A szabadság bolond körei
Az intapusztai „diliház” egy isten háta mögötti Batthyány-kastélyban van, távol a fővárostól. Az 1960-as-70es években legendás intézmény volt: a hétköznapi betegeken kívül épphogy megtűrt művészek és „rendszerellenes” arisztokraták éltek itt. Intapuszta volt az első humánus, kerítés nélküli munkaterápiás intézet Magyarországon. Virágkora az 1960-as évekre tehető, amikor Goldschmidt Dénes lett az intézet igazgatója. A reformpszichiáter egy speciális otthont – úgynevezett antipszichiátriai intézetet – hozott létre olyan embereknek, akik valamiért nem tudnak a „normális” világhoz alkalmazkodni. Ebben a különös közegben mind a betegek, mind az ápolók jól érezték magukat. Színházi előadást tartottak, saját rádióműsort vezettek, irodalmi antológiákat adtak ki és még sportversenyeket is rendeztek.