Uprooted. A földbe alányúlva a gyökerénél fogva tépik fölfelé. Fölgyökerezett: a fog az ínybe. Vagy: rendellenes növekedés, amely nem a termékeny, nedves, ásványgazdag földbe, puha anyaméhbe ereszkedik, hanem föltör a magasba, ahol fúj a szél. Földobta a talpát. Uprooted. Magyarán kiforgatják a földből. Kifordul a kezéből a toll. Kiforgatják a szavait. Élénk szavai közül kifordul az igazság. Uprooted from his home. Entwurzeln. Kiűzetés mint az eredeti állapot visszaállítása. Gyökérkezelés. Az ideg, az élet kifordul menetéből.

No abstract internationalism for me. Nor do I put my stakes on the future: I am now and here. Is this because I was uprooted from my home by force? – kérdezi Jonas Mekas. Kiűzetés mint nullpont. A jóvátehetetlen trauma filmszakadás, vég, a folytonosság, a hivatkozható, közös emlékezet vége (szót érteni á la L'Année dernière à Marienbad). Nem tabula rasa, a túlélésben adódik a kiszakítottság, a megsemmisített talaj tapasztalata, amelyből minden kiindul, (mint a gyerekek semmibe tartó útja a Roma città aperta végén). 

Gyökeret ver. Erőszak, penetráció. Sátrat ver: a száműzött, a nomád, a cigány, ahová nem tartozik, ahová be kell furakodni, ahol kalapáccsal kell beleverni a karókat a földbe. Költözés, kuncsorgás, ágybérletek, fűtetlen telek, hajigazítás gazdag asszonyokkal való találkozás előtt. Mekas nem egyszerűen gyökeret vert; megdolgozta a talajt, gravitációs erőt dolgozott bele, közeget intézményesített. Barátságok, egymást eltartó munkanélküliek, otthonra lelt menekültek összejövetelei villannak föl filmjeiben, lapjai, szövetkezete, múzeuma a formateremtő, önkéntes szamizdatosodás műhelye, archívuma, kiállítótere. Egy a film, az írás, a múzeumcsinálás, az utazás, a barátság.

A Walden, a Reminiscences of a Journey to Lithuania, a Lost, Lost, Lost, a Notes for Jerome, a Scenes of the Life of Andy Warhol maguk az intézmények, egyéni és kollektív gondolkodás fizikai hordozói. Helyszíneik menedékek. 515 E. 13th St. Orchard Street. Tony Conradéknál a Második sugárúton. Vendégségbe menni. Helyszíneik parkok, pályaudvarok. Fesztelenül szemlélődni. Absentmindedness. Fesztelenség a kiiktatott szellem, a tudomásulvétel hiánya. A világ apró rebbenéseinek észlelése. A látszólagos ellentmondás nem feszélyezte Mekast. Élethosszig elég képi bőséget észlelt, gyönyörteli súrlódásokat, átfedéseket, metszeteket ragadott meg és montírozott egymásra.

Összejövetelek, rituálék. A litván vidéket kritikátlanul idealizáló parasztfiú New Yorkban keresi a hagyományt, az automatizmussá váló koreográfiákat, a szakrális belefeledkezés lehetőségét. Megleli a villámlásban (Song of Avignon), a tenger fényvisszaverő erejében (Cassis), az artisták rubintruhájában (Notes on the Circus), az infantilizmusban (Report from Millbrook). 

Idegen, vendég, barát. Mekas nem lehetett egyedül. A menekültek nem szoktak egyedül lenni. Bennfentes, bensőséges, konkrét. Adolfas a körhintánál. Brakhage átvág a parkon. Sitneytől ujjlenyomatot vesznek. Kívülálló. A nagyváros nem vesz tudomást róla. Föltűnik helyeken, amelyekről nem vesz tudomást, nem ismeri, de összeragasztja őket, absztrahál, jelentéssel, konkrétsággal, igazmondással nem vesződik. Satíroz, rétegez, hamisít, de (Godard-ral ellentétben) nem azért, hogy a hamisításra mint a képtermelés eszközére és céljára mutasson. Mekas par excellence film-szélhámos, palimpszeszt-képkockáin újabb és újabb változatokban jelenik meg, elmerül az önvizsgálatban, olykor évtizedekkel korábbi rétegekig jut vissza, revelációként döbben rájuk. 

