Online lesz megtartva a 17. Verzió 

Idén november 10. és 22. között az online térbe költözik a VERZIÓ teljes programja, így országosan elérhetővé válik Magyarország egyetlen emberi jogi dokumentumfilm fesztiválja. Az ötven film a legizgalmasabb és legaktuálisabb nemzetközi és hazai témákat hozza el, nyitófilmként pedig, Magyarországon elsőként,  a 76 napot, amely a jelenleg is zajló világjárvány epicentrumának korai napjairól ad hiteles tudósítást. A filmek közel két hétig lesznek elérhetőek.

Közelebb egymás valóságához.

Ez a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál idei jelmondata. A jelenlegi digitális fejlődés könnyen elszigeteltté teszi az embert, ezért rendkívül fontos a saját nézőpontból való kilépés képessége, amely lehetővé teszi egymás valóságának felfedezését és megértését. A Verzió célja, hogy az idei ötven dokumentumfilmen keresztül új perspektívákat mutasson be, és segítsen valóságként elfogadni és megérteni egymás életét.

Sarkisova Oxana, a fesztivál igazgatója így fogalmaz: “2020-ra nemcsak úgy fogunk emlékezni, mint a globális kihívások és nagyszabású változások évére, hanem a fáradhatatlan kísérletezés és új szokások időszakára is. Felmérve a járvány kockázatát idén úgy döntöttünk, hogy a Verziót teljes egészében online tartjuk meg. Minden megrázkódtatás ellenére a világ nem állt meg és a dokumentumfilmesek a frontvonalban tesznek azért, hogy rögzítsék az emberiséget érintő változásokat és kihívásokat. Mi mindannyian pedig tovább keressük a lehetőségeket, hogy kapcsolatban maradjunk és tájékozottak legyünk egymásról, hogy megismerjük egymás fájdalmait és örömeit.”


Fotó: 76 nap

Az idei nyitófilm, a 76 nap,a jelenlegi pandémia maradandó korlenyomata, különösen jó példa a dokumentumfilmek reflektív képességére. Hao Wu, Weixi Chen és Anonymous rendezők kendőzetlen és felkavaró bepillantást nyújtanak a járvány kitörésének legkorábbi napjaiba a kínai Vuhanban. Nyers és bensőséges alkotás ez amely rögzíti a betegek és a fronton dolgozó egészségügyi szakemberek a COVID-19 elleni küzdelmét és segítséget nyújt a következő generációknak, akik próbálják majd megérteni ezt a járványt. A film múlt heti európai bemutatója után,  Magyarországon először a Verzión lesz látható.

Ebben az évben a Nemzetközi versenyprogramban, a Diák- és elsőfilmes versenyprogramban és a Magyar versenyprogramban látható filmek mellett az alábbi három meghatározó téma áll majd a fesztivál programjának középpontjában.
Az Antropocén szekció filmjei bemutatják az emberiség környezetre gyakorolt hatását és feltárják az emberi jogok ökológiai dimenzióját. Fókuszban az illegális fakitermelés, az ipari erdőirtás, a vízhez jutás és a természettel összhangban létezés egyedülálló módszerei.
Az igazság nevében szekció fő témái a társadalmi igazságosság, a jogrendszerek sokfélesége és az érdekképviselet formái. Megjelenik benne a sajtószabadság, a tüntetők illegális őrizetbe vétele, korrupciós vizsgálatok és az apartheid rendszer elleni küzdelem.
A Világképtár szekció pedig  válogatás önreflexív dokumentumfilmekből, amelyek feltárják a fényképészet és archív felvételek hatalmát a hiteles narratívák bemutatásában. A világ megismerése élő közvetítéseken, elavult VHS-szalagokon, sajtófotókon és a holokausztot túlélők privát fotóarchívumain keresztül.

A majd két hét alatt a virtuális látogatók a fesztivál honlapján férnek majd hozzá a teljes programhoz, valamint online követhetik a Verzió már jól megszokott egyéb programjait is, mint a közönségtalálkozók és kerekasztal beszélgetések. A nézők egy vagy több filmre is válthatnak majd jegyet, illetve lesznek ingyen elérhető alkotások is. Ezenkívül a megtekintés után szavazhatnak is kedvenceikre, melyek esélyt kapnak a közönségdíj elnyerésére. A fesztivál legjobb emberi jogi dokumentumfilmjének járó díj odaítélésében az érdeklődő diákok is részt vehetnek a 17. Verzió diákzsűri-tagjaként. A felhívás részleteiről bővebben itt tájékozódhatnak.

A fesztivál részletes programja október közepén érkezik.