Vendégek

Christine Camdessus

Christine vállalati jogászként és filmfinanszírozási szakértőként dolgozott, majd 2001-ben megalapította saját produkciós cégét, ALEGRIA PRODUCTIONS néven. Eddig több mint 60, világszerte forgalmazott kreatív dokumentumfilmet gyártott, például: Pakistan Zindabad; The Vatican's Lost War?; Five Broken Cameras (rendezte: Emad Burnat és Guy Davidi; Sundance 2012 Legjobb rendezés, Oscar-jelölés 2013, Nemzetközi Emmy-díj 2013); Divided Korea; The Wonderful Kingdom of Papa Alaev; Erdogan, the Making of a Sultan; One Day in Tehran és Forman versus Forman (Cannes Classics, 2019 május). Christine a berlini NIPKOW zsűri elnöke; 2014 és 2018 között a francia televíziós producerek szakszervezete, az USPA alelnöke, 2018 júniusa óta a FIPADOC ügyvezetője és művészeti igazgatója.

Bio
Ügyvezető és művészeti igazgató, FIPADOC (Franciaország)

Chilton Flóra

Chilton Flóra a Budapesti Metropolitan Egyetemen végzett filmoperatőr mesterszakon. Egyik operatőre volt az Ernelláék Farkaséknál című nagyjátékfilmnek, mely Karlovy Varyban elnyerte a Kristály Glóbuszt. Jelenleg független rendezőként dolgozik.

Bio
Rendező - Még emlékszem
Q&A
november 10. 16:00
Még emlékszem
Ketten

Dobray György

Dobray György (szül. 1942, Budapest) 1965-ben végzett a Film Akadémia Filmművészeti tanszékén. A Magyar Televízió megbízásából készített dokumentumfilmet, ismeretterjesztő filmet és filmadaptációt, a Magyar Filmprodukciós Vállalat számára pedig fikciós filmeket. Jelenleg dokumentum- és tévéfilmeken, valamint egy fikciós filmen dolgozik. 2010-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki.

Bio
Rendező - Ketten
Q&A
november 10. 16:00
Még emlékszem
Ketten

Rami Farah

Rami Farah szír előadóművész és filmkészítő, 1980-ban született Damaszkuszban. A damaszkuszi Színművészeti Főiskolán tanult táncot, majd Franciaországban és Dániában számos kortárs film- és táncművészeti képzésen, illetve műhelymunkán vett részt. Miután 2007-ben diplomát szerzett az Arab Intézetben, a Golán-fennsíkról Csönd címmel 35 perces dokumentumfilmet készített. Rami első egész estés filmje, az Egy szír tragédia komédiása 2019-ben az IDFA-n került bemutatásra.

Bio
Q&A
november 12. 20:45
Q&A
november 13. 18:30

Ivana Formanová

Ivana Formanová 2013 óta foglalkozik filmfesztiválok, kiállítások és kulturális események szervezésével Csehországban és külföldön egyaránt. 2015 óta az Academia Film Olomouc (AFO) nemzetközi tudományos film fesztivál 4Sceience elnevezésű szakmai szekcióját vezeti. Jelenleg a dokumentumfilmek alternatív terjesztési projektje, a KineDok menedzsere, amely a prágai székhelyű Dokumentumfilm Intézet egyik tevékenységi köre.

Bio
KineDok menedzser (Csehország)

Marek Gajczak

Az 1966-ban született Marek Gajczak operatőr és filmrendező. A łódzi filmiskola operatőr szakán végzett. Elvégzett egy operatőri mesterkurzust is egy budapesti workshopon. 2006-ban debütált rendezőként és forgatókönyvíróként az Under the Surface című játékfilmmel. Azóta dolgozott a TVN-nek és a lengyel televítiónak. Több tucat dokumentumfilmet rendezett, jelenleg fényképészként és dokumentumfilm-rendezőként dolgozik.

Bio

Tone Grøttjord-Glenne

Tone Grøttjord-Glenne rendezőként és producerként már több mint 20 dokumentumfilm elkészítésén dolgozott. A Sant & Usant Documentary Film 2005-ös megalapításával Norvégia egyik legerősebb produkciós irodáját hozta létre, amely világos, nemzetközi jövőképet határoz meg filmjeinek.

