Versenyfilmek a 14. VERZIÓ Filmfesztiválon

Nyári táborban háborúsdit játszó orosz gyerekek, szerelemről álmodozó Down-szindrómás tinédzserek, nepáli téglagyárban dolgozó kamaszok,  mentőmellényből táskát varró menekültek. Három kategóriában versenyeznek a 14. Verzió filmjei.

A Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon szereplő alkotások idén is három kategóriában versenyeznek. A 14. Verzió nemzetközi zsűrijének tagjai Isabelle Gattiker producer, a Genfi Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, Papp Bojána filmrendező és Alexandru Solomon rendező, a One World Romania Filmfesztivál igazgatója, akik a ZOOM IN diákfilmes kategória legjobbját fogják díjazni. A diákzsűri a nemzetközi versenyprogramból választ győztest, a nézők kedvence pedig a Verzió közönségdíját kapja.

ZOOM IN DIÁKFILM VERSENYPROGRAM

A Nemzetközi Zsűri a legjobb bemutatkozó filmet vagy diákfilmet díjazza. A ZOOM IN Diákfilm-verseny programjában 12 film szerepel.

Miről álmodoznak a Down-szindrómás tinédzserek a nyári táborban? A szerelemről, derül ki a Daniel (r.: Anastazja Dabrowska) című lengyel dokuból. Hogyan élnek Indiában és Nepálban kamaszok tömegei, akik azért kelnek útra minden évben, hogy a nepáli téglagyárakban dolgozzanak? A nepáli Por (r.: Deepak Tolange) ezt mutatja be, de kitér a pihenés és szórakozás rövid pillanataira is. Szahalin szigetén egészen bizarr módon töltik a nyári szünetet az Ifjúsági tábor (r.: Yulia Lokshina) szereplői: egy katonai gyerektáborban játsszák újra a második világháború csatáit.

A történelem áthatja a jelent. A Hazafias lecke (r.: Filip Jacobson) által egy lengyel általános iskolai énekversenybe csöppenve vizsgálhatjuk meg, mi a patriotizmus, és milyen szerepet játszanak az intézmények a hazafias nevelésben. A Lenin zuhanása (r.:Svitlana Shymko) rövid történet arról, hogyan próbál Ukrajna megszabadulni a szovjet örökség szellemétől. „Mocskos idők” – énekelte az Európa Kiadóval együtt az underground szubkultúra a nyolcvanas években. Török Marcell azonos című filmjének főhőse a 14 éves Ármin, a zenekar legendás gitárosának, Dénes József „Döncinek” fia, aki azért küzd, hogy kilépjen apja árnyékából.

A harmadik világ problémái ránk is tartoznak. A Hosszútávfutók (r.: Daniel Andreas Sager) egy kenyai nőről és egy fiúról szól, akiket egy német sportmenedzser európai maratonokon indít. Ki nyeri meg a futást a szegénység elől? A programban szerepel a német Vándorbatyu (r.: Adrian Oeser) is, melyben menekültek varrnak táskákat a partra sodort hajók és mentőmellények maradványaiból Leszbosz szigetén.

A versenyprogram teljes listája:

Aislado / Jo Müller & Zoltan M. Geller / Dominikai Köztársaság, Németország / 2017 / spanyol, német, angol
Vándorbatyu / Adrian Oeser / Németország / 2017 / angol, görög, fárszi, dari, német
Daniel / Anastazja Dabrowska / Lengyelország / 2016 / lengyel
Ifjúsági tábor / Yulia Lokshina / Németország / 2016 / orosz
Por / Deepak Tolange / Nepál / 2016 / tamang, nepáli, hindi
A lecke / Emi Buchwald / Lengyelország / 2016 / lengyel
Lenin zuhanása / Svitlana Shymko / Ukrajna / 2017 / ukrán, orosz
"Mocskos Idők" / Török Marcell / Magyarország / 2016 / magyar
Hosszútávfutók / Daniel Andreas Sager / Németország, Kenya / 2015 / szuahéli, angol, kalenjin, orosz
Hazafias lecke / Filip Jacobson / Németország, Lengyelország / 2016 / lengyel
Elválasztva / Vincze Máté Artur / Magyarország / 2016 / magyar
Kisvárosi cowboyok / Pawel Ziemilski / Lengyelország / 2016 / angol

A ZOOM IN Diákfilm-verseny zsűrije:

Isabelle Gattiker producer, a Genfi Nemzetközi Filmfesztivál és az Emberi Jogok Fórumának (FIFDH) igazgatója, Papp Bojána filmrendező (Börtönrap, Tamer), Alexandru Solomon rendező (A Nagy Kommunista Bankrablás, Tarzan golyói), a One World Romania Filmfesztivál igazgatója.

NEMZETKÖZI VERSENYPROGRAM

A Diákzsűri azt a filmet díjazza, amelyről úgy gondolja, hogy a leghatékonyabban mozgósít társadalmi változások megvalósítására, és széles nézőközönségre képes hatást gyakorolni. A nemzetközi versenyprogramban 14 film indul.

