A sport lényege elveszett Izraelben: Beszélgetés Maya Zinshteinnel, a Színtiszta csapat rendezőjével

A Színtiszta csapat című dokumentumfilm a Beitar Jerusalemről, egy futballcsapatról szól, amely leginkább az anti-muszlim és anti-arab szurkolótáboráról híres. A csapatban soha nem játszottak muszlim vagy arab labdarúgók. „Ha a Beitar tagja, illetve Beitar-szurkoló vagy, főleg ha a La Familia (extrémista szurkolók csoportja – szerk.) része sokat elmond rólad”, mondja Maya Zinshtein, rendező, aki az idei Verzió vendége volt. „A szurkoló társadalmi pozícióját, identitását és persze politikai nézeteit jelzi.”

fotó: Ivándi-Szabó Balázs

Zinshtein először újságíróként került kapcsolatba a csapattal, a szereplőit nem ő választotta, ők csak megérkeztek egy repülővel Csecsenföldről és belecsöppentek a történetbe. A csapat életének kulisszák mögötti történéseiről kellett riportot készítenie, amikor megérkezett Jeruzsálembe a Beitar két első muszlim játékosa, Dzhabrail Kadiyev and Sadayev Zaur. A sztoriban volt potenciál és kíváncsivá tette Zinshteint a történet. Miután befejezte a riportot elhatározta, hogy dokumentumfilmesként követi tovább az eseményeket.

Nem nehéz elképzelni, ilyen szurkolótáborral politikailag  ennyire érzékeny  környezetben, hogy a két muszlim vallású csecsen játékos érkezése csak olaj volt a tűzre. “A szurkolók azt érezték, hogy a klub identitást akart váltani, azt az identitást akarják megváltoztatni, amit az évek során felépítetttek”, folytatja Zinshtein. Habár nem osztja szereplőinek véleményét, elmondta, hogy ennek ellenére fontos volt kapcsolatot teremteni velük. „Az ő történetüket mondod el, ezért ítélkezésmentes hozzáállás szükséges egy, hogy megbízzanak benned és megnyíljanak neked. Ahhoz, hogy elfogulatlan filmes legyél, ki kell tárnod a szíved különböző emberek és vélemények felé. Az, hogy külföldi vagyok, segített abban, hogy privilegizált helyzetbe kerüljek [Oroszországban született, de már izraelinek vallja magát],” mondja.

Valóban nagy mozgásteret  kapott, nem csak a La Familia tagjait tudta lefilmezni, de interjút is készített Arcadi Gaydamakkal, a klub egykori tulajdonosával a “háború” idején. Azt azonban először nem értette, Sadayev és Kadiyev miért vonakodnak nyilatkozni. “Azt hittem, utálnak, talán azért, mert az ő szemükben Izraelt képviseltem.” De idővel megértette, hogy a hallgatásuk mögött más van: magukat próbálták megvédeni. “A férfiak sokszor elnémulnak ilyen szituációkban,” magyarázza Zinshtein, “meg kell látnod, hogy az emberek mennyit képesek adni magukból, anélkül, hogy túlságosan erőltetnéd.”

A két muszlim játékos közötti konfliktus egyre inkább elmélyült. Láthatólag senki sem akarta itt látni ezeket a labdarúgókat, a játékosok hiányolták a hazájukat, a La Familia megvetette őket, és a többi csapattárs távolságtartóan viselkedett velük. Annyira elmérgesedett a helyzet a szurkolók és csapat vezetősége között, hogy a szezon végén hazaküldték a két muszlim játékost. „Abban a pillanatban, amikor a La Familia kivonult a standionból Sadayev gólja után, tudtam, hogy a filmnek nem lesz happy end-je. Sadayev is tudatosította, hogy nem tud többet tenni futballistaként, hogy javítson a helyzeten, nem tud megfelelni nekik..”

„Amikor a filmet készítettem, el kellett döntenem melyik perspektívát választom. A klubot választottam, mert ott több hozzáférésem volt.” A másik fél, a rajongók többször megfenyegették, de ennek ellenére is szembenézett velük. Elmondta nekik, hogy nyitott a párbeszédre és meghallgatja a történetet az ő szemszögükből is, de visszautasították. A találkozásról mégis azt mondta, hogy „fontos volt a film végső változatához, hozzáadott egy hiányzó elemet.” Ez bizonyítja Zinshtein szakmaiságát, arról, hogy filmesként körültekintő döntéseket hoz és nem törli el mások véleményét.

fotó: Ivándi-Szabó Balázs

A Színtiszta csapat korunk filmje: “egy kisebb csoport átveszi a hatalmat a többség felett, sok ilyen történet zajlik körülöttünk. A film kifejezi, hogy a rasszizmus hogyan tudja belülről tönkretenni a társadalmat és a film egyfajta „sokkterápia” is lehet, ami arra ösztönzi a nézőket, hogy változtassanak” mondja Zinshtein mosolyogva. A dokumentumfilm már most sok ember szemét felnyitotta, iskolákban vetítették és vitákat indított el.  Ez az első film, amely elnyerte a Yad Vashem díjat és nem a holokauszt témáját dolgozza fel, melynek az indoklása a következő „a gyűlölet és a felbujtás pusztító erejét dokumentálja, amelyek a zsidó és demokratikus értékeket fenyegetik napjaink Izraelében.”. Zinshtein újra megerősíti “ez a film nem Izrael-ellenes, hanem a rasszizmus és az erőszak ellen készült. A sport lényege itt elveszett, de a jövő generációk még tanulhatnak ebből” szögezi le törhetetlen optimizmussal, amit mi is szeretnénk eltanulni tőle.

Eletta Repetto (a cikk eredeti nyelve angol)