: hiánya erőteljesebb és fájdalmasabb.

fotó: Hazai pályán

A film egyik szekvenciájában Alina a testvéreivel elutazik a nyári edzőtáborba, ahol mintha egy családi nyaralás képeit látnánk: amint a lány megpróbálja újra beindítani a futballkarrierjét, addig a gyerekek szinte önállóan játszanak a tengerparti környezetben. A szünetekben is felülésekkel edző focistalányt megszakítják az anyaszerep folyamatos tennivalói: öltöztetések, a közös étkezések és a megbetegedett testvér gondozása. Elszántsága nehezen megfejthető, hiszen Alina úgy válik példaértékű személlyé, hogy az életében nem volt előtte követendő példa. A szobában egyedül maradt testvérek ellátják egymást, amíg ő a pályán gyakorol, és megható, ahogy a kislány eteti a lázas öccsét. Alina jelenléte túlmutat önmagán, hiszen nem csupán segít rendezni a kisebbek aktuális iskolázását, hanem igazi példa lehet számukra. A tábort végül meg kell szakítani és a „család” újból a szűk lakásban találja magát, ahol a futball hiánya nem veszteségként tematizálódik, hanem egy szükségszerű állapot lesz, amely a család és karrier esetében a sorrendet erősíti. Az edző csak akkor engedi játszani a lányt, ha megoldotta a családi problémáit, ez a lemondás azonban nem távolabb, hanem közelebb viszi őt álmaihoz.

A Hamupipőke-történettel összekapcsolódó dokumentumfilm tündérmesei fordulatai meglepő módon rendezik el a kusza szálakat: a film végére Alina futballkarrierje újra felívelőben, győztes gólokat rúg a csapatnak. A Hazai pályán egyik legkülönlegesebb erénye, hogy a történetvezetés és az élet által hozott meglepő fordulatok kerek egésszé formálódnak. Alina és barátnője, Nadya párként újítják közös otthonukat, egy rendezettebb élet reményében. Kovalenko filmjében mindvégig belülről látjuk az eseményeket, szinte alig kerülünk ki a családi és a focis közegből; csupán néhány, ám annál markánsabb beállításban bukkan fel az ukrán valóság, amely önmagában is egy újabb dokumentumfilm témája lehetnének. Közben pedig Alina nem csupán felnő, hanem megható módon tölti be a karrier és az anyaság hiányait. Mindkét pályán győzelemre viszi a csapatait.

Sztupkai Marcell
az ELTE BTK Filmtudomány Tanszék hallgatója