Nemzetközi diák-és elsőfilmes verseny zsűri

Molnár-Szakács Hajnal

Bio: 

Hajnal Molnár-Szakács a Sundance Intézetben az intézeti támogatásokért felelős igazgató. Ő irányítja az intézet művészprogramjainak átfogó támogatási stratégiafejlesztését, és évente csaknem 4 millió dollárnyi támogatás elosztását felügyeli. Hajnal szakmai tanácsadó nemzetközi filmfesztiválokon, előadói fórumokon és alapítványoknál, aktívan részt vesz szakmai panelbeszélgetésekben, előadóként és zsüritagként is tevékenykedik. Közigazgatási alapdiplomája van az olaszországi SDA Bocconi Közigazgatási Főiskoláról, illetve külkereskedelem és német szakos mesterdiplomája a kanadai Carleton Egyetemről. Jelenlegi funkciója előtt a Sundance Institute dokumentumfilm-programjának támogatási igazgatójaként több mint 200 filmet támogatott, mint például a Csúszópálya (Rend.: Bing Liu), a Kedves kém (Maite Alberdi), a Több mint tábor: A fogyatékosok forradalma (Jim LeBrecht and Nicole Newnham) és a Tűzzel írva ( Rintu Thomas és Sushmit Ghosh). A Sundance Institute előtt Hajnal az Európai Uniónál és a kanadai kormánynál dolgozott. Hajnal ezen felül közösségi és művészettel foglalkozó nonprofit szervezetekkel dolgozik Los Angelesben. Magyarul társalgási szinten beszél.

Event Date & Location: 
Title: 
Intézeti támogatásokért felelős igazgató, Sundance Intézet
Event: 
Molnár-Szakács Hajnal: Hogyan kaphatok támogatást a filmemre a Sundance-től?

Hajnal Molnár-Szakács

Bio: 

Hajnal Molnár-Szakács is the Director of Institute Granting at the Sundance Institute, where she heads up development of a comprehensive funding strategy across the Institute’s Artist Programs and oversees nearly $4M in yearly grants. Hajnal serves as industry advisor for international film festivals, pitch forums and funds, and is an active industry panelist, lecturer and juror. Hajnal holds a MSc in Public Management from SDA Bocconi School of Management in Italy, and a Bachelor of International Business and German from Carleton University in Canada. Prior to this role, as the Film Fund Director at the Sundance Institute Documentary Film Program she supported over 200 films, including Minding the Gap (Dir: Bing Liu), The Mole Agent (Maite Alberdi), Crip Camp (Jim LeBrecht and Nicole Newnham) and Writing With Fire ( Rintu Thomas and Sushmit Ghosh). Prior to joining the Sundance Institute, Hajnal worked for the European Union and the Government of Canada. Hajnal also works with community and arts-based non-profits in LA, and is conversational in Hungarian.

Event Date & Location: 
Title: 
Director of Institute Granting, Sundance Institute
Event: 
Hajnal Molnár-Szakács: How to get your film funded by Sundance

Schwechtje Mihály

Bio: 

Schwechtje Mihály magyar filmrendező, számos díjnyertes kisjátékfilm rendezője. 2020-ban elnyerte a Kortárs Dráma Díjat Az örökség című színpadi művéért. Legutóbbi alkotásaiban a kortárs társadalmi problémák iránt érdeklődik igazán. Az első nagyjátékfilmje, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) az internetes zaklatás fiatal áldozatairól szól. A film szakmai és közönségsiker lett, hazai és nemzetközi díjakat is kapott. 2020-ban a Védelem alatt című dokumentumfilmje elnyerte a Verzió Legjobb Magyar Dokumentumfilm díját. Korábban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanított, ahol a DLA fokozatot is megszerezte. Jelenleg több filmterven is dolgozik és előkészíti következő dokumentumfilmjét is. Az ELTE filmszakon tanít filmrendezést, valamint a freeszfe-n tanuló filmrendező mesterszakos osztály osztályfőnöke. Jelenleg egy TV sorozatot is fejleszt a Canal+ lengyel csatornájánál.

Event Date & Location: 
Event: 
Díjátadó & Zárófilm

Mihály Schwechtje

Bio: 

Mihály Schwechtje is a Hungarian film director who made several award-winning short films before making his first feature-length film. His play, The Legacy, was awarded the Contemporary Hungarian Drama Award (Kortárs Magyar Dráma-díj) in 2020. His recent projects reflect his interest in current social problems. His first feature film, Hope You’ll Die Next Time :), talks about young victims of cyberbullying. The film was professionally and critically acclaimed, gained national and international awards, and was a great success with audiences. In 2020, his feature documentary Give Me Shelter was awarded the Best Hungarian Documentary Film at Verzió. He is a former university lecturer at the University of Theatre and Film Arts in Budapest, having obtained a degree of Doctor of Liberal Arts. He is currently working on several feature film projects, is in pre-production for his next documentary. He teaches film directing at the Eötvös Loránd University; and he is also the head teacher of the film director Master's program at freeszfe. He is currently developing a TV series with Canal+ Poland.

