Megnyílt a jelentkezés a Diák Verzióra

A 21. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon idén is megrendezzük a Diák Verziót, amely keretében ingyenes vetítésekre és beszélgetésekre várjuk a középiskolásokat és tanáraikat, akik ezúttal négy dokumentumfilm közül választhatnak.

Idén új formátummal jelentkezünk, ahol találkozni lehet az alkotókkal, kérdezni lehet a szakértőktől, valamint interaktív feladatok segítségével mélyebben is meg lehet ismerkedni az adott témákkal. A délelőtti programokra a Művész moziban és a CEU-n kerül sor.

Miről szól a Diák Verzió?

Programjaink aktuális, mindenkit érintő problémákat hoznak közel a diákokhoz. A vetített dokumentumfilmek több témát is érintenek: legyen szó klímaváltozásról, migrációs kérdésekről vagy a tinédzsereket különösen érintő, felnőtté váláshoz kapcsolódó témákról. A mozis vetítések után meghívott vendéggel beszélget a moderátor, amelyek célja, hogy a választott téma és a dokumentumfilm műfajának megismerésén túl olyan ismeretekre és gondolatokra tegyenek szert a diákok, amelyek segítségével a világ szélesebb összefüggéseit fedezhetik fel saját maguk számára.

Milyen programok lesznek idén?

Vetítés és moderált beszélgetés szakértőkkel
A Művész moziban várjuk az osztályokat / csoportokat a megadott vetítési időpontokban. A vetítések 8.00-kor vagy 10.30-kor kezdődnek. A magyar filmek esetében (Nyomik, KIX) a filmek készítőivel, szereplőivel lesz 45 perces közönségtalálkozó, míg a nemzetközi filmek esetében (Őrzők, Mesék rólunk, nekik) meghívott szakértőkkel beszélgetünk a témák kapcsán.

Vetítés és vezetett csoportos feldolgozás
A CEU-n a film vetítése után interaktív feladatok segítségével dolgozzuk fel a filmek témáit és üzeneteit. A program kb. 3-3,5 óra.

Az idei programban szereplő filmek: 

KIX

A KIX szerteágazó utazás egy budapesti kisfiú felnövésének 12 évébe, amelynek során a randalírozó kölyökből, Sanyiból felnőttkorára közellenség lesz. A film ritkán látott közelségből mutatja be a fiú és családja mindennapjait. Mikulán Dávid és Révész Bálint dokumentumfilmje kortárs magyar látlelet a leszakadó és magára hagyott városi szegénységről.

Nyomik

Nyomik című magyar dokumentum-akciófilmben négy fogyatékossággal élő embert kisérünk el balatoni nyaralásukra. Szembesülünk azzal, hogy mennyi nehézséggel jár számukra és sok más ember számára Magyarországon egy ilyen hétvége megszervezése. Betekintést nyerünk olyan a többségi társadalom számára ismeretlen nehézségbe, mint például a MÁV-val való huzavona az akadálymentes utazásról, a boltok és más szolgáltatások igénybevétele vagy az éttermek mosdójának használata. Ugyanakkor a film közben nemcsak a magyarországi lesújtó állapotokkal szembesülünk. Megismerünk négy humoros és inspiráló embert a szoros barátságukon keresztül, miközben nem a sajnálat, hanem a megértés van a középpontban.

Mesék rólunk, nekik

A Mesék rólunk, nekik című film arab, kurd és roma lányok felnövésének és nővé válásának története egy németországi kisvárosból. A fiatalok, akiknek a bújtatott diszkriminációval és családi nyomással kell szembe nézniük a kamera és a filmművészet segítségével dolgozzák fel álmaikat és nehézségeiket.

Őrzők

Az Őrzők dokumentumfilm központi szereplői Marçal Guajajara bennszülött erdővédő és Puyr Tembé aktivista, akik az erdőírtástól védik területeiket Brazíliában az Amazonas folyó mentén. A filmben megismerünk egy illegális fakitermelőt, akinek nincs más választása, mint kivágni az erdőt, és egy nagybirtokost, aki több ezer betolakodó és kizsákmányoló kegyének van kitéve. A film bensőséges, karakterközpontú történetmesélésen keresztül fontos kérdéseket helyez előtérbe, mint az Amazonas esőerdejének globális klímastabilitásunkban betöltött kulcsszerepét, valamint az erdőirtás gazdasági hajtóerejét. A filmben összefonódik a politika, a történelem, a gazdaság, a tudomány és a tudatos lét.

A RÉSZLETES PROGRAM ELÉRHETŐ A DIÁK VERZIÓ OLDALON.

Jelentkezési határidő: 2024. november 4.

A helyeket jelentkezési sorrendben töltjük fel, emailben jelzünk vissza a helyeket illetően.
Iskolai csoportok jelentkezését a regisztrációs linken várjuk!

További információ:
Kövér Zsuzsa, diak@verzio.org