Bio
Film+Beszélgetés
november 12. 15:45

Gyimesi Anna

Gyimesi Anna 1985-ben született Budapesten. Orvosi diplomát szerzett 2011-ben, ezután fordult az érdeklődése a filmkészítés felé. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2019-ben diplomázott film-és televíziórendezőként, a DocNomads dokumentumfilm-készítő mesterképzésen pedig 2021-ben kapta meg dokumentumfilm-rendező művész diplomáját. Örökség című vizsgafilmjét a brüsszeli Luca School of Arts-on készítette. 

Bio
Rendező - Örökség

Halász László

Halász László Magyarországon dolgozó operatőr és dokumentumfilm-rendező. 2012 óta a Zöld Pók Alapítvány tagjaként részt vett számos videóprojekt elkészítésében civil szervezetek számára. Munkáiban a társadalom szélére sodródott csoportok és egyének történetére összpontosít. Operatőrként Bihari László Nem szegényeknek való vidék és Haragonics Sára Szia Sári! című filmjeiben dolgozott, valamint videóklipeket készített a Várkonyi Csibészek nevű zenei formációnak. Az Ezt levezekelni nem lehet az első rendezése.

Bio
Q&A
november 12. 18:00

Tuija Halttunen

Tuija Halttunen finn dokumentumfilmkészítő, aki már több mint 20 éve dolgozik a filmiparban. Szomszédok című filmjét 2013-ban Prix Europa-díjjal, míg State of Mind rendezését 2007-ben állami minőségi díjjal jutalmazták. Rövid dokumentumfilmje, a Menny és Föld az 1995-ös Tamperei Filmfesztivál fődíját nyerte el. 2010 és 2015 között a Finnországi Művészeti Promóciós Központ regionális művészeként dolgozott.

Bio
Rendező - Felhőcsinálók

Christine Hanberg

Christine Hanberg Sorgenfriben született 1993-ban, ígéretes fiatal dokumentumfilm-rendező. 2016-ban alapította produkciós cégét CH FILM OG FOTO néven. A European Film College-ban tanult 2019-ben, 2025-ben fogja befejezni alapszakos képzését televíziós és médiaprodukció szakon a DMJX dán újságíró- és médiaiskolában. Christine ezen felül a New York-i Filmakadémián és a Station-Next dán ifjúsági kollégiumban is tanult. A bátyám története az első filmje, amelyet Cille Hannibal rendezővel közösen készített. Christine jelenleg TRINE című filmjén dolgozik, amelyet 2022-ben mutatnak be.

Bio
Társrendező - A bátyám története
Q&A
november 13. 18:30

Salomé Jashi

Salomé Jashi Tbilisziben, Grúziában született 1981-ben. Újságírást tanult, azután riporterként dolgozott éveken keresztül. 2005-től a British Council ösztöndíjával a Londoni Egyetem Royal Holloway intézetében tanult dokumentumfilm-készítést. A naplemente kápráztató fénye (The Dazzling Light of Sunset) című filmje fődíjat nyert a Visions du Réel fesztivál Regard Neuf versenyében, valamint a ZagrebDox, a Jih.lava IDFF, a Valdivia IDFF, és más fesztiválokon is sikerrel szerepelt. Egy korábbi munkája, a Bakhmaro (2011), fiatal dokumentumfilmes tehetségeknek járó különdíjat kapott a DOK.Leipzigen, és a legjobb közép- és kelet-európai dokumentumfilmnek járó díjat a Jih.lava dokumentumfilm fesztiválon. Salomé két filmgyártó cégnek is alapítója, a Sakdoc Filmnek, illetve a Microcosmos-nak; mindkettő művészi igényű dokumentumfilmeket és játékfilmeket készít. 2017-ben Nipkow ösztöndíjat, 2020-ban DAAD-ösztöndíjat kapott. A naplemente kápráztató fénye című filmjét 2019-ben vetítette a Verzió.

Bio
Rendező - Kertrendezés

Kádár Hanna

Kádár Hanna Sára 26 éves. 2020-ban kezdte el a DOKMA mesterszakot, idéntől a szlovák VSMU tanulója, dokumentumfilm-rendező szakon. A Szuterén lakóit egy szervezet önkénteseként ismerte meg, és azóta is szívesen tölti velük a délutánjait.

