angol

Sugarcane

Emily Kassie Emmy- és Peabody-jelölt oknyomozó újságíró és filmes. Többek között a The New York Times, a Netflix, a PBS Frontline és a The Guardian számára tudósít geopolitikai konfliktusokról, humanitárius válságokról és az emberekről akiknek ezeket át kell élniük. Legutóbbi rendezései közé tartozik az Undocumented in the Pandemic (2020), az Anatomy of Hate (2020) és a The End of Oil Explained (2021). Filmjeit és munkásságát számos díjjal ismerték el.

Julian Brave NoiseCat író és filmrendező, a Canim Lake Band Tsq'escen tagja. A Michigani Egyetem Ford School of Public Policy Center for Racial Justice, valamint a New America és a Type Media Center ösztöndíjasa, jelenleg első könyvét írja We Survived the Night címmel. A kanadai National Observer rovatvezetője, munkái megjelentek a The New York Times, a The Washington Post és a The New Yorker hasábjain, munkáját számos díjjal ismerték el.

Sugarcane

Emily Kassie is an Emmy and Peabody-nominated investigative journalist and filmmaker. She covers geopolitical conflict, humanitarian crises, and the stories of people caught in the crossfire for The New York Times, Netflix, PBS Frontline, and The Guardian, amongst others. Her recent directing credits include, Undocumented in the Pandemic (2020), Anatomy of Hate (2020), and The End of Oil Explained (2021). Her work has been honored with multiple Edward R. Murrow, Deadline, Overseas Press Club, World Press Photo, Peabody Future of Media, National Press Photographer, and National Magazine awards.

Julian Brave NoiseCat, a member of the Canim Lake Band Tsq’escen and a descendant of the Lil’Wat Nation of Mount Currie, is a writer and filmmaker currently based in the Pacific Northwest. A fellow of the Center for Racial Justice at University of Michigan’s Ford School of Public Policy as well as New America and the Type Media Center, he is currently writing his first book, We Survived the Night. A columnist for Canada’s National Observer, his work has appeared in The New York Times, The Washington Post, and The New Yorker and has been recognized with numerous awards.

Dahomey

Mati Diop rendező, a 2000-es évek óta tartó munkássága miatt az afrikai filmművészet új hullámának egyik legkiemelkedőbb alkotójaként tartják számon. Az Atlantics című filmje a2019-ben a Cannes-i Filmfesztiválon Nagydíj győztes lett. A filmművészetet eszközként látja amivel a kolonizált nemzetek visszanyerhetik hangjukat és felül írhatják az elnyomó koloniális narratívákat és a hamis reprezentációkat.

Dahomey

Mati Diop's diverse film work since the 2000s has established the director as a representative of a new wave of African and Afro-diasporic culture. Her feature film Atlantics won the Grand Prix at Cannes in 2019. She sees cinema as a tool of reappropriation to restore lost images, question degrading colonial representations and invent new heroes and heroines.

Armat

Anna Mkrtumyan egy Artsakhból származó dokumentumfilmes. A Bars Media független dokumentumfilm-stúdió tagja volt Örményországban. Jelenleg a DocNomads Joint Masters Programban dokumentumfilm-készítésből szerez mesterdiplomát. Mkrtumyan munkája során elsősorban arra törekszik, hogy bemutassa a hazájában uralkodó helyzetet, felhívja a figyelmet a háborús övezetben tapasztalható igazságtalanságokra és harcokra.

Armat

Anna Mkrtumyan is a documentary filmmaker from Artsakh (Nagorno-Karabakh). She has participated in various international peacebuilding programs and was part of an independent documentary film studio in Armenia. Currently, she is pursuing her Master’s degree in documentary filmmaking through the 'DocNomads' Joint Master's program. Anna's work focuses on shedding light on the situation in her homeland, raising awareness about the injustices and struggles faced by the people of Artsakh.

Síró gleccser

Lutz Stautner rendező 1993-ban született, Kölnben él és dolgozik. 2017 óta dolgozik autodidakta rendezőként, operatőrként és vágóként, mint szabadúszó. Nevéhez fűződnek a Pines to Palms (2015), a Kuenst (2021), a Hydrobserver (2022) és a Síró gleccser (2023) című rövid dokumentumfilmek.

Crying Glacier

Lutz Stautner, a filmmaker born in 1993, lives and works in Cologne, Germany. He has been working as a self-taught freelance director, cameraman and editor since 2017. His credits include short documentary films Pines to Palms (2015), Kuenst (2021), Hydrobserver (2022) and Crying Glacier (2023).

Apám naplói

Ado Hasanović Rómában élő bosnyák-olasz filmrendező. Szarajevói Filmakadémián szerzett diplomát rendezőként 2013-ban, majd a római Centro Sperimentale di Cinematografia tanult, szintén rendezőnek. A Szarajevói Előadóművészeti Akadémián dramaturg szakon szerzett mesterdiplomát. Rövidfilmjeit világszerte számos fesztiválon mutatták be és díjazták. "Cortovisioni - How to Make a Short Film" néven átfogó rövidfilmes képzést indított. Apám naplói (2024) bemutatkozó egész estés dokumentumfilmje.

My Father's Diaries

Ado Hasanović is a Bosnian-Italian film director based in Rome. He graduated from the Sarajevo Film Academy as a director in 2013 and furthered his education at the Centro Sperimentale di Cinematografia in Rome, specializing as a director. In 2017, he completed a Master's in Dramaturgy as a guest student at the Academy of Performing Arts in Sarajevo. His short films have received worldwide festival selections and won numerous international awards. Ado is also the creator of "Cortovisioni - How to Make a Short Film," a workshop format where he imparts knowledge on creating a short film from the initial idea to post-production. He recently completed his debut documentary, My Father's Diaries (2024), produced by Palomar (Italy) & Mediawan (France).

Oldalak

Feliratkozás angol csatornájára