Szombathely - Agora Savaria Filmszínház

Immár második alkalommal ad otthont az AGORA Savaria Kulturális és Médiaközpont tagegységeként működő Savaria Filmszínház, közelebbről a mozi kamaraterme a VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál szombathelyi, kétnapos szatellit eseményének. Az idén 20. szülinapját ünneplő fesztivál, a korábbi évek programjához hasonlóan két témára zoomolva várja a mozgóképes műfaj helyi követőit Szombathelyen.

Egyrészt felemelő és viharos portrét ismerhetünk meg a kortárs művészeti világból az “Apolonia, Apolonia” film kockáin keresztül (a tavalyi vetítéssorozat egyik legnépszerűbb darabjához, a “KIM” című alkotásához kapcsolódva). Másrészt olyan társművészeti eszköztárral elbeszélt, múltfeldolgozással foglalkozó mozikat láthatunk közelebbről mint a romaholokausztot tematizáló, mozgásszínházi előadás létrejöttét követő “Habiszti” vagy az animációs betéteket archív anyagokkal kombináló “Mindhalálig” esetében, amely a negyvenes évekbeli katolikus egyházi személyek kétarcú szerepvállalását tárja elénk.

A program a Verzió Fesztivál és a Szabad Terek hálózat közös eseményeként valósul meg.

Regisztráció

(A helyek száma korlátozott, ezért köszönjük, ha élsz az előzetes regisztrációval.)

November 24. - Képekben elbeszélt 1944

18.00 - Habiszti – Csak azért is! (Habiszti – Just because!

19.15 - Mindhalálig (Until Death)

November 25. - Önfelszabadítók: sorsok a művészeti világból

18.00 - Apolonia, Apolonia

 

 

Helyszín:

AGORA Savaria Filmszínház  – 9700 Szombathely, Mártírok tere 1.

 

Szervezés:

A Verzió Dokumentumfilm Fesztivál csapatával együtműködve Salamon Júlia kulturális munkás, kurátor – Szabad Terek hálózata, Szombathely

 

Regisztráció:

https://forms.gle/FGT6LoTfaFZjo36o6 

(A helyek száma korlátozott, ezért köszönjük, ha élsz az előzetes regisztrációval.)

 

Jegy:

A vetítések 800 forintos helyszínen váltott belépőjeggyel látogathatók.

 

A Szabad Terek hálózatról bővebben itt:

https://szabadterek.hu 

https://www.facebook.com/szabadterek