Bio
Rendező - Szuterén

William Johansson Kalén

William Johansson Kalén rendezőként, szerkesztőként, operatőrként és vágóként 2006 óta számos dokumentumfilm, dokumentumfilm-sorozat és televíziós program elkészítésében vesz részt. 2009-ben társrendezője volt a díjnyertes Toxic Playground dokumentumfilmnek, majd 2015-től producerként kezdett dolgozni, és a Laika Film & Television társtulajdonosa lett. Jelenleg producere több készülő Laika produkciónak is, valamint egy, építészetről szóló dokumentumfilmnek, amelyet 2022 elején mutatnak majd be. A Cold Case Hammarskjöld című dokumentumfilm, valamint a Beauty And The Dogs és a The Man Who Sold His Skin játékfilmek társproducere volt. A 2021 tavaszán bemutatott jordán fikciós Farha svéd producere.

Bio
Rendező - Arica
Q&A
november 12. 18:15

Firouzeh Khosrovani

Firouzeh Khosrovani Teheránban született, de Olaszországba költözött, hogy a brérai Szépművészeti Akadémián folytathasson művészeti tanulmányokat. 2002-ben diplomázott, majd visszatért Iránba, ahol újságírói MA képesítést szerzett. Jelenleg Teherán és Róma között ingázik. Első dokumentumfilmje, az Életvonat (2004), játékterápiával foglalkozik, amelyet a bami földrengés traumatizált gyermektúlélői számára biztosítottak. A 2007-es rendezésű Rough Cut Teherán kirakataiban kihelyezett, megcsonkított manökenbábukról szóló filmjével tizenhárom nemzetközi filmfesztivál díját hozta el. Legutóbbi munkája, a Fest of Duty, két tizenéves lány felnőtté válását követi nyomon nyolc évvel a vallási beavatásukat (Fest of Duty) követően. A film 2014-ben elnyerte az IDFA OXFAM díját.
 

Bio

Shoshi Korman

Shoshi a Cinephil fesztivál- és marketingigazgatója, aki fesztivál-, bemutató- és díjátadó-kampányokkal foglalkozik. A Cinephil egy nemzetközi kereskedő és tanácsadó cég, amely dokumentumfilmek nemzetközi forgalmazására, vetítésére és finanszírozására köt üzleteket szerte a világon a rendezők és producerek képviseletében. Ismert arról, hogy különleges és díjnyertes filmeket forgalmaz, emellett stratégiai tanácsadóként és társproducerként is működik. Shoshi a közelmúltban olyan filmekkel dolgozott, mint a Sundance Fesztivált nyert FLEE Jonas Poher Rasmussen rendezésében és Az elnök (President) Camilla Nielssontól, Alexander Nanautól a 2019-es Verzión is bemutatott Colectív, Victor Kossakovsky Gunda című filmje, vagy a Ross fivérektől a Bloody Nose, Empty Pockets.

Bio
Fesztivál- és marketingigazgató, Cinephil (Izrael)

Kőrösi Máté

Kőrösi Máté Budapesten született 1992-ben. Az ELTE film szakának elvégzése után a Színház- és Filmművészeti Egyetemen diplomázott dokumentumfilm-rendezőként. ELTE-s tanulmányai alatt több fikciós rövidfilmet készített, többek között a Szuper (2015) című kisfilmet, amit számos rövidfilmes fesztiválon vetítettek Magyarországon. Az elmúlt években az első egész estés dokumentumfilmjén, a Dívák-on dolgozott, ami az HBO Europe és a Makabor Studió gyártásában készült el.

