Rólunk

A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál 2004 óta Magyarországon egyedüliként képviseli az emberi méltóságot és közös társadalmi ügyeinket ​nemzetközi dokumentumfilmeken keresztül.

Az elmúlt 13 évben a Verzió több mint 80,000 látogatót vonzott és több mint 700 dokumentumfilmet mutatott be. A műsorprogram kreatív, kiváló dokumentumfilmekből áll, melyek napjaink legsürgetőbb ügyeivel vetnek számot: szegénység, polgárháború, háborús bűnök, terrorizmus, válságzónák, politikai elnyomás, sajtószabadság, kisebbségek, nacionalizmus, idegengyűlölet, rasszizmus, kirekesztés, migráció, esélyegyenlőség, a nők jogai, a gyermekek és fiatalkorúak szocializációja, drog, korrupció, családon belüli erőszak, a társadalom margóján élők, kirekesztettek, betegséggel és fogyatékkal élők, a feminizmus kérdései, nemi szerepek, sztereotípiák, szexuális másság. Olyan különleges műveket mutatunk be a hazai közönségnek, amelyek tanúságot tesznek a jelenről, reflektálnak a múltra, együttérzést keltenek, eredeti és kreatív módon közelítenek alanyaikhoz.

A vetítések mellett a programban szereplő filmek alkotóival és az emberi jogi ügyek mellett elkötelezett civil szervezetek közreműködésével rendszeresen szervezünk kerekasztal beszélgetéseket, közönségtalálkozókat és nyílt vitafórumokat. E találkozók alkalmával lehetőség nyílik a közönség és a szakma párbeszédére, a filmes eszközök lehetőségeinek megvitatására, elgondolkodhatunk a dokumentumfilmek közvéleményre történő hatásáról, a filmszakma társadalmi szerepvállalásáról. Programjaink legfőbb célja bevonni a nagyközönséget az emberi jogi ügyekről történő diskurzusba, valamint hozzájárulni a médiaismeretek és kritikai gondolkodás fejlődéséhez.

Workshopok és nemzetközileg elismert szakemberek által vezetett mesterkurzusok segítségével igyekszünk hozzájárulni emberi jogi ügyeink és a filmszakma közös, nemzetközi fórumának kialakításához, mellyel a hazai dokumentumfilmesek egyedülálló lehetőséget kapnak a nemzetközi vérkeringésbe történő bejutásra. Szintén ehhez a folyamathoz járul hozzá a Festival Crossroads program megrendezése, mely mindig egy neves külföldi emberi jogi filmfesztivált és annak best of programját látja vendégül a Verzió keretein belül.

Idén is tervezünk DocLabet a fiatal tehetségek támogatására és folytatni szeretnénk ingyenes vetítéssorozatunkat középiskolás diákok számára, a Diákverziót.

A Verzió+ vidéki vetítéseit azzal a céllal szervezzük, hogy az alapvető emberi jogokról szóló számos diskurzusban minél többen vegyenek részt, és hogy az e témákat körüljáró dokumentumfilmek megtekintése és a filmek által is generált gondolatok megvitatása ne csak a budapestiek számára legyen lehetséges, tehát új platformokat nyújthassunk az eszmecserére.