Apolló mozi
A 11. Pécsi Verzió helyszíne
November 10-14.
Az “Apollo Projectograph” 1912-ben nyílt meg, Pécs első állandó mozijaként, az ország első kifejezetten mozinak épült hangosfilm-színházaként kezdte pályafutását. Az ezredfordulót követő hiátus után 2004-től már jelentősen átalakítva, jelenlegi funkciójában, a régió egyetlen művészmozijaként tárta kapuit újra, 2014-től pedig szabad, független, közhasznú, helyi nonprofit alapítványként gondozzuk. Ez idő alatt a város egyik közkedvelt, alternatív kulturális pontjává nőtte ki magát.
A mozi mint szemléletformáló a kultúraközvetítésen túl korunk gazdasági, ökológiai és a társadalmi problémáinak közbeszédbe emeléséért is felelősséget kell vállaljon. Dolga a szórakoztatáson kívül, hogy alternatívákat, új nézőpontokat mutasson, hogy segítse a kritikus gondolkodást és a filmművészet eszközeivel járuljon hozzá a jelenlegi társadalmi rend megkérdőjelezéséhez és lehetséges, szebb világok elgondolásához.
Eseményeinkkel, találkozóinkkal valódi párbeszédnek igyekszünk teret adni. A diskurzus nem csak információcsere: erősíti a szolidaritást, segítséget nyújt társadalmi jelenségek, egyenlőtlenségek, igazságtalanságok okainak megértésében, az elnyomás viszonyrendszereinek feltárásában, közösségteremtő ereje van — essék szó a kisebbségek vagy a nők elnyomásáról, a természet kizsákmányolásáról. Ezeket a témaköröket évtizedek óta kiemelt figyelemmel kezeljük a moziműsor összeállításakor.
Programunk mindig önálló szerkesztői válogatás eredménye, döntéseinkbe senki sem szól bele. Európai arthouse hagyományok szerint filmjeink nemzetközi fesztiválokon bizonyítanak, prominens rendezők kiemelkedő alkotásai, illetve hazai filmesek meghatározó művei. Kínálatunk aktuális dokumentumfilmekkel, művészeti ismeretterjesztő alkotásokkal és a filmvilág legtávolibb országainak darabjaival kiegészülve válik teljessé.
A Pécsi Verzió szervezésében az Apolló Mozi partnere a 2021-es évben, az Emberség Erejével Alapítvány.
Az Apolló az Europa Cinemas Network az Art-Mozi Egyesület és a Mozisok Országos Szövetsége tagja.
November 10. (szerda)
16.00 A jövő gyermekei
17.30 Changemakers: a jövő formálói műhelysorozat—workshop
szervező: Emberség Erejével Alapítvány
helyszín: Tarfik lokál
Nem tetszik valami? Gyere el! Van ötleted, hogyan lehetne inkább? Mondd el! Nem tudod, hogyan lehetne változtatni? Találjuk ki együtt!
A film utáni műhelybeszélgetésre olyan fiatal aktivistákat, aktív fiatalokat várunk, akik szeretnének lépni a jövőjükért, a közösségért, vannak ötleteik, hogy mit lehetne tenni, amitől a város vagy akár az ország is klasszabb hely lenne. A beszélgetés során ötleteket gyűjtünk, hogy alapítványunk mivel és hogyan tudná segíteni a fiatalokat terveik megvalósulásában, egy diákoknak szóló pályázat mit tudna nyújtani, milyen formában tudná a leginkább támogatni a tenni vágyó közösségeket és aktivistákat.
November 11. (csütörtök)
17.00 Anyáim története
18.15 Résnyire: szabadulószoba az előbújásról
Történt már veled olyan, hogy észrevetted valakin a környezetedben, hogy feszeng, szorong, bezárkózik, mintha valamit titkolnia kéne? Ismersz olyat, aki küzd az előbújás gondolatával, de nem tudja kihez fordulhat segítségért? Sose igazán értetted, mi is az a coming out, és mi olyan nehéz benne?
A vetítés után próbáld ki az Emberség Erejével szabadulószobáját, hogy betekintést nyerj az előbújással kapcsolatos dilemmák és félelmek körébe, és segíts kiszabadulni a szekrénybe zárt hősünknek!
19.30 Tűzzel írva
November 12. (péntek)
18.00 Dívák
19.30 Közönségtalálkozó és beszélgetés
A vetítés után Rumann Gábor filmalkotó és oktató beszélget Kőrösi Mátéval a film rendezőjével és zeneszerzőjével, Bartha Márkkal.
18.00 Instrukciók túléléshez
20.00 A félelem nyomában
November 13. (szombat)
17.00 Beiskolázva
18.30 Magyarországi viszonyok az oktatásban
Van egy elavult iskolarendszer, ami (járvány) kényszerből modernizálódik. A tantestületekben egyaránt ott vannak, a poroszos rendszer képviselői és a finn modell csodálói. A tanterv, a tankönyv központilag kijelölve, miközben kompetenciát kellene fejleszteni nagyon különböző hátterű gyerekeknek. Ebbe csöppenek bele a lelkes fiatal pedagógusok. Felkészít erre az egyetem?
Csovcsics Erika korábbi iskolavezető, iskola-csináló beszélget két végzős pedagógus hallgatóval, Arató Szonjával és Sütő Ramónával.
18.30 Kurázsi
20.15 Ezer olyan lány, mint én
November 14. (vasárnap)
16.15 Elveszett sziget
JEGYÁR: 750 Ft / vetítés
7621 Pécs, Perczel Miklós u. 22.
Tel.: +36-30- 654-1719
https://www.apollopecs.hu/mozi/
apollopecs@gmail.com