Bio
Rendező - Dívák
Q&A
november 11. 21:15

László Sára

László Sára a Színház- és Filmművészeti Egyetemen diplomázott filmrendezőként, valamint egy egyéves produceri tréninget is elvégzett a párizsi ESRA filmiskolában. A Campfilm produkciós cégnek társalapítója volt 2007-ben, azóta producerként dolgozik. A Campfilm produkciói társadalmi ügyekkel foglakoznak, miközben nagy hangsúlyt fektetnek a minőségi filmnyelvi megoldásokra. Filmjeik hazai és nemzetközi fesztiválokon is sikerrel szerepelnek. László Sára az Eurodoc, a Nipkow Programme, az EAVE és a DokIncubator alumnája, 2019-ben támogatást nyert a Sundance Intézettől. 2018-ban szerzett DLA fokozatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Bio
Producer

Ruud Lenssen

Ruud Lenssen független dokumentumfilm-készítő. A Rotterdami Filmakadémián tanult 2007 és 2010 között, valamint Belgiumban a LUCA Művészeti Iskolában 2013 és 2016 között. Dokumentumfilmjeiben a társadalmi vonatkozású témákat ötvözi egyéni stílusvilágával.

Bio
Q&A
november 13. 16:15

Juliette Menthonnex

Juliette Menthonnex 1994-ben született. Akárhol című rövidfilmje után 2018-ban a Lausanne-i Művészeti és Design Egyetemen (ECAL) szerzett BA fokozatot film szakon. Jelenleg a DocNomads dokumentumfilm-rendező képzésének keretében végez tanulmányokat.

Bio
Rendező - A tegnap emléke

Nevena Milašinović

A Lightdox csapatának tagjaként Nevena felügyeli a filmterjesztést és -eladást Közép- és Kelet-Európában, Ázsiában, Latin-Amerikában és Afrikában. Kihívás volt ezeket az ígéretes és izgalmasan fejlődő piacokat kiismernie, amelyek kreatív és innovatív világokba nyújtanak bepillantást. Festészetet tanult a banja lukai művészeti akadémián Bosznia-Hercegovinában, és mesterszakos diplomát szerzett díszlettervezésből a brnói Janáček Zenei és Előadóművészeti Akadémián. Nevena 2015 óta foglalkozik dokumentumfilmek eladásával és terjesztésével, különösen az online lekérhető videókra és a fesztiválokra koncentrálva.

Bio
 

Molnár-Szakács Hajnal

Hajnal Molnár-Szakács a Sundance Intézetben az intézeti támogatásokért felelős igazgató. Ő irányítja az intézet művészprogramjainak átfogó támogatási stratégiafejlesztését, és évente csaknem 4 millió dollárnyi támogatás elosztását felügyeli. Hajnal szakmai tanácsadó nemzetközi filmfesztiválokon, előadói fórumokon és alapítványoknál, aktívan részt vesz szakmai panelbeszélgetésekben, előadóként és zsüritagként is tevékenykedik. Közigazgatási alapdiplomája van az olaszországi SDA Bocconi Közigazgatási Főiskoláról, illetve külkereskedelem és német szakos mesterdiplomája a kanadai Carleton Egyetemről. Jelenlegi funkciója előtt a Sundance Institute dokumentumfilm-programjának támogatási igazgatójaként több mint 200 filmet támogatott, mint például a Csúszópálya (Rend.: Bing Liu), a Kedves kém (Maite Alberdi), a Több mint tábor: A fogyatékosok forradalma (Jim LeBrecht and Nicole Newnham) és a Tűzzel írva ( Rintu Thomas és Sushmit Ghosh). A Sundance Institute előtt Hajnal az Európai Uniónál és a kanadai kormánynál dolgozott. Hajnal ezen felül közösségi és művészettel foglalkozó nonprofit szervezetekkel dolgozik Los Angelesben. Magyarul társalgási szinten beszél.

Bio
Intézeti támogatásokért felelős igazgató, Sundance Intézet

Uwe-Lothar Müller

 

Uwe-Lothar Müller 1997-ben kezdett el az ARTE televízió riportereként dolgozni. Négy évig az ARTE Info szerkesztőségvezetője és az információs műsorok főszerkesztő-helyettese volt. 2009-től az ARTE Reportage főszerkesztő-helyettese.