A 14. Verzió nyitófilmje, a Nincs hová bújnod (r.:Zaradasht Ahmed) egy Irakban élő ápoló küzdelmét mutatja be a háborúval és annak minden következményével. Az Aleppó, a végsőkig (r.:Firas Fayyad) dán-szíriai-német koprodukció a Fehér Sisakosok hősies küzdelméről szól, az önkéntes mentőalakulat a lebombázott épületekből menti a sebesülteket.

A svéd Cellatársnők (r.: Nima Sarvestani) két afgán nőről mesél, akik közös cellában töltötték büntetésüket. Sarának sikerült Svédországba menekülnie, az ott maradó Najibeh-ről az a hír járja, nemsokára halálra kövezik. Kiderül-e, mi történt vele valójában? A A várakozás (r.: Emil Langballe) című film főhőse, 14 éves Rokhsar okos, szép, népszerű és remekül focizik. Egy normális világban ez elég lenne a boldogsághoz, csakhogy a Dániában élő afgán lány állandó stresszben él, mióta a család kiutasítási határozatot kapott. A 11 éves Yi-Jie vágya pedig csak ennyi: iskolába szeretne járni. Apja azonban munkára kényszeríti a műanyag hulladékot feldolgozó üzemben – az ő történetükről szól a Plasztik Kína (r.: Jiu-Liang Wang).

A választás szabadságáról beszél a Jackson (r.: Maisie Crow) című film, mely az amerikai dél rasszista és mélyen vallásos meggyőződéseinek kontextusában vizsgálja az abortusz dilemmáját. A francia-német-török koprodukcióban készült Mr. Gay Syria (r.:Ayse Toprak) hőse két szíriai menekült, Husein és Mahmoud, akik arról álmodoznak, hogy elindulnak a Mr. Gay World szépségversenyen és kitörnek a tagadás és bujkálás labirintusából. Brutálisan őszinte beszélgetések sorozatát mutatja be a tajvani Szimpla beszéd (Hui-chen Huang), melyben a film rendezője és édesanyja, a leszbikus taoista papnő megkísérlik feldolgozni közös, fájdalmas múltjukat.

A kanadai Fekete kód (r.: Nicholas de Pencier) tibeti szerzetesek, szíriai bloggerek, brazil aktivisták és pakisztáni ellenzékiek történetén keresztül segít képet alkotni arról, milyen hatással van a világháló a szólásszabadságra, adatvédelemre és társadalmi-politikai aktivizmusra. A bűn algoritmusa (r.:Matthias Heeder, Monika Hielscher) szerint már itt a jövő, ahol számítógépek harcolnak a bűn ellen: személyes adataink birtokában beazonosítják az elkövetőket. De mi van, ha tévednek? Az sem ritka jelenség, hogy nem tévedés, hanem politikai motiváció húzódik a háttérben. A per (r.:Askold Kurov) az orosz államgépezet által 20 év börtönre ítélt ukrán filmes, Oleg Szencov kafkai tárgyalásáról szól.

A versenyprogram teljes listája:

Nincs hová bújnod / Zaradasht Ahmed / Norvégia, Svédország, Irak / 2016 / arab
Fekete kód / Nicholas de Pencier / Kanada / 2015 / angol, portugál, arab, tibeti
Így szép az élet / Jens Schanze / Németország, Svájc, Kolumbia / 2015 / spanyol, wayuunaiki
Jackson / Maisie Crow / USA / 2016 / angol
Mr Gay Syria / Ayse Toprak / Franciaország, Németország, Törökország / 2017 / arab
A másik oldalon / Griselda San Martin / Mexikó, USA, Spanyolország / 2016 /  spanyol
Plasztik Kína / Jiu-Liang Wang / Kína / 2016 /  mandarin
A bűn algoritmusa / Matthias Heeder, Monika Hielscher / Németország / 2017 / angol, német, francia
Cellatársnők / Nima Sarvestani / Svédország / 2015 / dari, svéd
Szimpla beszéd / Hui-chen Huang / Tajvan / 2016 / thai
A per / Askold Kurov / Észtország, Lengyelország, Csehország / 2017 / orosz
Aleppo, a végsőkig / Firas Fayyad / Dánia, Szíria, Németország / 2016 / arab
Várakozás / Emil Langballe / Dánia / 2016 /  dán, pastu, dari
Nem szegényeknek való vidék / Bihari László / Magyarország, Németország / 2017 /  magyar, angol

A Diákzsűri tagjai:

Damian Aleksiev (CEU Filozófia tanszék, PhD hallgató), Majsa Barbara (Stockholmi Egyetem, filmelmélet szakos hallgató), Sara Nasser (CEU szociológia mesterszakos hallgató), Nikoloz Shaishmelashvili (IBS művészetmenedzsment szakos hallgató), Szakály Réka Anna (Budapesti Metropolitan Egyetem, MOME mesterszakos hallgató).

KÖZÖNSÉGDÍJ

A Verzió Közönségdíjjal jutalmazza azt a filmet, amely a közönségszavazáson a legmagasabb pontszámot szerzi. A nézők a 14. Verzió Filmfesztivál alatt Nemzetközi Panoráma és a Magyar Panoráma filmjeire szavazhatnak a Toldiban és a Művész moziban.