A Szaharov-díj idei kitüntetettje: az ukrán nép

Az Európai Parlament képviselői 2022-ben az ukrán népnek ítélték oda a gondolat szabadságáért járó Szaharov-díjat.

Roberta Metsola, a Parlament elnöke az EP strasbourgi ülésén jelentette be a 2022. évi díjazott nevét azt követően, hogy a parlamenti Elnökök Értekezlete meghozta a döntést. „A díj a harctéren küzdőket illeti. Azokat, akinek el kellett menekülniük. Akik rokonokat és barátokat vesztettek el. Akik kiállnak és harcolnak azért, amiben hisznek. Tudom, hogy Ukrajna bátor népe nem adja fel, és mi sem fogjuk”- jelentette ki az elnök.

A jelölésben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mellett az egyének, a civil társadalmi kezdeményezések képviselőinek, és az állami és közintézmények szerepét is kiemelik. Megemlítik többek között az Ukrán Állami Katasztrófavédelmi Szolgálatot; a „Taira Angyalai” evakuációs egészségügyi egység alapítóját, Julija Pajevszkát; a Polgári Szabadságjogok Központja elnevezésű nem kormányzati szervezet elnökét, Olekszandra Matvijcsuk emberi jogi ügyvédet; a Sárga Szalag polgári ellenállási mozgalmat és a jelenleg orosz megszállás alatt lévő város, Melitopol polgármesterét, Ivan Fedorovot.

A Szaharov-díjat december 14-én Strasbourgban adják át. 

Az Európai Parlament minden évben kiosztja a gondolat- és véleményszabadságért járó Szaharov-díjat. Az Andrej Szaharov, a Nobel-békedíjjal kitüntetett orosz fizikus nevét viselő díjat 1988-ban alapították, és az ember és alapvető jogok védelme érdekében tevékenykedő személyeket vagy csoportokat tüntetik ki vele. Tavaly Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus és korrupcióellenes aktivista volt a díj kitüntetettje.

A hír forrása: Az ukrán nép kapja az Európai Parlament 2022-es Szaharov-díját | Aktuális | Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája (europa.eu)

Borítókép: A 2022-es Szaharov-díj kitüntetettje, az ukrán nép