Bio
Főszerkesztő-helyettes, ARTE Reportage
DocPro
november 10. 16:00 - 17:30

Julie Nederkoorn

Julie Nederkoorn 2015-ben kezdett el dolgozni a Movies that Matter (MtM) alapítványnál. Jelenleg a nemzetközi támogatási program koordinátora. A Movies that Matter hisz abban, hogy a kamera hatásos eszköz a társadalmi közöny legyőzésére, ezért filmbemutatókat szervez Hollandiában és filmeket népszerűsít világszerte. Programkoordinátorként Julie irányítja a Movies that Matter ösztöndíjprogramját, illetve képzésekkel és tanácsokkal segíti az emberi jogi filmfesztiválok és hasonló események szervezését Afrikában, Ázsiában, Latin-Amerikában, Kelet-Európában és a Közel-Keleten. Öt évig koordinálta az évente Hágában megrendezett Movies that Matter Fesztivál “Aktivista” szekcióját, amely az egyik legfontosabb versenyprogram emberi jogi jogvédők számára. A nijmegeni Radboud Egyetemen kulturális antropológiából és fejlesztéstudományból szerzett alapdiplomát, majd az utrechti egyetemen konfliktuskutatásból és emberi jogokból mesterdiplomát.

Bio
Koordinátor, nemzetközi támogatások, Movies that Matter
DocLab
november 12. 18:00 - 20:00

Camilla Nielsson

Camilla Nielsson Fulbright ösztöndíjasként a New York-i Egyetem Tisch Művészeti Iskolájában és a New York-i Egyetem Antropológia tanszékén dokumentumfilmkészítést és vizuális antropológiát tanult 1997 és 2000 között. A Jó reggelt, Afganisztán (2003), a Durga (2004), és a Darfúri gyerekek (2005) dokumentumfilm trilógiájában a gyerekek jogaiért állt ki, a Cities on Speed sorozatban pedig a Mumbai Disconnected (2009) című rendezése szerepelt. Yael Bartana izraeli videóművésszel a We Will Be Strong in Our Weakness (Berlinale 2011, Velencei Biennale 2011) trilógián és a Demonstrators (2011) című filmeken dolgoztak közösen a Re:Constructed Landscapes elnevezésű kiállításra. Nielsson első egész estés dokumentumfilmjét, a Demokraták-at (2014), több mint 80 filmfesztiválon vetítették le, 20 díjat és jelölést kapott, beleértve 2015-ben a Tribeca Filmfesztivál és a Nordic Panorama Legjobb dokumentumfilmnek járó díjait.
 

Bio
Rendező - Az elnök
Online @ verzio.org

Oláh Kata

Oláh Kata rendező és producer. Néhány évvel ezelőtt a rendezés felé fordult a figyelme, filmjei számos hazai és nemzetközi díjat nyertek. Első, egész estés filmje, A bármicvó fiúk 2018-ban PRIX EUROPA jelölést kapott. 2019-ben a Magyar Filmakadémia Couture Behind the Iron Curtain című tévés dokumentumfilmjéért a Legjobb vágónak járó díjjal tüntette ki. A Mignon című filmjéért a BIDF Legjobb dokumentum rövidfilmjének járó díját vehette át. A világjárvány ideje alatt forgatott Zuniverzum rövidfilmjét az HBO GO megvásárolta. Legutóbbi dokumentumfilmje a Digitális nomádom.

Bio

Aliaksei Paluyan

Aliaksei Paluyan 1989-ben született Belaruszban. 2012-ben Németországba költözött, ahol a kasseli Művészeti Akadémián játék- és televíziófilm-rendezést tanult. 2019-es rövid fikciós drámája, Az öröm tava, német-belarusz-spanyol koprodukcióban készült, Clermont-Ferrand-ban mutatták be, számos nemzetközi fesztivál díjazottja volt, és 2020-ban a 33. Európai filmdíj Európai rövidfilm díjára, valamint a 2021-es Oscar-díjra is jelölték. Első egész estés dokumentumfilmje a Kurázsi.

