spanyol

Lars Edman Chilében született és Svédországban nőtt fel, majd visszatért Dél-Amerikába, hogy a Valparaiso Filmiskolában tanuljon. Első filmje, a Toxic Playground (Mérgező játszótér) 6 nemzetközi díjat nyert, több mint 30 fesztiválon vetítették és Európa-szerte több televízió is levetítette. A film befejezése óta Lars újraképezte magát, most beszédterapuetaként dolgozik Észak-Norvégiában. Az Arica a második egész estés dokumentumfilmje. Ebben Lars és rendezőtársa az első filmjükben elkezdett történethez térnek vissza, miután tizenöt évig követték az aricai lakosok életét.

Heddy Honigmann a világ egyik legjobb dokumentumfilmesének számít. Filmjei (rövid- és játékfilmek, rövid és egész estés dokumentumfilmek) az egész világot bejárták, továbbá számos rangos díjat és méltatást kaptak a teljesség igénye nélkül olyan helyeken, mint Toronto, a New York-i MOMA, Párizs, Berlin, Lisszabon, Minneapolis, Barcelona, Madrid, Valencia, Ontario, Utrecht, Graz, Chicago, Berkeley. Több életműdíj kitüntetettje, többek között az IDFA Élő legenda díja (2013), a Dortmund Legjobb dokumentumfilmnek járó kitüntetése (2013), a Hot Docs Kiemelkedő teljesítményért járó díja (2007), a San Francisco-i Filmtársaság Golden Gate Persistence of Vision-díja (2007), a hollandiai Humanista Szervezet J. Van Praag díja (2005) a Theszaloniki Filmfesztivál Dokumentumfilmkészítés művészetéért tanúsított hozzájárulás díja (2004), és a Televíziós Kulturális Filmek Holland Nemzeti Alapja jóvoltából a teljes életművéért odaítélt holland Jan Cassies-díj (2003).

Franz Böhm Stuttgartban született, 16 éves korában rendezte első filmjét, a Mások harmóniája-t. A Német Ifjúsági Filmdíj nyitófilmjének választotta Karácsonyi jókívánságok című második filmjét, amelynek készítése során Franz hajléktalanságot megtapasztaló fiatalokkal élt együtt. A Nemzeti Film & Televíziós Iskola és a 1185 Films produkciós cég számára készített munkái óta új projekteket készít elő Londonban. A jövő gyermekei az első egész estés filmje.

Carolina Moscoso Briceño rendezőként és vágóként végzett a Chilei Egyetem film és televízió szakán, a barcelonai Pompeu Fabra Egyetemen pedig kreatív dokumentumfilmkészítésből szerzett MA fokozatot. Számos videóklip, animáció, audiovizuális és színházi projektet rendezett és vágott. Az Éjszakai felvétel az első dokumentumfilmje. Jelenleg Nunca ser policía című saját filmjén dolgozik, párhuzamosan a Javiera Court és Grace Lazcano rendezte Históricas vágásával.

Miguel Eek Madridban született 1982-ben. 2004-ben végzett dokumentumfilmkészítő szakon a katalán ESCAC-on, majd 2005-ben a helsinki Arcada Politechnikumon. Dokumentumfilmek és tévéfilmek rendezése után 2007-ben Mallorcán saját produkciós céget alapított Mosaic néven. Az első nő (The First Woman, 2020), Coming Soon Last Days (2020), City of the Dead (2019), Life and Death of an Architect (2017) és a Divine Life (2015) dokumentumfilmek rendezője, szövegkönyvírója és producere. Filmjeit több mint 30 nemzetközi filmfesztiválra válogatták be. Többek között a Madridi Filmfesztivál Legjobb forgatókönyvének járó díjat, két alkalommal a Legjobb filmnek járó City of Palma kitüntetést, három alkalommal a Latino, és a Mallorca de Cinema fesztiválon a Legjobb Dokumentumfilmnek és Legjobb forgatókönyvnek járó díjakat is elnyerte.
 

Lars Edman Chilében született és Svédországban nőtt fel, majd visszatért Dél-Amerikába, hogy a Valparaiso Filmiskolában tanuljon. Első filmje, a Toxic Playground (Mérgező játszótér) 6 nemzetközi díjat nyert, több mint 30 fesztiválon vetítették és Európa-szerte több televízió is levetítette. A film befejezése óta Lars újraképezte magát, most beszédterapuetaként dolgozik Észak-Norvégiában. Az Arica a második egész estés dokumentumfilmje. Ebben Lars és rendezőtársa az első filmjükben elkezdett történethez térnek vissza, miután tizenöt évig követték az aricai lakosok életét.

Heddy Honigmann a világ egyik legjobb dokumentumfilmesének számít. Filmjei (rövid- és játékfilmek, rövid és egész estés dokumentumfilmek) az egész világot bejárták, továbbá számos rangos díjat és méltatást kaptak a teljesség igénye nélkül olyan helyeken, mint Toronto, a New York-i MOMA, Párizs, Berlin, Lisszabon, Minneapolis, Barcelona, Madrid, Valencia, Ontario, Utrecht, Graz, Chicago, Berkeley. Több életműdíj kitüntetettje, többek között az IDFA Élő legenda díja (2013), a Dortmund Legjobb dokumentumfilmnek járó kitüntetése (2013), a Hot Docs Kiemelkedő teljesítményért járó díja (2007), a San Francisco-i Filmtársaság Golden Gate Persistence of Vision-díja (2007), a hollandiai Humanista Szervezet J. Van Praag díja (2005) a Theszaloniki Filmfesztivál Dokumentumfilmkészítés művészetéért tanúsított hozzájárulás díja (2004), és a Televíziós Kulturális Filmek Holland Nemzeti Alapja jóvoltából a teljes életművéért odaítélt holland Jan Cassies-díj (2003).

Ai Weiwei (szül. 1957, Peking) nemzetközileg is elismert művész és politikai aktivista. Különösen nagyra tartják erős esztétikai állásfoglalást megfogalmazó munkái miatt, amelyek korunk geopolitikai helyzetére időszerű jelenségként rezonálnak. Ai a művészeti kifejezésmódok széles palettáját használja az építészettől az installációkig, a közösségi médiától a dokumentumfilmekig annak érdekében, hogy a közönség számára társadalmunkat és annak értékeit tanulmányozza. Az Amnesty International 2015-ös Ambassador of Conscience díját, továbbá a Human Rights Foundation kreatív különvéleményt méltató 2012-es Václav Havel díját vehette át. Társadalmi és politikai kérdéseket vizsgáló dokumentumfilmjei, a Disturbing the Peace (2009), a One Recluse (2010), a So Sorry (2012), az Ordos 100 (2012) és az Ai Weiwei’s Appeal ¥15,220.910.50 (2014), rangos filmfesztiválok kitüntetéseit nyerték el. A 2010-es évek közepén több projektjével is reflektált a globális menekültválságra, beleértve a 2017-es Human Flow első egész estés dokumentumfilmjét, amely a 74. Velencei Filmfesztiválon került bemutatásra. Ai jelenleg Berlinben él.