Event Date & Location: 
Event: 
Award Ceremony & Closing Film

Julie Nederkoorn

Bio: 

Julie Nederkoorn 2015-ben kezdett el dolgozni a Movies that Matter (MtM) alapítványnál. Jelenleg a nemzetközi támogatási program koordinátora. A Movies that Matter hisz abban, hogy a kamera hatásos eszköz a társadalmi közöny legyőzésére, ezért filmbemutatókat szervez Hollandiában és filmeket népszerűsít világszerte. Programkoordinátorként Julie irányítja a Movies that Matter ösztöndíjprogramját, illetve képzésekkel és tanácsokkal segíti az emberi jogi filmfesztiválok és hasonló események szervezését Afrikában, Ázsiában, Latin-Amerikában, Kelet-Európában és a Közel-Keleten. Öt évig koordinálta az évente Hágában megrendezett Movies that Matter Fesztivál “Aktivista” szekcióját, amely az egyik legfontosabb versenyprogram emberi jogi jogvédők számára. A nijmegeni Radboud Egyetemen kulturális antropológiából és fejlesztéstudományból szerzett alapdiplomát, majd az utrechti egyetemen konfliktuskutatásból és emberi jogokból mesterdiplomát.

Event Date & Location: 
Title: 
Koordinátor, nemzetközi támogatások, Movies that Matter
Event: 
DocLab Pitching - a projektek bemutatkozása

Julie Nederkoorn

Bio: 

Julie Nederkoorn started working for the Movies that Matter (MtM) Foundation in 2015. She currently coordinates the International Support program. Based on the belief that the film camera is a powerful weapon against social indifference, MtM organizes film screenings in the Netherlands and promotes film screenings worldwide. As program coordinator, Julie manages the grant program and gives training and advice on setting up human rights film festivals or related events in Africa, Asia, Latin America, Eastern Europe and the Middle East. For five years she coordinated Activist (one of the main competition programs about human rights defenders) at the annual MtM Festival in the Hague. She obtained a BSc in Cultural Anthropology and Development Studies at Radboud University Nijmegen, and a MA degree in Conflict Studies & Human Rights at Utrecht University.

Event Date & Location: 
Title: 
Coordinator of the International Support program, Movies that Matter
Event: 
DocLab Pitching - Presentation of the participants

Vincze Teréz

Bio: 

Vincze Teréz magyar filmkritikus, a filmelmélet professzora. 1999 óta a Metropolis filmelméleti és filmtörténeti folyóirat szerkesztője. 2002 óta tanít az ELTE filmelmélet és filmtörténet szakán, ugyanezen az egyetemen 2009-ben szerzett doktori fokozatot. Filmmel kapcsolatos tanulmányai angolul, németül, olaszul, csehül, szlovákul és koreaiul is megjelentek tanulmánykötetekben és folyóiratokban. Első könyve (Szerző a tükörben: Szerzőiség és önreflexió a filmművészetben) 2013-ban jelent meg magyarul. Számos európai és ázsiai filmfesztivál zsűrijének volt tagja. 2000. óta tagja az International Federation of Film Critics (FIPRESCI) magyar tagozatának.

Event Date & Location: 

Teréz Vincze

Bio: 

Teréz Vincze is a Hungarian film critic and professor of film studies. She has been editor of the Hungarian quarterly journal of film theory and film history, Metropolis, since 1999. She has taught film studies at the Department of Film Studies of ELTE University since 2002, and received her PhD degree at the same university in film studies in 2009. Her film-related studies have been published in English, German, Italian, Czech, Slovak and Korean, in edited books and film journals. Her first book (Author in the Mirror: Auteurism and Self- Reflexivity in Cinema) was published in 2013, in Hungarian. She has served as a juror on numerous international film festival juries in Europe and Asia, and has been a member of the Hungarian section of the International Federation of Film Critics (FIPRESCI) since 2000.

Event Date & Location: 

Giedre Žickyte

Bio: 

Giedre Žickyte litván filmrendező és producer. A Vilniusi Művészeti Akadémián vizuális művészetből szerzett mesterdiplomát. Első dokumentumfilmje, a Baras (2009) a litván nemzeti filmdíjak közül a legjobb televíziós film díját nyerte. Első egész estés dokumentumfilmjét, How We Played the Revolution (2011) címmel, számos nemzetközi filmfesztiválra beválogatták, és a legjobb balti államok-beli film díját kapta a vilniusi nemzetközi dokumentumfilm-fesztiválon 2012-ben. A Master and Tatyana (2014) négy nemzetközi filmdíjat nyert, köztük a legjobb rendezés díját.

Event Date & Location: 
Title: 
Rendező
Film Reference: 
Mester és Tatyána
Event: 
Archív effektus: Talált felvételek és fotográfia a dokumentumfilmben

Giedre Žickyte

Bio: 

Giedre Žickyte is a Lithuanian film director and producer. She graduated with a MA in visual arts from Vilnius Art Academy in 2007. Her first documentary, Baras (2009), won the best TV film award at the Lithuanian National Film Awards. Her first feature documentary, How We Played the Revolution (2011), was selected to many international film festivals, and received first prize as the best Baltic States’ film at the Vilnius International Documentary Film Festival in 2012. Master and Tatyana (2014) won four national cinema awards, including the award for best directing.

Event Date & Location: 
Title: 
Director
Film Reference: 
Master and Tatyana
Event: 
The Archive Effect: Found Footage and Photography in Documentary Cinema

Oldalak

Feliratkozás Nemzetközi diák-és elsőfilmes verseny zsűri csatornájára