Bio
Rendező - Kurázsi

Leena Pasanen

Leena Pasanen a nyomtatott sajtóban kezdte a karrierjét újságíróként, majd 1993-ban csatlakozott a YLE finn műsorszolgáltató társasághoz, ahol riporterként, politikai kommentátorként, televíziós bemondóként, illetve a YLE TV1 csatorna dokumentumfilmes részlegének vezetőjeként dolgozott. 2000-ben a YLE Teema programigazgatója lett, és a kulturális, tájékoztató és fikciós műsorokért felelt. 2005 novemberétől az Európai Dokumentumfilm Hálózat (European Documentary Network, EDN) igazgatójaként dolgozott. 2011 és 2014 között a budapesti Finn Intézetet vezette, valamint kulturális attaséként szolgált a Finn Nagykövetségen. 2015 és 2019 között Lipcsében dolgozott a DOK Leipzig filmfesztivál fesztiváligazgatójaként. 2020 januárjától a bolognai Biografilm Fesztivál igazgatója. Rendszeresen vesz részt szakértőként, tutorként és oktatóként különböző szakmai szervezetek (EDN, Discovery Campus, EURODOC és Television Business School) oktatási programjain. Board memberként szolgált az IDFA Forumon, számos fesztiválon zsűrizett, köztük a Sundance-en és az IDFÁ-n.

Bio
Fesztiváligazgató, Biografilm Fesztivál (Olaszország)

Anita Rehoff Larsen

Anita Rehoff Larsen norvég producer, 2010 óta dolgozik együtt norvég és nemzetközi rendezőkkel. Tone Grøttjord-Glenne-nel közösen tulajdonolják a Sant & Usant produkciós céget. Támogatott filmjeik között Anita számos díjnyertes filmnek volt a producere, és Oscar-díjra is jelölték. Filmes tanulmányait az Egyesült Királyságban végezte, nemzetközi producerré az Európai Tanács a doktorjelöltekért és a fiatal kutatókért (EURODOC) segítségével válhatott. Producerként legújabb filmje a Corinne van der Borch és Tone Grøttjord-Glenne rendezte Sisters on Track, amelyet a CPH:DOX és Tribeca fesztiválokon mutattak be 2021-ben, és amely a Netflixen került a szélesebb nyilvánosság elé. Valamint producere volt a Victor Kossakovsky rendezésében készült, 2020-ban a Berlinálén bemutatott és Oscar-díjra felterjesztett Gunda című filmnek, amely 40 országban került filmszínházi forgalmazásra. A produkciós cég idén Tone Grøttjord-Glenne rendező Minden, ami én vagyok című munkájával vesz részt a Verzió Filmfesztivál nemzetközi versenyében.

Bio

Andreas Rocksén

Andreas Rocksén producer, rendező és oknyomozó újságíró. 2008 óta vesz részt az Arica kontra Boliden projektben. A Laika Film & Television filmes vállalat alapítója. Filmjeit nemrégiben Cannes-ban, Velencében, az IDFA-n, a Sundance-en és Torontóban mutatták be, két filmjét pedig, amelyeknek producere illetve társproducere volt, Oscar díjra jelölték.

Bio
Producer - Arica

Anna Shevchenko

Anna Sevcsenko a Film New Europe projektmenedzsere. A Film New Europe az egyik legjelentősebb információs bázis a filmproducerek, fesztiválszervezők és filmvásárlók számára Európában. Támogatói a Creative Europe - MEDIA program, valamint a régió tizennyolc országának legnagyobb filmes intézményei. Világszerte 18 ezer filmszakember fizet rá elő. Az FNE hírlevele NAPONTA jelenik meg világszerte. Európa legsikeresebb filmszakembereinek hálózatához itt csatlakozhat: www.filmneweurope.com

Bio
Projektmenedzser, Film New Europe

Shiri Zsuzsa

Shiri Zsuzsa szociológát és történelmet tanult az ELTÉ-n, a Tel Aviv-i Egyetemen szerzett MFA diplomát. 1992 óta él Izraelben, 2003 óta dolgozik újságíróként. 2006-tól a Kossuth Rádió izraeli tudósítója volt. 2011 óta az MTVA izraeli tudósítója. 

Bio

Simó Ibolya

Simó Ibolya 1984-ben született a romániai Székelyudvarhelyen. A kolozsvári Sapientia Egyetem fotó-, film- és médiatudományi szakon szerzett filmrendező diplomát. Jelenleg a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanul Dokumentumfilm-rendező művész mesterszakon, Almási Tamás és Kékesi Attila osztályában.

