Norvégia

Annabel Verbeke a belgiumi Ypres-ben született 1987-ben, tanulmányait a brüsszeli RITCS Filmiskolában végezte. Diplomamunkája, A tenger gyermekei, 8 nemzetközi díjat nyert, és több mint 20 nemzetközi filmfesztiválra válogatták be. Filmkészítőként a minket körülvevő, szerényebb célú hétköznapi tárgyak szépségét keresi. Szívesen tár fel és bont ki olyan történeteket, amelyekre kevés figyelem irányul, és találja meg a költőit és abszurdot a látszólag közhelyes dolgokban.

Lars Edman Chilében született és Svédországban nőtt fel, majd visszatért Dél-Amerikába, hogy a Valparaiso Filmiskolában tanuljon. Első filmje, a Toxic Playground (Mérgező játszótér) 6 nemzetközi díjat nyert, több mint 30 fesztiválon vetítették és Európa-szerte több televízió is levetítette. A film befejezése óta Lars újraképezte magát, most beszédterapuetaként dolgozik Észak-Norvégiában. Az Arica a második egész estés dokumentumfilmje. Ebben Lars és rendezőtársa az első filmjükben elkezdett történethez térnek vissza, miután tizenöt évig követték az aricai lakosok életét.

Heddy Honigmann a világ egyik legjobb dokumentumfilmesének számít. Filmjei (rövid- és játékfilmek, rövid és egész estés dokumentumfilmek) az egész világot bejárták, továbbá számos rangos díjat és méltatást kaptak a teljesség igénye nélkül olyan helyeken, mint Toronto, a New York-i MOMA, Párizs, Berlin, Lisszabon, Minneapolis, Barcelona, Madrid, Valencia, Ontario, Utrecht, Graz, Chicago, Berkeley. Több életműdíj kitüntetettje, többek között az IDFA Élő legenda díja (2013), a Dortmund Legjobb dokumentumfilmnek járó kitüntetése (2013), a Hot Docs Kiemelkedő teljesítményért járó díja (2007), a San Francisco-i Filmtársaság Golden Gate Persistence of Vision-díja (2007), a hollandiai Humanista Szervezet J. Van Praag díja (2005) a Theszaloniki Filmfesztivál Dokumentumfilmkészítés művészetéért tanúsított hozzájárulás díja (2004), és a Televíziós Kulturális Filmek Holland Nemzeti Alapja jóvoltából a teljes életművéért odaítélt holland Jan Cassies-díj (2003).

Annabel Verbeke a belgiumi Ypres-ben született 1987-ben, tanulmányait a brüsszeli RITCS Filmiskolában végezte. Diplomamunkája, A tenger gyermekei, 8 nemzetközi díjat nyert, és több mint 20 nemzetközi filmfesztiválra válogatták be. Filmkészítőként a minket körülvevő, szerényebb célú hétköznapi tárgyak szépségét keresi. Szívesen tár fel és bont ki olyan történeteket, amelyekre kevés figyelem irányul, és találja meg a költőit és abszurdot a látszólag közhelyes dolgokban.

Firouzeh Khosrovani Teheránban született, de Olaszországba költözött, hogy a brérai Szépművészeti Akadémián folytathasson művészeti tanulmányokat. 2002-ben diplomázott, majd visszatért Iránba, ahol újságírói MA képesítést szerzett. Jelenleg Teherán és Róma között ingázik. Első dokumentumfilmje, az Életvonat (2004), játékterápiával foglalkozik, amelyet a bami földrengés traumatizált gyermektúlélői számára biztosítottak. A 2007-es rendezésű Rough Cut Teherán kirakataiban kihelyezett, megcsonkított manökenbábukról szóló filmjével tizenhárom nemzetközi filmfesztivál díját hozta el. Legutóbbi munkája, a Fest of Duty, két tizenéves lány felnőtté válását követi nyomon nyolc évvel a vallási beavatásukat (Fest of Duty) követően. A film 2014-ben elnyerte az IDFA OXFAM díját.
 

Petter Aaberg Oslóban született és nőtt fel. 2017-ben diplomázott a Nordland Művészeti és Filmművészeti Egyetemen. A dokumentumfilm műfaján és az emberi interakciók spontán felfedezésén keresztül talált rá igazi hangjára.

Cille Hannibal Koppenhágában született. 2013-ban végzett dokumentumfilm-rendező szakon a Dániai Nemzeti Filmiskolában. Televízióproducerként és vágóként számos, a TV2 és a DR dán nemzeti csatornák televíziós programjaiban dolgozott. Első filmje, a 2018-as The Night We Fell a CPH:DOX fesztivál NORDIC DOX:AWARD szekciójában került bemutatásra.

Camilla Nielsson Fulbright ösztöndíjasként a New York-i Egyetem Tisch Művészeti Iskolájában és a New York-i Egyetem Antropológia tanszékén dokumentumfilmkészítést és vizuális antropológiát tanult 1997 és 2000 között. A Jó reggelt, Afganisztán (2003), a Durga (2004), és a Darfúri gyerekek (2005) dokumentumfilm trilógiájában a gyerekek jogaiért állt ki, a Cities on Speed sorozatban pedig a Mumbai Disconnected (2009) című rendezése szerepelt. Yael Bartana izraeli videóművésszel a We Will Be Strong in Our Weakness (Berlinale 2011, Velencei Biennale 2011) trilógián és a Demonstrators (2011) című filmeken dolgoztak közösen a Re:Constructed Landscapes elnevezésű kiállításra. Nielsson első egész estés dokumentumfilmjét, a Demokraták-at (2014), több mint 80 filmfesztiválon vetítették le, 20 díjat és jelölést kapott, beleértve 2015-ben a Tribeca Filmfesztivál és a Nordic Panorama Legjobb dokumentumfilmnek járó díjait.
 

Lars Edman Chilében született és Svédországban nőtt fel, majd visszatért Dél-Amerikába, hogy a Valparaiso Filmiskolában tanuljon. Első filmje, a Toxic Playground (Mérgező játszótér) 6 nemzetközi díjat nyert, több mint 30 fesztiválon vetítették és Európa-szerte több televízió is levetítette. A film befejezése óta Lars újraképezte magát, most beszédterapuetaként dolgozik Észak-Norvégiában. Az Arica a második egész estés dokumentumfilmje. Ebben Lars és rendezőtársa az első filmjükben elkezdett történethez térnek vissza, miután tizenöt évig követték az aricai lakosok életét.