Nem tudja, hol kezdődik, hol ér véget az élete. Szenvedélyesen ragaszkodott gyökereihez, miközben [talaja, élete, perszónája] javarészt saját agyszüleménye volt, írja pártfogójáról J. Hoberman. Mekas anélkül találta ki magát filmjeiben, hogy hasadásának, képződményeinek szociológiai (Erich von Stroheim), ars poeticus (Orson Welles), pszichoszexuális (Jerry Lewis) dimenziója lett volna. 

A Shadows és a Citizen Kane összehasonlításakor azt írja, hogy míg Cassavetes az életet akarta megfogni, Welles az élet eltörlésére törekedett, hogy annak helyébe alkothasson. Mekas számára teljesen értelemszerű, hogy filmjei életet, narratívát, viszonyokat, tulajdonságokat, gondolatokat alkotnak, hogy végtelenségig variálható képjegyzetei, introspektív, rezignáltan fölmondott monológjai nem visszaidézik emlékeit vagy kísérik életét, hanem megképezik őt.

Szorosan magam köré rajzolt körben élek, írja. A társadalom költőkre és nemköltőkre osztható, a költők másra képesek, mást vesznek észre. Mekas szélhámossága naiv, magától értetődő, nincs tudomása bűnbeesésről, történelemről, távlatokról. Horizontja az orra hegyénél húzódik. A kamera előtt megjelenő fények, és a vetítőbe befűzött filmszalag fluxusa, a mindenkori jelen egymáshoz perforáltan csatolt énjei. Mint egy csecsemőnek, figyelme kizárólagosan irányul az azonnaliságra, közvetlen, folyton változó környezetére, a mobilitásra. A következő képkocka által körülhatárolt, máris odébb tessékelt árnyékok, tárgyak, cselekvések, utcák, arcok történelmietlenül, összefüggéstelenül sietnek el egymáson, Mekas nem dolgozza föl őket. Szépségüket, fényüket fokalizálja.

A kéznek megvan a saját ritmusa. Montázsa remegő, sírós, öreges kézírás, a kamerát tartó keze huszonnégyszer is megtorpan egy másodperc alatt. Széthúz, tömörít, darabol, dinamizál. Minden ember másként és másként tartja és mozgatja a tollat, a fakanalat és a kamerát, mondja Peter Kubelka, Szent Peter Kubelka, ahogy Mekas hívja. A keze munkája – Mekas teste és filmjei indexikus viszonya. 

A boldogságnak megvan a saját ritmusa. A nyíló virág, a korcsolyázó sokaság, alma, dió, méz, koranyár, harsogó étvágy. A fájdalomnak, a sérelemnek hosszú szünetektől terhelt, fárasztó énekbeszéd a hangja. Mekas fölrója a bűnöket, az igazságtalanságot, a kitaszítottságot, a semmibevételt. A modern világ, a technika, a felvilágosodás bűnbeesésével kezdődik új élete. Minden menekültlét történelmét akarja földolgozni. Szeretetroham, mizantrópia. Meztelen éhezés, artworld. Nehéz, lázas inzertek (Ó, az elveszett béke, gondoltam. Aztán visszaaludtam, zavart, fájdalmas álomba, emlékek megtört darabjaival.) keverednek pofonegyszerű viccekkel (Nyúlszart találtam.)

Humor. Mekas majd’ minden filmjében mosolyog. Sitney mosolyog, Kubelka mosolyog, Brakhage mosolyog. A viszontlátás öröme, a kamera, a montázs, a lendület eufóriája. Hecc. Javaslat: Szervezz milliódolláros produkciót. Felejtsd a kamerán a lencsevédőt. Add be a filmet Cannes-ba.

Jonas Mekas litván költészete komoly, idilli. Időjárás, évszakok, esszencia, savas föld és harmat. Kevesen olvassák. Angolul írt lábjegyzeteit, filmkritikáit, kiáltványait sem sokan. A nagy nemzetek, nagy nyelveikkel mit sem tudnak. Angol életműve egy része a Village Voice-ban és a testvérével, Adolfasszal közösen alapított Film Culture-ben jelent meg. A független film szellemi otthonai. Litván költészete egy része szélsőséges antiszemiták, fasiszták lapjaiban jelent meg a háború alatt. Állításával szemben nem a nácik, hanem a Vörös Hadsereg elől menekültek. Költők és nemköltők – a Shoah, válaszolja Mekas felosztására Hoberman, áldozatokra, elkövetőkre és szemtanúkra osztja a társadalmat. Tudomásulvevők. A vetítőben meghajlik a filmszalag, vele a lenyomat is. Élethosszig tartó kommentár, jegyzetek az élethez, az élet megképezése, folyton változó milliméteres látótér, az igazság magától értetődő meghajlítása.

Petri-Lukács Simon