Bio

Nebojša Slijepčević

Nebojša Slijepčević számos kreatív dokumentumfilm rendezője (Srbenka, Szerelem gengszter, Something About Life, Real Man’s Film, In 4 Years, Of Cows and People). Filmjeit számos nemzetközi fesztiválon díjazták, a Szarajevói Filmfesztiválon négyszer kapott díjat. Legutóbbi dokumentumfilmjét, a Srbenkát, Európai Filmdíjra jelölték. 2019-ben Nebojsa megkapta a Vladimir Nazor-díjat, amely a horvát Kulturális Minisztérium minden évben a legjelentősebb filmnek adományoz. Nebojsa előadó a zágrábi Drámaművészeti Akadémián.

Bio

Marc Smolowitz

Marc Smolowitz rendező, producer és gyártásvezető, három évtizedes filmes és média üzleti tapasztalattal a háta mögött már több mint 50 sikeres független film alkotásában vett részt különböző minőségében a szórakoztató iparban. A számos elért érdemei között szerepel filmjeinek megjelenése az olyan neves fesztiválokon, mint Sundance, Berlin, Velence, Tribeca, Chicago, Palm Springs, SF FILM, AFI Docs, IDFA, DOC NYC, CPH: DOX, Tokyo, Melbourne, Viennale, Krakkó, Jeruzsálem, és még sok más. 13th Gen néven alapított filmes vállalata széles körben dolgozik együtt független filmes partnereivel, hogy a változatos képet mutató filmeket és filmkészítők munkáit pénzügyi, produkciós, utómunkálati, marketing, eladási és forgalmazási háttérrel biztosítsa. 2016-ban elnyerte a rangos Gotham ösztöndíjat, hogy részt vegyen a Cannes-i Filmfesztivál Produceri Hálózatában és a Cannes-i Filmvásáron.

Bio
Rendező, producer

Elena Subirá

Elena Subirà i Roca 18 éve tagja a Parallel 40 csapatnak, ahol a nemzetközi kapcsolatokért és az adománygyűjtésért felel. A DocsBarcelona projekt teljes egészét ő vezeti, amely 3 különböző város (Barcelona, Medellín, Valparaíso) nemzetközi dokumentumfilm fesztiválját és filmpiacát fogja össze. A DocsBarcelona fontos márkanév a forgalmazásban, Spanyolország szerte több mint 70 vetítés és online platform több mint 100 filmjét felvonultató hálózat. Miközben a DocsBarcelona Iskola a DoscBarcelona Campuson képzési programokra összpontosít, addig a DocsBarcelon Oktatás a fiatal nézők edukálását tűzi ki céljául. Elena tagja az európai Filmakadémiának, testületi tagja a Catalunya Filmfesztiválok Szervezetének és elnöke a „Pantalla” Filmfesztiválok Spanyol Szövetségének is. Jelenleg a Ramon Llull Egyetem PROA-Blanquerna audiovizuális gyártásvezetés MA képzésén is oktat.

Bio
Intézeti kapcsolatok és fundraising, DocsBarcelona

Szabó László

Szabó László 23 éves, hatéves kora óta filmes szeretne lenni. Egerben Mozgóképkúltúra és Médiaismeret szakon végezte az alapképzést, majd diploma után a Színház- és Filmművészeti Egyetemre Dokumentumfilm-rendező képzésére jelentkezett – mikor felvették, megvalósult egy álma. A másik álma, hogy olyan emberekről csináljon filmet, akik nem kapnak hangot (pl., egy háromgyermekes anya hogyan él meg negyvenezer forintból?). Munkáiban egyszerű, mindennapi hősöket szeretne bemutatni, és a filmezésen keresztül segíteni nekik.

Bio
Rendező - Várakozás

Stefano Tealdi

Stefano 1985-ben alapította meg a Stefilmet Torinóban, Olaszországban, ahol játékfilmeket, dokumentumfilmeket és sorozatokat fejleszt, illetve producerként és rendezőként is dolgozik. Legutóbbi filmjei: Exemplary Behaviour (Dok Leipzig Arany Galamb, Fipresci-díj és Vallásközi Díj, 2019); My Home, in Libya (Locarno 2018); The Strange Sound of Happiness (DOKLeipzig 2017 Next Masters, különdíj); Char, No Man’s Island (Berlinale Forum 2013). A következő helyeken tanít és mentorál rendszeresen: Biennale Cinema & VR College Venice, Cannes Film Market, Documentary Campus, La Fabrique - Les Cinemas du Monde, Films de 3 Continents – Produire au Sud, New Chinese Film Talents, Ouaga Film Lab, Scuola Holden, TFL-Torino Film Lab, ZagrebDox Pro, ZELIG Film School/ESoDoc.

