9. VERZIÓ DOCLAB
DOKUMENTUMFILMES TÖRTÉNETFEJLESZTŐ ÉS VÁGÓ WORKSHOP
Jelentkezz a Verzió DocLab nemzetközi dokumentumfilmes történetfejlesztő és vágó workshopjára!
A 9. Verzió DocLab egy intenzív, ötnapos vágóműhely rendezőknek és vágóknak, amelyet a 21. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál keretein belül tartunk Budapesten, 2024. november 5-9. között. A workshop alatt kiemelten foglalkozunk a a projektek dramaturgiai fejlesztésével (‘story developement’) és a vágással. A résztvevők nemzetközi mentorok útmutatásával dolgozhatnak dokumentumfilmes projektjük szerkezetén, és a workshop végén egy fesztiválkurátorokból, forgalmazókból és producerekből álló közönségnek mutathatják be a projektjeiket.
A workshop célja, hogy segítse az alkotókat a projektekben rejlő művészi és filmes potenciál kiteljesítésében. A Verzió DocLab kihangosítja a résztvevők egyéni hangját és lehetőséget kínál, hogy vizuális történetmesélőkként nyomot hagyjanak a szakmában. Ragadd meg a történeted lényegét!
Olyan projektek jelentkezését várjuk, amelyekben a rendező első, vagy második, egész estés vagy középhosszú filmjén dolgozik és a film már a gyártási szakaszban van. A projektek legalább 50-80%-ban álljanak készen, rendelkezzenek forgatott anyaggal; nem probléma, ha a forgatás még tart.
Egy rendezőkből, forgatókönyvírókból, vágókból és fesztiválszervezőkből álló nemzetközi csapat segíti a hat kiválasztott projektet a letisztultabb dramaturgiai szerkezet kidolgozásában és a projekt nemzetközi szakmai közönséggel való megismertetésében. A workshop célja, hogy olyan kiváló mentorok irányításával, mint Lemhényi Réka (HU), Jesper Jack (DK) és Anna Kis (HU), a résztvevők meghatározzák, fejlesszék és megerősítsék a filmtervek kulcsfontosságú narratív elemeit. Az intenzív, ötnapos program során csoportokban és egyénenként is folyik a munka, a személyre szabott mentorálás biztosított. A workshop végén a Verzió DocLab pitch esemény keretében a résztvevők anyagai forgalmazóknak és fesztiválkurátoroknak kerülnek bemutatásra. Ennek eredményeképpen nem csupán szakmai útmutatást kapnak a résztvevők a közelgő utómunkákhoz, de pitchingben is tapasztalatot szereznek, amit később támogatások keresésekor és a projekt további fejlesztésénél is kamatoztathatnak. Más filmfesztiválokkal együttműködve a Verzió néhány kiválasztott projektnek lehetőséget kínál, hogy további nemzetközi szakmai programokon vehessenek részt, valamint a Verzió a DocLab Pitch lezárásaként különböző díjakat is kioszt.
A workshopon való részvétel ingyenes, és a fesztivál teljes időtartartamára akkreditációt biztosít.
A Verzió DocLab a DOC AROUND EUROPE hálózatunk részeként jöhet létre, így olyan dokumentumfilmes projektjekeket keresünk, amelyeket Horvátországban, Szlovéniában, Görögországban, Szerbiában, Macedóniában, Koszovóban, Montenegróban, Bosznia-Hercegovinában, Albániában, Németországban, Ausztriában, Luxemburgban, Svájcban, Dél-Tirolban, Spanyolországban, Franciaországban vagy Magyarországon élő vagy ezekből az országokból származó rendezők vagy producerek készítenek.
Az ukrajnai és georgiai filmkészítőkkel szolidaritást vállalva a 9. Verzió DocLab ebből a két országból is várja projektek jelentkezését.
A jelentkezést a következő linken keresztül küldhetitek el: https://verzio.org/en/doclab.
Határidő: 2024. szeptember 9. éjfél.