Bio
Rendező és producer, Stefilm (Olaszország)
DocLab
november 12. 18:00 - 20:00

Ugrin Julianna

Julianna Ugrin graduated from university in 2005, after which she began working in film at Flora Film International. In 2009 she was selected to the EURODOC producer’s workshop. Since March 2009 she has worked at Havas Films as a producer and production manager. She established Éclipse Film, an independent film production company in 2011, and has developed projects at various international workshops and pitching forums. Films she produced were screened, nominated and awarded at festivals like Sundance, IDFA, DOK Leipzig, or Sarajevo IFF. Since 2013 she has taught at the University of Theatre and Film Arts in documentary MA studies, where she is also a DLA student. Ugrin is part of Emerging Producers 2014, and is an EAVE graduate. She is organizer of DunaDOCK Master Class & Pitching series, and a member of the Hungarian Film Academy and of EDN.

Bio
Producer

Ada Ushpiz

Ada Ushpiz izreali filmkészítő és újságíró az 1970-es évek óta íróként, rendezőként és producerként dolgozik olyan dokumentumfilmekben, amelyek a jelenkori Izrael ellentmondásaira és az ország társadalmi és történelmi kontextusára hívják fel a figyelmet. 1970-ben a Tel Aviv-i Egyetemen filozófiából és irodalomból BA fokozatot szerzett, majd 1974-ben a Londoni Filmiskolában filmrendezés szakon diplomázott, továbbá történelemből doktori fokozattal is rendelkezik. 1969 és 1999 között a Ha’aretz izraeli napilap tudósítója és szerkesztője volt.

Bio
Rendező - Gyerekek
Q&A
november 11. 18:00

Annabel Verbeke

Annabel Verbeke a belgiumi Ypres-ben született 1987-ben, tanulmányait a brüsszeli RITCS Filmiskolában végezte. Diplomamunkája, A tenger gyermekei, 8 nemzetközi díjat nyert, és több mint 20 nemzetközi filmfesztiválra válogatták be. Filmkészítőként a minket körülvevő, szerényebb célú hétköznapi tárgyak szépségét keresi. Szívesen tár fel és bont ki olyan történeteket, amelyekre kevés figyelem irányul, és találja meg a költőit és abszurdot a látszólag közhelyes dolgokban.

Bio
Q&A
november 12. 21:00

Yulia Vishnevets

Yulia Vishnevets moszkvai filmkészítő és újságíró, a moszkvai Radio Free Europe/Radio Liberty filmrendezője. Dokumentumfilmjein keresztül olyan társadalmi témákkal foglalkozik, mint a társadalmi kirekesztés, az identitás, a konfliktusok, és hogy hogyan befolyásolja az embereket a közeg, amiben élnek. Az ukrajnai konfliktust feldolgozó A House on the Edge (2016) című első egész estés dokumentumfilmjét Oroszországban, Németországban és az USÁ-ban is vetítették fesztiválokon, többek között a moszkvai Artdocfesten, nemrég pedig megvásárolta a Currenttime.tv tévécsatorna.

Bio
Rendező - Beiskolázva
Q&A
november 12. 20:15
Q&A
november 13. 17:30
Beiskolázva

Visky Ábel

Visky Ábel 1987-ben született a romániai Bákóban. A kolozsvári Sapientia Egyetem fotó-, film- és médiatudományi diplomáját követően a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett filmrendezői diplomát Enyedi Ildikó rendező irányításával. Játékfilmek (Romanian Sunrise Játszótársak) és dokumentumfilmek (Zsolt és Kriszta) rendezőjeként egyaránt sikereket ért el.

Bio
Q&A
november 10. 20:30

Wizner Balázs

Wizner Balázs (1972) szociológus, dokumentumfilm-készítő. Korábban az MTA Szociológia Intézetének kutatója, majd a Metaforum Film Stúdió vezetőjeként dokumentumfilmeket, társadalmi célú reklámokat készített. Jelenleg videós újságíróként (AFP), operatőrként dolgozik dokumentumfilmekben és oral history kutatásokban.

Bio